A magyar–lengyel kapcsolatok a honfoglalás időszakában gyökereznek. Erre az a tény is utalhat, hogy a Kárpátoktól északra élő szláv néptörzseknek összefoglaló neve nyelvünkben a lengyel. Bizonysága ez annak, hogy a IX. és X. század fordulóján Przemyśl, Halics és Ladomér térségében egy magyar katonai „ütközőzóna” létezett a 950-es évekig, amelynek célja a Kárpátok északkeleti hágóinak ellenőrzése, védelme volt. A magyarok itt fél évszázadon át a helybéli lendzsánokkal éltek együtt. Erre a térség több mai településneve is utal – a Przemyśl-földi Nemzeti Múzeumban látható magyar honfoglalás kori síron kívül.
A magyar–lengyel kapcsolatok alakulását az is meghatározta, hogy az államszervezés kezdetén mind a Piast-dinasztia, mind az Árpád-ház uralkodói a nyugati kereszténységet, Rómát választották, és nem az akkor befolyásosabb ortodox Bizáncot.
A Kárpátok vonalán húzódó „gránic”, amely közel ezer éven át Európa legstabilabb határának bizonyult, nem elválasztotta, hanem összekötötte a két nemzetet. Politikai, gazdasági, kulturális kapcsolataikat a középkorban a kölcsönös érdekeken alapuló sokrétűség és virágzás jellemezte. II. János Pál pápa IV. Béla lányának, Kingának szentté avatásakor, 1999 júniusában homíliájában aláhúzta, hogy a dinasztiák közül az Árpád-ház adta a legtöbb szentet és boldogot az egyetemes történelemnek és a katolikus egyháznak. Többen közülük közös szentjeink és boldogjaink. Szent Lászlóra, a lovagkirályra, akinek édesanyja lengyel volt, egész Európában uralkodói példaképként tekintettek a középkorban és a kora újkorban, Kingát pedig már életében Lengyelország patrónájának tartották.
Nagy Lajos nemcsak közös király volt, hanem nápolyi hadjáratai révén az itáliai humanizmus közvetítője is Lengyelország felé. Az ő kiváltságai emelték – mai értelemben vett jogi személyként – a lengyel nemességet uralkodótárssá. A lengyel slahta ekkor már ötnegyed százada az Aranybulla pontjait tartotta megvalósítandónak. A lengyel, a magyar és a horvát nemességnek rendkívül hasonló volt a mentalitása, a közéletben részt vállalt arányuk pedig kiemelkedő Európában. A lengyelek által „magyar”-nak hívott Lajos lánya, Szent Hedvig királynő – Jogaila litván nagyfejedelemmel kötött házassága révén – a négyszáz évig fennálló lengyel– litván perszonálunió megteremtője lett. Ő volt az, aki személyes kincsei adományozásával újjáalapította a Krakkói Egyetemet, amelynek falai között a mohácsi katasztrófáig 4475 magyarországi diák tanult. (Ma néhány magyar ösztöndíjast tartanak számon ugyanitt.)
Az 1440-ben magyar királlyá választott – majd négy év múlva Várnánál elesett – I. Ulászló a hatalmas Jagelló-birodalom gazdasági és katonai erejének jelentős részét mozgósította a Balkánon mind nagyobb teret nyerő oszmán hódítás elhárítására.
A magyar szempontból katasztrofális XVI. század a lengyel–litván nemesi köztársaság arany évszázadává vált. Ebben nagy az érdeme az 1576-ban lengyel királlyá koronázott erdélyi fejedelemnek, az erős kézzel és eredményesen uralkodó Báthory Istvánnak, aki három hadjáratban mért vereséget az országának határait nyugat felé eltolni igyekvő Rettegett Ivánra.
Az 1683-as bécsi diadal után a császárvárost felmentő Sobieski (III.) János király követelte legeredményesebben, hogy azonnal indítsák meg a Magyarországot felszabadító hadjáratot. II. Rákóczi Ferenc „Istennel a hazáért és szabadságért” jelszó alatt a lengyelhoni Brezánban bontotta ki a felkelés zászlaját, s kíséretében több száz lengyel dragonyos lépte át a magyar–lengyel határt 1703 késő tavaszán.
1795-ben három szomszédja, Oroszország, a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság leradírozta Lengyelországot Európa térképéről. Intő jel volt a magyar nemesség számára, hogy Magyarországot ugyanez a sors érheti felkészületlensége, felelőtlen politizálása esetén. A reformkori közgondolkodásba beleivódott a lengyelkérdés, s az 1830–31-es lengyel szabadságharc leverése után fogalom lett a lengyel bujdosó, „a mi lengyelünk”.
A szabadságharc zászlai alatt 1848–49ben küzdő több ezer lengyel honvéd és légionista is érdemes a magyar közemlékezetre – Bem tábornok mellett. Lengyel vonatkozásban ugyanez mondható el az 1863–64-es lengyel szabadságharc több száz magyar önkénteséről is. Közülük legismertebb Herman Ottó.
