Tudni kell mindenekelőtt: két-, sőt háromféle boszorkányok vannak, s közöttük igen nagyok a különbségek – s ahogyan az emberek között megkülönböztetjük a nemeslelkűt és a pokolra születettet, éppúgy a boszorkányokról is dőreség lenne egy s ugyanazon-féleképpen beszélni. Mert ámbátor hasonlatosak egymáshoz, úgy aspektusok mint természetök szerént, cselekvéseikben és szándékokban, mégiscsak egy családnak különféle ivadékai.
Első nemzedék, s mindek közül a legnagyobbak azok, akik Lilythtől származtanak, mert magukban hordják még a nyers teremtőerő egy töredékét. Az angyalok mellé rendelt asszonyok egyike volt Lilyth, ki Ádámnak első feleségéül szolgált. S akárcsak annak, ezen boszorkányoknak is bujasága mérhetetlen, szépségük nem ragyog, de megragad és elveszejt. Lilythtől és lányaitól idegen az anyaság, mivel ők még az ősbűn előtt formálódtak azzá, amik: – egyetlen, hatalmas lángolás életük, mely erővel és vérrel táplálkozik. Ők a démonok és az éjszakák úrnői, akiknek sikerült elkerülnie a lázadó angyalok sorsát, s azóta is állandó veszedelemként örökös ellensúlyként lakozhatnak a felsőbb világokban. Kevesen vannak ők az emberek között, és jobbára öntudatlanul – pusztító erejükkel, a káoszteremtés képességével csak így élhetnek az emberek között anélkül, hogy felperzselnék a földet. Földi létük pedig mindörökre összefonódott a művészetekkel, s szerelmükben úgy hevül fel és hamvad el a kiválasztott, mint athanorban a prima materia nyomán a közönséges fém: színarany marad nyomukban, salaktól mentesen. A bölcsek mindenkor ismerték és félték ezen boszorkányokat, Astarté, Hekaté, Káma, Ízisz, és más neveken áldoztak nekünk hím állatokat, a férfiakat és harcosokat megóvandó.
Aspektusokat tekintve Lilyth földön lakozó leányai magas termetűek és nagy szeműek, a természet akaratából pedig vörös, avagy égővörös hajjal vannak megáldva, merthogy elemük a tűz. Az emberek betegségei nemigen fognak rajtuk, az, mi ellentétes tűz-természetükkel, azonban igen árthat nekik. Azt, mit mindközönségesen szerelemnek neveznek, ezen boszorkányok nem ismerik, csupán a szenvedélyt, s elsőbben is céljaiknak rendelik alá vágyaikat. Némelykor, valamely férfiú nyomán elszabadulhatnak ösztöneik, ezeknek medret találni azonban nem halandóra mért feladat, ahogyan a tűzvészt sem lehet vizelettel eloltani.
Szente Anita | A boszorkánymester természetéről
Mindezek után érzem, méghozzá vallom, hogy két, sőt egy boszorkánymester létezik. Balgaság lenne végletekben gondolkodni, mert ahogy megkülönböztetünk fényt a sötétségtől, úgy tér el egymástól jó és rossz, és olyan vékony a határ egyik-másik között, mint ahogy a jó szándék képes a kételyt bűnné formálni, hiszen ugyanabban az univerzumban létezik.
