Ha most nem írom meg ezt a cikket, akkor soha. „S ha kiszakad ajkam, akkor is…” Dúlja áprilist egy láthatatlan ellenség. Üzenünk neki hadat verssel, zeneszóval. Közben kivirágoznak gyümölcsfáink, s a tavaszi napfény még akkor is jól esik, ha vírus tizedel minket, s magunkra zárjuk magányunk ablakait. Még! Még! Most nem szabad föladni! Pillantsunk le lelkünk Mariana-árkaiba, ne féljünk attól, mit rejt a mély! Itt az alkalom és az esély, hogy feltérképezzük önmagunkat! Mert egy percig se gondoljuk azt, hogy már mindent tudunk, már mindent ismerünk. Ne hőköljünk meg a mélytengeri csöndtől! Figyeljünk befelé, hallgatózzunk, s előbb-utóbb meghalljuk valódi hangunk. Nem azt, amit mások akarnak hallani tőlünk, nem azt, amit a világ visszhangzik bennünk, nem azt, amit megfelelésből erőltetünk. Hanem azt a hangot, ami a leglényegünk. Hívhatjuk lelkiismeretnek is, de annál többről van szó. Többet rejt a mély! Valamiféle igazságot, amely csak velünk megfeleltethető, csak ránk illik, csak minket igazol, másokra nem érvényes. Mások ezt nem hallják. Csak akkor tudunk igaz és hiteles életet élni, ha nem zárjuk el magunkat e hangtól, ha nem rekedünk kívül ezen az igazságon. Mert akkor magunkon kívülre kerülünk, és nehéz visszatalálni. Sokan el is vétik, nem sikerül nekik, ezért sem értik, miért olyan idegesek, miért érzik úgy, mintha másvalaki életét élnék. Még, még, most nem föladni! Talán kimoshatjuk magunkból a sok képmutatást, a sok önfeladást, a sok hazugságot. Ha köröttünk nagy is a zaj, mi csönddel fizetünk a békéért, amelyre oly régóta vártunk. Hogy ne kelljen szégyellni magunkat a nagy elszámoltatáskor. Hogy ne kelljen többé kisomfordálni a mellékajtón. Merjük vállalni a tetteinket. Merjünk jó ügyekért síkra szállni, s ne csupán sodródó áldozatok legyünk. Hogy miután legyőztük a tébolyt, ne váljunk mi magunk vírussá, ellenséggé, egymás farkasaivá. Húsvétkor feltámadtunk, ha karanténban is, ha belső száműzetésben is, ha furcsa és önként vállalt dermedtségben is. Kiléptünk a fénybe, megfürödtünk benne, még ha vértől iszamós úton jutottunk is el odáig. Megválthatjuk egymást és önmagunk, ha átvesszük a keresztet. Megválthatjuk egymást és önmagunk, ha megismerjük a magunk keresztjét. S rogyjunk le akárhányszor is a porba, mindig fölállunk, hogy jobbá tegyük a világot. Még, még, most nem lehet föladni! Most leckét kell venni önmagunkból, emberségből, hitből, bátorságból. Most reményt kell magunkból kicsiholnunk. Nem illúziók délibábját – reményt! Nagy levegőt veszünk, teli a tüdő, feszül a mellkas. Ez a lélek tornája most! Átmozgatja magát bennünk a lélek. Új utakra fordul. Zsong bennünk minden, mint ez a vészterhes, mégis gyönyörű és rügyekben pattanó, szirmokban havazó, földmélyből körénk lobbanó tavasz.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.