Ha a magyarok bármit is jó szívvel ünnepelhetnek 2018 őszén, az Lengyelország helyreállítása, amelyre a lengyelek a harc minden formáját, lehetőségét kihasználva készültek 123 éven át. A trianoni Magyarország legfőbb társadalompszichológiai támasza az újjászületett Lengyelország volt. A magyar lakosságot áthatotta a lengyelek iránt hivatalosan is táplált, erősített barátság érzése. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a lengyel menekülteket oly odaadó szeretettel fogadták 1939 őszén. „Utunk valóságos diadalmenet volt” – emlékezik vissza a X. motorizált-páncélos lovasdandár élén a Kárpátalján átvonuló Stanisław Maczek ezredes, a majdani legendás tábornok. A hitleri német és a sztálini szovjet birodalom által hosszú távon kiirtásra ítélt lengyelség magyar részről a legkülönfélébb módú támogatásra talált. A háború alatt legálisan Magyarországon, Balatonbogláron működött a világ egyetlen lengyel középiskolája. A magyar hadvezetés megtagadta a németek kérését 1944 nyarán, hogy Varsó ellen vonuljanak a Vörös Hadsereg által a Visztuláig visszaszorított magyar csapatok. Ennél többet is tett azzal, hogy a lengyel felkelőket fegyverrel, gyógyszerrel, információkkal segítette, s tőle telhető odaadással mentette a polgári lakosságot.
A lengyelek többek között a magyarság háború alatti közösségvállalása miatt álltak ki segítőkészen és egységesen az 1956-os magyar forradalom mellett, s emlékét évtizedeken át híven ápolták. Az 1960-as és 1970-es években Lengyelországot autóstoppal bejáró magyar fiatalok nagyrészt nekik köszönhetően szerezhették vissza nemzeti önbecsülésüket.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 24-i számában)
A régi és ritka könyvek gyűjteménye mellett, melyről előző írásomban volt szó, a szabadkai Ferencesek templomának könyvtára gazdag helytörténeti gyűjteményt, időszaki kiadványokat, kisnyomtatványokat, valamint felbecsülhetetlen levéltári anyagot is őriz. A Szabadkai Ferences Rendház különleges értékes könyvgyűjteményéről legutóbb 2000. október 23-án készült kiállítás a Szabadkai Városi Könyvtár és a Szabadkai Városi Múzeum munkatársainak együttműködésével.
Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz évesünk előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.”
Kutatói pályája második és harmadik szakaszának középpontjában azonban nyelvművelői tevékenysége állt. A szlovákiai magyar nyelvművelés feladatait a magyarországi hagyományos nyelvművelő gyakorlathoz igazodva több cikkben és vitacikkben is megfogalmazza: A magyar nyelv szlovákiai változatai, A nemzeti nyelvművelés „liberalizmusának” és a kisebbségi nyelvművelés „radikalizmusának” okai, gondjai, Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője, A szlovákiai magyarság gondjai az ezredfordulón.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló, szűkszavú költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa így is egy bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé, amelynek minden állomása figyelmet érdemel.
A három ősfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A három alapfolyadék: a víz, a tej és a vér. A többi folyadék a természet és az ember közös munkájának eredménye. Ilyen az olaj, a tea, a kávé, a sör, a bor, és természetesen a pálinka. Hamvas szerint a modern kor szcientifista, másként elidegenedett vagy túlcivilizált embere nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt… Hamvas nem ismerte a tiszta, egészséges gyümölcsből készült pálinkát. Ha ismerte volna, a bor mellé teszi. Aki valódi pálinkát iszik, az
Az Újvidéki Színház Verne klasszikus regényét, egyik legismertebb tudományos-fantasztikus művét, a Nemo kapitányt vette elő, gondolta újra, és döntött úgy, hogy ebből bizony musical lesz. Az énektudásban többször bizonyított társulat adott, a rendező a zenés műfaj nagymestere, Puskás Zoltán, a regényt igen gyakorlott kézzel Lénárd Róbert adaptálta színpadra, és bővítette ki sok-sok dalszöveggel, hiszen egy musicalhez az is dukál, meg persze zene is kell, erre a feladatra a Klemm Dávid és Erős Ervin szerzőpárost kérték fel, akik a színházi zenét nem középiskolás fokon művelik.
A Magyar Írószövetségből rögvest Dunaszerdahelyre vitt az utam, hogy eleget tegyek a SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula meghívásának. A táskában könyvek, a lelkemben csordultig szeretet, a fejemben a Himnusz és a zivataros századok, amik, úgy tűnik, nem múltak el. Határon túlra menet mindig olyan érzés fog el, mint amikor elindultam szülővárosom, Beregszász felé. Bár be kell látni, hogy a határátkelés így, több órás sor nélkül egyetlen kicsi gyomorgörcsöt sem okoz, és nem is hiányzik.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.