Második nemzedék és rangban következők pedig azok, kik Azáél bűnös angyalaitól származnak, azoktól, kik testet öltve leszálltak az emberek lányai közé, megkívánván azokat. Paráználkodtak velök, és megismertették őket a tudás fájának érintetlenül hagyott gyümölcseivel, oly dolgokat árulva el, melyeknek nevét és formáját mindmái napig féltve őrzi az isteni titoktartás, mert nem embernek teremtettek, s merő fertelem az a halandóknak. Ezen dolgok miatt pusztult el Szodoma és Gomorra, Azáél lányai azonban ismerik e titkokat: a gonosz és jószándékú varázslást, de kiváltképpen a testi szerelemnek elképzelhetetlen módjait, s asszony létükre ők hordják magukban a sivatagba száműzött és láncolt angyalok összes hatalmát. Mindazonáltal halandók ők, mert felerészt embertől, emberi módon származtanak, a kívánság és a vágy pedig a földhöz köti őket. Ők azok, kik kezdettől fogva kielégíthetetlen nemi vággyal bírnak, melyhez valóban csak angyalok és nem e világi férfierő lenne méltó. Ennek okáért örökké szomjasan bolyonganak, s céljaikat alávetik gerjedelmeiknek, ezáltal némelyest uralhatókká válva, mígnem a csalódás bosszút nem ébreszt bennük. Elsősorban ez különbözteti meg őket Lilyth lányaitól, valamint az, hogy életet is adnak, ámbár aligha szívesen. A papokat és vitézeket igen kedvelik, mert azon angyalokat vélik feltalálni bennök, melyektől származtanak. Mindenkor föld-jegy uralja őket, hajzatuk fekete, szemöldökük ívelt, testük mint a föld porából vétetett víztartó korsók. Alkatuknál fogva mindeneknél kívánatosabbak a férfiak szemének – az ki pedig részesül húsukból és a tiltott gyönyörűségből, bizonyos, hogy nemsok időnek utána meggyűlöltetik esendősége miatt, és kínos véget ér általuk.
Harmadik fajta pedig, s mindek között a legalantasabbak azon boszorkányok, melyek hatalmukat nem örökölték, és semmilyen égi, avagy pokoli származással nem bírnak. Ők a leggyakoribbak a való életben, tudásuk pedig szerzett tudás, melyet innen s onnan csipegetve sajátítottak el, s élnek vissza vele. Ezen fajtának pedig külső jegyei nincsenek, bármely asszonyi formában lehetnek, mivelhogy nem boszorkánynak születtek, hanem azzá váltak. Ők azok, az kik legjobban félnek Lilyth és Azáél lányaitól, s leginkább mesterkednek ellenök – mert boszorkányságok nőietlen és céltalan, s férfi és nő, ember és lélek között hánykódnak parttalan. Boszorkányságokból nem csinálnak titkot, s szívesen fitogtatják erejöket, bárha az csak olyan is, mint a vásári kóklerek mutatványai; némelykor pedig teljességgel hamis az ő boszorkányságok – de erről majd a megfelelő részen. Mindazonáltal hiba lenne erejöket lebecsülni, mert emberi teremtmények lévén, ők fertezhetik meg leginkább az ember életét – s bár útjukat szegni nem túl nehéz, sokan vannak és tevékenyek. Világi és szellemi hatalmuk pedig egyre inkább gyarapodik: egyrészt a világ számukra kedvező mostani állása miatt, másrészt mert az okkult művészetek hozzáférhetőkké váltak a közemberek számára is. Gyakorta céhekbe, egyletekbe gyűlnek, melyek a coventől a nőegyletig megszámlálhatatlan sok nevet viselhetnek, s nagy örömmel ártják magukat a tudományokba, világi hatalomba avagy a kormányzásba, hasonlóképpen az ifjak oktatásába is, melyből igen nagy károk származhatnak. Tevékenységökkel azonban leginkább nőtársaiknak ártanak, mert a férfiak ellen folytatott küzdelmök minden egyes lépését újabb teherrel és lemondással kell megfizetniök. Valamikor, míg kellő hatalma volt, a Szent Inkvizíció erős kézzel megfékezte ezen teremtményeket – az idők múlásával azonban szabad lábra kaptak, s némely boszorkánymesterek vezetésével előretörve ma már büntetlenül garázdálkodnak a földön.
Annak pedig, hogy a nők közül számosan boszorkányságra adják fejöket, négy fő oka van, mint azt Henricus Institoris nemes mesterem és barátom írta. Pro primo: a nők természetüktől fogva akaratgyengék, így a hamis tanítások könnyen hatalmukba kerítik; pro secundo: a nők erkölcsileg is gyengék, és különösképp hajlamosak a csalásra és bosszúállásra; pro tertio: a nők keresztény hite gyenge, és könnyen feladják az igaz hitet, végezetül pedig, de nem utolsósorban pro quattro: a nőket kielégíthetetlen nemi vágy uralja, s ezért tudatosan engednek bárki, de főként a Sátán bűnre csábításának.
(Részlet a szerző A boszorkányok feltámadása című, 1997-ben megjelent könyvéből)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 8-i számában)
