„Milyen üzenet bízatott reá?” – Baka István költészetéről a Baka István és Martin Heidegger találkozása a Molnár és Tápai utca sarkán című kötet kapcsán
„ó nappalok fehér kendői számat
ki tömte be tivéletek nehogy
kiüvöltsem hogy már a semmi sincsen
s még ez a semmi is fogy egyre fogy.”
De profundis (1982)
Három nagy író-költőegyéniség is felhívja a figyelmünket kötődése révén Szekszárdra a magyar irodalomban: Mészöly Miklós, Babits Mihály és Baka István. A három szerzőt természetesen nemcsak Szekszárd köti egymáshoz, hanem alkotói nagyságuk is. Mivel idén száz éve született Mészöly Miklós, sok fórumon foglalkoznak irodalmi és szellemi, emberi hagyatékával (melyhez szervesen hozzátartozott a város is). Babits Mihály Szekszárd-élménye szintén benne van az irodalmi köztudatban, Baka István Szekszárd-élménye pedig, mondhatjuk óvatosan, több-kevésbé ismert. Erről egy interjúban így vall: „Egy könyvem fülszövegén is megírtam, hogy Szegeden lakom, de Szekszárdon élek.”
Tavaly volt huszonöt éve, hogy Baka István fiatalon elhunyt, az évforduló alkalmából barátai és tisztelői (Bakos András, Bombitz Attila, Borsodi L. László, Jacob D. Foster, Füzi László, Handi Péter, Huszár Lajos, Mikola Gyöngyi, Móser Zoltán, Nagy Péter, Orosz Andrea, Várady Szabolcs, Varga Zsuzsanna) Diósi István ösztönzésére egy kis kötetet jelentettek meg önköltségen Baka István és Martin Heidegger találkozása a Molnár és Tápai utca sarkán címmel, annak a projektnek a részeként, melynek célja, hogy ráirányítsák a figyelmet művészetére, illetve a Bacchanáliára. Egyrészt tiszteletet és figyelmet érdemel egy ilyen kezdeményezés, másrészt a kiváló címválasztás és a Baka-projekt direkt felhívásként értelmezhető. Több kérdést generál a cím: hogyan kapcsolódik Baka István költészete a filozófiához, esetleg a gondolati lírához, mit mond el (akár Heidegger kapcsán) a létről, mit jelölnek az utcanevek, milyen terekben mozgott a szerző, az alcím kapcsán (Bevezetés a Baka-univerzumba) pedig, milyennek képzeljük el ezt a kivételes Baka-univerzumot.
Hogy művészete magas rangú, nemcsak a művei és ezek megjelenési helye bizonyítják (a legrangosabb irodalmi folyóiratokban publikált); a költészetével foglalkozó szakirodalom szintén pontos irányt mutat. Költészetét műfaji szempontból a publicisztikai tárgyú írásai, prózagyűjteményei, kisregényei, drámái, interjúi és neves fordításai egészítik ki. Tudjuk, hogy az orosz líra kiemelkedő képviselőinek a műveit fordította, ő maga pedig a konzervatívnak nevezett költészethez kapcsolódott. A szakirodalomban ismert kortárs szerzők és irodalomtudósok nevével találkozhatunk, ami azt jelenti, hogy az akadémiai élet is számon tartja Baka István rejtőzködő, sokféle szerepjátékban gazdag művészetét. Első sorban Balassa Péter, Ágoston Zoltán, Fried István, Zalán Tibor, Lator László nevét említeném e tekintetben, de kiemelt figyelmet érdemel Bombitz Attila munkássága (aki ebben a könyvben is közöl írást), mivel ő rendezte kötetbe Baka verseit Összegyűjtött versek címmel a Kalligram Kiadónál. Ezek mellett a Tiszatáj Kiadónál jelent meg műveinek három kötete, valamint műfordításai. Bombitz Attila, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa napjaink irodalmának egyik legizgalmasabb költői egyéniségének nevezi Baka Istvánt, vérbeli lírikusként méltatta korábbi írásában is, melyre közvetetten válaszol a költő ars poeticájaként értelmezhető megnyilatkozása: „az a legfontosabb, hogy szakmailag tisztességesnek érezzem azt, amit csinálok.” Hogy miként viszonyultak ehhez a munkássághoz és elköteleződéshez a kortársak, jól áttekinthető a PIM Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, de a Baka István emlékoldal (Baka.hu) a Baka István Alapítvány honlapján szintén lehetőséget biztosít erre.
