Farkas Wellmann Endre: Két éve halt meg Szőcs Géza

2022. november 05., 09:06
Szőcs Géza balaton füreden - 2001. Fotó: Farkas Wellmann Endre

Két évvel ezelőtt írtam az alább idézett sorokat, amelyek 2020. október 24-én jelentek meg az Előretolt Helyőrségben. Amikor épp csúcsára hágott a társadalmi covid-neurózis, amikor már többen végérvényesen eltávoztak innen és amikor egyre növekvő hittel bíztam abban, hogy az orvostudomány vagy az Úristen megelégeli végre, ami itt folyik, és a rengeteg veszteség után többek között Szőcs Gézát is visszakapjuk a lélegeztetőgépről: "Most konkrétan nagyon aggódom valakiért. Valakiért, aki épp a fél lábával átlépett a túlvilág bizonytalan tektonikus lemezeire, valakiért, akibe most egy gép pumpálja a levegőt, valaki olyanért, aki, ha nem jönne vissza közénk, életre szóló fájdalmat és értetlenséget okozna a távozásával… Nagyon remélem, hogy hamarosan újra együtt fogunk ülni egy pohár bor mellett és fanyar nevetéssel fogunk emlékezni ezekre a napokra. Bízom benne, hogy többet jelent neki ez a Föld, az itteni dolgai, a barátságunk…"

Nem mertem leírni, nem akartam kimondani a nevét ebben az írásban, félve az írott szó hatalmától, félve attól, hogy vészmadárkodjak, attól, hogy nehogy bármilyen sötét mágiát élesszek fel az aggódásommal, amelyet szavakba öntök, pláné úgy, hogy néven nevezem őt, de titkon nagyon bíztam abban, hogy ő, aki mindig a lehetetlen határvidékén élt, tudja, hogy vissza kell jönnie. De aki már szétnézett egyszer a túlvilágon, nem biztos, hogy visszakívánkozik a Földre. 

De nem úgy történt, ahogy szerettem volna, ahogyan sokan szerettük volna. Két évvel ezelőtt, egy ugyanilyen reggelen még erős volt a hit sokunkban, hogy másként lesz, ami nem lett másként. Aztán este, fél 9 felé hívtak, hogy 20:15-kor... 

René Char (Szőcs Géza fordításában) | A partizán első megjelenése
A költő hosszú időre visszatértapja sivatagába. Ti mind, akikszeretitek: ne szólongassátok. Ha úgytűnnék nektek, hogy a fecske szárnyanem tükröződik már többé aföldön, ezt a boldogságotfelejtsétek el.

Ami azóta történt, történik, a folyamatos múlt folyamatos jövő felé történő mozgásában, túl sok szót nem érdemel. Tudom, hogy lát azóta is bennünket, akiket itt hagyott, akiknek közünk volt hozzá, sőt, olykor tanácsokat is ad. Dühös, de olykor mosolyog is, olyan gézásan. S bár minden ugyanolyan friss e történetből, mint két évvel ezelőtt, mégis olykor érteni vélem, hogy valahol mindez az ő döntése is volt. Az ő alkuja a Teremtővel.

Jut eszembe : "a kóma csattogó lovasszekerén". Így végződik az Időszerűségét vesztett végrendelet-dal a kolozsvári fiúkhoz című verse, még a nyolcvanas évekből: 

MÍG ELHURCOLNAK ENGEM
A KÓMA CSATTOGÓ LOVASSZEKERÉN
RÁTOK MARAD MINT HAGYATÉKOM
AMIT ELMONDTAM
S AMIT NEM MONDTAM EL
ÉN

A vers első sorai pedig ezek: 

"Lábadhoz bánat dörgölőzik,
szemedbe néz erősen:

mikor már nem szuszog helyetted
a gyöngéd vastüdő sem"

Hát ez van. A mester utolsó, nagy tanítása: tanulj meg a halállal is kezdeni valamit. Vagy az élettel.