Tudni kell mindenekelőtt: két-, sőt háromféle boszorkányok vannak, s közöttük igen nagyok a különbségek – s ahogyan az emberek között megkülönböztetjük a nemeslelkűt és a pokolra születettet, éppúgy a boszorkányokról is dőreség lenne egy s ugyanazon-féleképpen beszélni. Mert ámbátor hasonlatosak egymáshoz, úgy aspektusok mint természetök szerént, cselekvéseikben és szándékokban, mégiscsak egy családnak különféle ivadékai.
Első nemzedék, s mindek közül a legnagyobbak azok, akik Lilythtől származtanak, mert magukban hordják még a nyers teremtőerő egy töredékét. Az angyalok mellé rendelt asszonyok egyike volt Lilyth, ki Ádámnak első feleségéül szolgált. S akárcsak annak, ezen boszorkányoknak is bujasága mérhetetlen, szépségük nem ragyog, de megragad és elveszejt. Lilythtől és lányaitól idegen az anyaság, mivel ők még az ősbűn előtt formálódtak azzá, amik: – egyetlen, hatalmas lángolás életük, mely erővel és vérrel táplálkozik. Ők a démonok és az éjszakák úrnői, akiknek sikerült elkerülnie a lázadó angyalok sorsát, s azóta is állandó veszedelemként örökös ellensúlyként lakozhatnak a felsőbb világokban. Kevesen vannak ők az emberek között, és jobbára öntudatlanul – pusztító erejükkel, a káoszteremtés képességével csak így élhetnek az emberek között anélkül, hogy felperzselnék a földet. Földi létük pedig mindörökre összefonódott a művészetekkel, s szerelmükben úgy hevül fel és hamvad el a kiválasztott, mint athanorban a prima materia nyomán a közönséges fém: színarany marad nyomukban, salaktól mentesen. A bölcsek mindenkor ismerték és félték ezen boszorkányokat, Astarté, Hekaté, Káma, Ízisz, és más neveken áldoztak nekünk hím állatokat, a férfiakat és harcosokat megóvandó.
Aspektusokat tekintve Lilyth földön lakozó leányai magas termetűek és nagy szeműek, a természet akaratából pedig vörös, avagy égővörös hajjal vannak megáldva, merthogy elemük a tűz. Az emberek betegségei nemigen fognak rajtuk, az, mi ellentétes tűz-természetükkel, azonban igen árthat nekik. Azt, mit mindközönségesen szerelemnek neveznek, ezen boszorkányok nem ismerik, csupán a szenvedélyt, s elsőbben is céljaiknak rendelik alá vágyaikat. Némelykor, valamely férfiú nyomán elszabadulhatnak ösztöneik, ezeknek medret találni azonban nem halandóra mért feladat, ahogyan a tűzvészt sem lehet vizelettel eloltani.
Második nemzedék és rangban következők pedig azok, kik Azáél bűnös angyalaitól származnak, azoktól, kik testet öltve leszálltak az emberek lányai közé, megkívánván azokat. Paráználkodtak velök, és megismertették őket a tudás fájának érintetlenül hagyott gyümölcseivel, oly dolgokat árulva el, melyeknek nevét és formáját mindmái napig féltve őrzi az isteni titoktartás, mert nem embernek teremtettek, s merő fertelem az a halandóknak. Ezen dolgok miatt pusztult el Szodoma és Gomorra, Azáél lányai azonban ismerik e titkokat: a gonosz és jószándékú varázslást, de kiváltképpen a testi szerelemnek elképzelhetetlen módjait, s asszony létükre ők hordják magukban a sivatagba száműzött és láncolt angyalok összes hatalmát. Mindazonáltal halandók ők, mert felerészt embertől, emberi módon származtanak, a kívánság és a vágy pedig a földhöz köti őket. Ők azok, kik kezdettől fogva kielégíthetetlen nemi vággyal bírnak, melyhez valóban csak angyalok és nem e világi férfierő lenne méltó. Ennek okáért örökké szomjasan bolyonganak, s céljaikat alávetik gerjedelmeiknek, ezáltal némelyest uralhatókká válva, mígnem a csalódás bosszút nem ébreszt bennük. Elsősorban ez különbözteti meg őket Lilyth lányaitól, valamint az, hogy életet is adnak, ámbár aligha szívesen. A papokat és vitézeket igen kedvelik, mert azon angyalokat vélik feltalálni bennök, melyektől származtanak. Mindenkor föld-jegy uralja őket, hajzatuk fekete, szemöldökük ívelt, testük mint a föld porából vétetett víztartó korsók. Alkatuknál fogva mindeneknél kívánatosabbak a férfiak szemének – az ki pedig részesül húsukból és a tiltott gyönyörűségből, bizonyos, hogy nemsok időnek utána meggyűlöltetik esendősége miatt, és kínos véget ér általuk.
