Radnai István: Alkudozás

2021. május 24., 07:36
Szakáll Ágnes: Hagyaték (olaj-tojástempera, papírlemez, 65 × 85 cm, 2012)

Volt egyszer egy öreg ágy, nemzedékek haltak meg benne. Illendően elbúcsúztak, mint aki hosszú útra indul. Először a szerelem illant el láthatatlanul, aztán a lélek birkózott még egy darabig az élettel, mely fogva tartotta. Közben lázálmok és világos percek szavai kergették egymást, amíg a hozzátartozók mögött a halál felgyűrte az ingujját. Hatvan éve, hogy nem halt meg benne senki, a nagyanyám kilencvenéves volt.

Emlékszem, egyszer piócáért küldtek. Egy nagy üveg vízbe tette a patikus és én, gyerek lévén, izgultam. Ha megbotlanék – verték a fejembe – eltörik az üveg, és mi lesz a piócákkal.

Ha valaki nagyon megütötte magát vagy gutaütéstől féltek, kéznél volt a pióca. A mi időnkben már nem a patakból szereztük be. Igaz, a halat vagy a rákot sem, mind kipusztult. A víz elkoszolódott, rozsdás lavór, autógumi inkább megtermett benne. Ezért a patikába mentem piócáért.

Rátettük a kék foltokra. Aztán éheztetni kellett a csapvízben, mielőtt újból használni lehetett. A nagyanyám vére ízlett a piócáknak, teli hassal leestek, már nem kapaszkodtak. Vissza az üvegbe.

 Voltak haldoklók, akik ágya mellett a rokonok összevesztek az örökségen. Volt, aki mellett pap imádkozott. Az ötvenes-hatvanas években már nem volt mit örökölni. Az ezüstöt összeszedte negyvennégy-negyvenötben a házmester, aki meglapult a pincében, amíg odafent a katonák váltották egymást. A vagyont államosították. Ez eufemizmus. Az emberek intézményesített kirablása helyett mondták ilyen szépítően. 

A halál távozott a szobából, és a rokonok írták és postázták a gyászjelentést az elhunytról, aki kilehelte a lelkét.

Kéznél volt a kis tükör, amelyik utoljára párásodott, de meg nem vakult. A lélek nem mindig tudott előlünk kisurranni. A halott, ha szerencséje volt, csak elaludt. De volt, aki viaskodott, nem engedte el egykönnyen.

 Hatvan éve nem halt meg senki az öreg ágyban, amely maga is roskadozott már.

Helyenként levedlett a furnér, mint a platánfa kérge. De a váz még bírta volna az útnak induló, madárcsontú öregasszonyokat. A kövér öregemberekről soha nem volt szó, hiszen azokat lakoma közben ütötte meg a guta, hogy aztán felravatalozzák ugyanazon az asztalon, ahol még nemrég az sült illatozott. A borospohárból az utolsó csepp is kiborult a damaszt abroszra.

 Az ágy sértődötten áll a sarokban. Mi vitte rá anyámat, hogy a kórházba meneküljön? Az ágy már tudta, hogy a sorsa ellen úgysem tehetett.

 Én egy modern tákolmányra menekültem, mert elvásott a lószőrmatrac. Valaki a fél évszázad alatt ki is dobta.

Talán össze kellene csukni, vigasztaltam magam. Ha nincs halottas ágy, se kórház, hiába keres a halál.

 Álljon inkább a sarokban, felpolcolva ágyneművel. Mint egykor kelengyével a tisztaszobában. Tollpárna és egyéb kacat letakarva a rojtos terítővel.

A durcás ágy még csak nem is nyekkent, mint aki vigyázzban áll. Az ágy csak emlékeztet, ha odavetődik a pillantásom, amikor felállok a képernyő elől és nagyot nyújtózkodom. 

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. június 17., 07:07