Juhász Dósa János: Kiss Péntek József vésziratai

2023. szeptember 30., 08:20
Kiss Péntek József

Hihetetlen, hogy Kiss Péntek József már nincs köztünk a fizikai valójában. Nem szépíróként került a köztudatba, az írást csak hobbiszinten művelte, de mint kiderült, nem is középiskolás fokon. A szlovákiai magyar amatőr színházi mozgalom egyik jeles egyéniségeként ismertük meg, aki számos amatőr csoporttal dolgozott együtt pályája során. A legismertebb rendezései közé tartozik Tom Stoppard Hamletje, Jarry Übü királya, és a kilencvenes-kétezres években más, zenés darabok is. Sok komáromi és környékbeli csoportot vezetett, utolsó éveit a Gimisz, majd a Viszta határozta meg. Azon kevesek közé tartozott, akiket a folyamatos megújulás éltetett. 1999-ben megpályázta a Komáromi Jókai Színház igazgatói állását, ahol valóságos forradalmat robbantott ki, s az alig négy év alatt meghatározó előadások egész sora született az igazgatása alatt (Jó estét nyár, jó estét szerelem, Csongor és Tünde, Amadeus, Sirály, Tartuffe). Nála bontotta ki szárnyait Tóth Miklós, Telihay Péter, Czajlik József, ahogy a színház jelenlegi igazgatója, Gál Tamás is. Ahogy a forradalmároknál lenni szokott, őt is maga alá temették az általa kezdeményezett változások, de ő nem temetkezett az emlékeibe, hanem ismét a radikális váltás mellett döntött. Egyetemre jelentkezett, s élete utolsó éveiben középiskolai tanárként kereste a kenyerét, szakközépiskolás diákokat fertőzött meg az irodalom és a színház szeretetével. Mindeközben csak kevesen tudták, hogy már tizenévesen elkötelezte magát a szépirodalom művelése mellett. Az Irodalmi Szemle Műhely rovatában jelentek meg a versei, amelyekből évtizedekkel később Vészirat címmel egykori gimnáziumi osztálytársa, Kurucz Ottó fotóival illusztrálva kiadott egy kötetet. 2013-ban a Madách-Posonium is megjelentetett egy kötetet a verseiből Privát retró címmel. Az ABART Kiadónak köszönhetően megjelentek karcolatai, elbeszélései, színházi helyzetjelentései (A megbecsült színház), sőt feldolgozta a Jókai Napok fél évszázados történetét is (ezt a Vámbéry Polgári Társulás adta ki). S ahogy múltak az évek, Kiss Péntek József újabb és újabb meglepetésekkel jelentkezett. Az ART Danubius kiadásában életrajzi elemekkel bőven dúsított regényt tett le az asztalunkra Életpor címmel. Váratlan, megmagyarázhatatlan halálát hirtelen szívleállás okozta. Öt éve nincs már köztünk, de mindanynyiunk szerencséjére sikerült megvalósítania legnagyobb álmát, s ott hagyta lábnyomát a Mindenség porában.

 

 

Kiss Péntek József | Feléd I. és más versek
talpunk alól kiszökött a parta hűvös fátyol ránk hullt eltakartkúsznak felénk a házak a parkokbecsukta szirmait a napvér csillog a vízen

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)