Harmadik fajta pedig, s mindek között a legalantasabbak azon boszorkányok, melyek hatalmukat nem örökölték, és semmilyen égi, avagy pokoli származással nem bírnak. Ők a leggyakoribbak a való életben, tudásuk pedig szerzett tudás, melyet innen s onnan csipegetve sajátítottak el, s élnek vissza vele. Ezen fajtának pedig külső jegyei nincsenek, bármely asszonyi formában lehetnek, mivelhogy nem boszorkánynak születtek, hanem azzá váltak. Ők azok, az kik legjobban félnek Lilyth és Azáél lányaitól, s leginkább mesterkednek ellenök – mert boszorkányságok nőietlen és céltalan, s férfi és nő, ember és lélek között hánykódnak parttalan. Boszorkányságokból nem csinálnak titkot, s szívesen fitogtatják erejöket, bárha az csak olyan is, mint a vásári kóklerek mutatványai; némelykor pedig teljességgel hamis az ő boszorkányságok – de erről majd a megfelelő részen. Mindazonáltal hiba lenne erejöket lebecsülni, mert emberi teremtmények lévén, ők fertezhetik meg leginkább az ember életét – s bár útjukat szegni nem túl nehéz, sokan vannak és tevékenyek. Világi és szellemi hatalmuk pedig egyre inkább gyarapodik: egyrészt a világ számukra kedvező mostani állása miatt, másrészt mert az okkult művészetek hozzáférhetőkké váltak a közemberek számára is. Gyakorta céhekbe, egyletekbe gyűlnek, melyek a coventől a nőegyletig megszámlálhatatlan sok nevet viselhetnek, s nagy örömmel ártják magukat a tudományokba, világi hatalomba avagy a kormányzásba, hasonlóképpen az ifjak oktatásába is, melyből igen nagy károk származhatnak. Tevékenységökkel azonban leginkább nőtársaiknak ártanak, mert a férfiak ellen folytatott küzdelmök minden egyes lépését újabb teherrel és lemondással kell megfizetniök. Valamikor, míg kellő hatalma volt, a Szent Inkvizíció erős kézzel megfékezte ezen teremtményeket – az idők múlásával azonban szabad lábra kaptak, s némely boszorkánymesterek vezetésével előretörve ma már büntetlenül garázdálkodnak a földön.
Annak pedig, hogy a nők közül számosan boszorkányságra adják fejöket, négy fő oka van, mint azt Henricus Institoris nemes mesterem és barátom írta. Pro primo: a nők természetüktől fogva akaratgyengék, így a hamis tanítások könnyen hatalmukba kerítik; pro secundo: a nők erkölcsileg is gyengék, és különösképp hajlamosak a csalásra és bosszúállásra; pro tertio: a nők keresztény hite gyenge, és könnyen feladják az igaz hitet, végezetül pedig, de nem utolsósorban pro quattro: a nőket kielégíthetetlen nemi vágy uralja, s ezért tudatosan engednek bárki, de főként a Sátán bűnre csábításának.
(Részlet a szerző A boszorkányok feltámadása című, 1997-ben megjelent könyvéből)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 8-i számában)
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.
Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt.