Két évvel ezelőtt írtam az alább idézett sorokat, amelyek 2020. október 24-én jelentek meg az Előretolt Helyőrségben. Amikor épp csúcsára hágott a társadalmi covid-neurózis, amikor már többen végérvényesen eltávoztak innen és amikor egyre növekvő hittel bíztam abban, hogy az orvostudomány vagy az Úristen megelégeli végre, ami itt folyik, és a rengeteg veszteség után többek között Szőcs Gézát is visszakapjuk a lélegeztetőgépről: "Most konkrétan nagyon aggódom valakiért. Valakiért, aki épp a fél lábával átlépett a túlvilág bizonytalan tektonikus lemezeire, valakiért, akibe most egy gép pumpálja a levegőt, valaki olyanért, aki, ha nem jönne vissza közénk, életre szóló fájdalmat és értetlenséget okozna a távozásával… Nagyon remélem, hogy hamarosan újra együtt fogunk ülni egy pohár bor mellett és fanyar nevetéssel fogunk emlékezni ezekre a napokra. Bízom benne, hogy többet jelent neki ez a Föld, az itteni dolgai, a barátságunk…"
Nem mertem leírni, nem akartam kimondani a nevét ebben az írásban, félve az írott szó hatalmától, félve attól, hogy vészmadárkodjak, attól, hogy nehogy bármilyen sötét mágiát élesszek fel az aggódásommal, amelyet szavakba öntök, pláné úgy, hogy néven nevezem őt, de titkon nagyon bíztam abban, hogy ő, aki mindig a lehetetlen határvidékén élt, tudja, hogy vissza kell jönnie. De aki már szétnézett egyszer a túlvilágon, nem biztos, hogy visszakívánkozik a Földre.
De nem úgy történt, ahogy szerettem volna, ahogyan sokan szerettük volna. Két évvel ezelőtt, egy ugyanilyen reggelen még erős volt a hit sokunkban, hogy másként lesz, ami nem lett másként. Aztán este, fél 9 felé hívtak, hogy 20:15-kor...
Ami azóta történt, történik, a folyamatos múlt folyamatos jövő felé történő mozgásában, túl sok szót nem érdemel. Tudom, hogy lát azóta is bennünket, akiket itt hagyott, akiknek közünk volt hozzá, sőt, olykor tanácsokat is ad. Dühös, de olykor mosolyog is, olyan gézásan. S bár minden ugyanolyan friss e történetből, mint két évvel ezelőtt, mégis olykor érteni vélem, hogy valahol mindez az ő döntése is volt. Az ő alkuja a Teremtővel.
Jut eszembe : "a kóma csattogó lovasszekerén". Így végződik az Időszerűségét vesztett végrendelet-dal a kolozsvári fiúkhoz című verse, még a nyolcvanas évekből:
MÍG ELHURCOLNAK ENGEM
A KÓMA CSATTOGÓ LOVASSZEKERÉN
RÁTOK MARAD MINT HAGYATÉKOM
AMIT ELMONDTAM
S AMIT NEM MONDTAM EL
ÉN
A vers első sorai pedig ezek:
"Lábadhoz bánat dörgölőzik,
szemedbe néz erősen:
mikor már nem szuszog helyetted
a gyöngéd vastüdő sem"
Hát ez van. A mester utolsó, nagy tanítása: tanulj meg a halállal is kezdeni valamit. Vagy az élettel.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.