György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (II.)

Köszöntelek, és csak testvéries morogással mondom, fejezd be ezt a száműzetéses hülyeséget, s gyere haza Rodostóból, ne mind piszkáld ide a leveleidet.

Értem én, hogy elveszítettél valami hülye választást, szégyenedben el kellett bujdosnod, na, de nem lett volna elég például Bükklokára menni, nem, te egyenesen Rodostóig mentél, Törökföldre, mert világéletedben szeretted a tonhalat, meg a baklavát.

Én itthon alig várom, megcsapkodhassam a fejedet, addig még kicsit pihenek itt a szolgánkon, izé, na, gazdánkon, és megeszem az emlékedre még egy tasak pulykát.

György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (III.)

Az van, hogy a miaúnap a szultántól levelet kaptam, s amennyire a cirkálmányból kiderült, azt hiszem, nekem itt kifelé áll a szekerem rúdja, vagy a farkam iránya, vagy akármi.

Törökül ugyan továbbra sem tudok, de Hádzsi macskával és Szula effendivel megpróbáltuk megfejteni, meglehetősen udvarias levélnek tűnik, csupán kétszer szerepel benne a „rühös”, meg „girhes”, meg „kóbor” szó, és csupán egyetlenegyszer a „qrva”, itt nem tudom, mire gondolhatott, de macskaösztöneim azt sugallják, ez nem egy dicséretes név.

György Attila

A boszorkányok természetéről

Tudni kell mindenekelőtt: két-, sőt háromféle boszorkányok vannak, s közöttük igen nagyok a különbségek – s ahogyan az emberek között megkülönböztetjük a nemeslelkűt és a pokolra születettet, éppúgy a boszorkányokról is dőreség lenne egy s ugyanazon-féleképpen beszélni. Mert ámbátor hasonlatosak egymáshoz, úgy aspektusok mint természetök szerént, cselekvéseikben és szándékokban, mégiscsak egy családnak különféle ivadékai.

György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból

Kedves Rózsi néném!

Igaz ugyan, hogy elárultál, de hát én akkor is úgy szeretlek Téged, hogy sosem felejthetem a Haladás-uccát, és hát, na, Csíxereda is hiányzik meg a drága Szeklerisztán s azok a mezei pockok…

György Attila

K&K

Hej, azok a régi szép idők...

Már Krúdy Gyula bátyánk megírta: az is bolond, aki túlélte Ferencjóskát. Hát ez bizony igaz. Volt.

Dédnagyapám még Krúdyval ápolgatta ezt a szép mondást a módosabb belvárosi kuple... akarom mondani korabeli szépségszalonokban. Aztán elmúlt ez a csodálatos időszak, a K. und K. ideje, amikor egy nagy bajszú ember volt mindenki példaképe, és úgy hívták az Országot, a mindenkorit, hogy kaiserlich und königlich, K. und K., Császári és királyi.

György Attila

Ugocsa non coronat

Haj, haj.

Felültünk annó a Korona nevű sebesvonatra Csíkszeredában, és mentünk Budapestre. Meg jüttünk onnan. Tizenhat óra út. Szép idők voltak. Volt ott étkezőkocsi, notórius társaság, még dohányozni is lehetett a fülkében, hej, de szép idők voltak azok, bizony!

György Attila

II. Thánia

Teljesen bolond volt, a legőrültebb férfi, akit valaha láttam. Egy tyúk nyakát nem tudta elvágni, de harcosnak hitte magát, és így is viselkedett, hogy mindenki megbotránkozott a császári udvarban, amikor a messzi Parthiából követségbe jött. Göndör haja volt, kibodorított szakálla, s valami édeskés illatt lengte körül, fűszeresen, túl fűszeresen.

Hosszú, egyenes orrú ember, ami római származásra utalt, noha benne semmi nem volt a római nemességből. Büszke volt, túl büszke, dicsekedett női hódításaival. Minden túlzás volt nála. Túlzás volt, ahogyan bejött nagybátyám templomába, ahogyan hivalkodóan beverte az utolsó szöget az oszlopba, és

György Attila

III. Ingrid Thyrkerin

Tizenhét évesen részt vettem a Rusz elleni prédáláson. Nálunk, varégoknál, ez így szokás. Töltöttem italt az embereknek, és Kijev alatt részt vettem a csatában is. Apámat akkor láttam először és utoljára nevetni, amikor hazatértem. A hadizsákmányból kivett egy keresztet, és tűzbe dobta, majd kikotorta belőle az ezüstöt. Aztán sokat ivott, és furcsa dolgokról énekelt.