A nemrég megjelent kötet válogatott írásokat és tanulmányokat közöl Baka költészetével kapcsolatosan, ugyanakkor személyiségét, emlékezetes kötődéseit mutatja be. Összességében, a rendhagyó előszó alapján azt igyekszik megválaszolni, hol van költészetének a helye a magyar irodalmi kánonban. Jacob D. Foster címadó tanulmánya például egy képzelt találkozást ír le Heidegger és Baka István között. A novella kulcsmondata Heidegger filozófiájának egyik tételmondatát idézi: az egzisztencia megelőzi az eszenciát, ami értelmezésében Baka költészetében a létezés rettenetével egészül ki. „Ön remekbe rímeli a rettenetet” – mondja neki találkozásuk alakalmával Heidegger. Az ilyen megállapításoknak sokféle igazolását kiemelhetnénk Baka költészetéből, ezúttal az alábbi sorokat emelném ki:
„Az avarból előkotorhatom, / mint megbarnult fényképeket / összegyűlt éveinket”, olvashatjuk a Vévigver rajtad című versben. Ezekben az „összegyűlt években" nagy jelentősége volt tehát számára a poézisnek, az orosz irodalomnak (ezt a kötődést taglalja a kötetben Mikola Gyöngyi nagyszerű tanulmánya) és a zenének (zene iránti szenvedélye leginkább Mozart, Mahlerh, Sosztakovics és Rahmanyinov zenéjéhez kapcsolódik) – elmondása szerint több pénzt költött életében lemezre, mint könyvre.
A Baka István és Martin Heidegger találkozása a Molnár és Tápai utca sarkán című kötet révén tehát egy kis rálátást kap az olvasó a felsorolt szempontokra; a film, a zene, a filozófia felől érkező szövegek pedig tudományos igényük ellenére valami mély baráti köteléket is őriznek, valami személyeset közölnek Baka Istvánnal kapcsolatosan. Úgy is mondhatjuk, sokkal fontosabb célja a munkának rávilágítani arra, „Milyen üzenet bízatott reá?” – miként Baán Tibor teszi fel Baka István költészetével foglalkozó írásában a kérdést (Több írás is foglalkozik azzal, hogy milyen képi világot idéz fel a kötet, milyen témák jellemzőek a költészetében). Baka István verseinek olvasásakor meggyőződhetünk róla, hogy művészetében miként érvényesülnek a Pilinszkytől tanultak: minél szigorúbban, minél zártabban kell elmondani, amit egyáltalán el tud mondani az ember, így például: „vállfán lóg Isten sok megunt palástja” (Circumdederunt)
Ennek az összetett poétikának a működésmódját, vagy létmódját vizsgálja Borsodi L. László, aki tudományos igénnyel fordult Baka költészetéhez, kutatásait könyv formájában szintén a Kalligram Kiadónál tette közzé 2017-ben Maszk és szerepjáték címmel. Baka István költészetei címmel. Odaadását, elköteleződését jól példázza az itt olvasható írása is. Borsodi L. László írásának indíttatása nagyban megegyezik a többi szerzőével: megmutatni Baka költészetnek gazdag utalásrendszerét. Aki kedvet kap elmélyülni ezek után a Baka-univerzumba, illetve kedvet kap hozzá, hogy megismerje Baka István emberi alázatának és költői kivételességének létmódját, jó megközelítési lehetőséget adnak a kötet írásai.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.
Illyés Gyula élettörténetét és életművét közvetlenül érintette a világtörténelmi katasztrófa, majd 1956 történései, ezt a hatást talán csak most érthetjük meg igazán; az Egy mondat a zsarnokságról című versének befogadástörténete és értelmezése is sokat elárul a korabeli léttapasztalatokról. Ezért is nevezhetjük méltán a 2016-os év egyik legjelentősebb irodalomtörténeti eseményének, hogy megjelent az 1956-os, sokáig elveszettnek hitt naplója a Magyar Szemle és az MMA kiadásában.