Fejérvári-Hajtó Tüzes Bátor erős állkapcsa nem ismert tréfát. Ani biztonságban érezte magát a kutyája mellett. Szerette ezt az érzést, mert félni viszont nem szeretett.
Bátor minden körülmények között éberen őrködött, és védte gazdáját. Feladatát komolyan vette és ezerszázalékosan teljesítette. Reggel, amikor a szembeszomszéd hangos gördüléssel kinyitotta kapuját, a kerítéshez rohant, és gyanakodva figyelte, ahogy a garázsból kitolat a Dacia Duster, majd a kapu éppolyan fülrepesztően hangos gördüléssel, ahogy kinyílt, visszacsukódik. Amikor az oldalsó szomszéd hangosan szidalmazta feleségét, Bátor a kerítés mellett termett, és vonyításba kezdett, melyet heves, terelési szándékkal előadott ugatóroham követett, amikor a szomszéd aprócska kutyája a kerítésnél morgott halkan, mert ezzel vélte demonstrálni falkavezéri pozícióját. Így érkezett el a reggeli ideje, amit Ani a kertben fogyasztott el, nyáron-télen, így biztosítva a következő feladatot a nyáj nélkül maradt pásztorkutyának: a macska távol tartását Ani lábától. Ani félszemű, viselkedési zavaros macskája, akit pár éve hozott ki a menhelyről, borsos alapítványi hozzájárulást hagyva a macska hűlt helyén, éles karmait bárki teraszon üldögélő lábába nem szívesen mélyesztette, mert idegenektől félt, de Ani ismerős és biztonságos testét szívesen fölkaristolta éles, egérvéres karmaival és egérhúscafatokkal díszített fogaival. Így Ani ilyenkor kénytelen volt kutyája segítségét igénybe venni, hogy nyugodtan megihassa reggeli koffeinadagját.
Délelőtt a kutya a postást várta, és amikor a bicikli fölbukkant az utca végén, rövid ugatással jelezte Aninak, hogy készüljön, mert ha nem ér ki időben, akkor a postás nem a láda szűk rését fogja megcélozni a küldeménnyel, hanem csak úgy céltalanul behajítja a kapun, így a küldemény a kutyafogak között apró darálékká változva egyenletesen szétterül a gyomos, de szép zöld gyepen, majd a macska puha mancsai között macskajátékká lényegül.
Következik az ebéd, macskariasztás, délután pedig változatos események. Megérkezik a futár, aki nyolc és tizenhét óra közé ígérte magát. Bátor kedveli a futárokat, így meglepetéssel készül számukra. Csöndben megvárja, amíg a kapuhoz hozzák a csomagot, majd a mogyoróbokor árnyékából vicsorogva a kerítésre vetve magát rájuk ront.
– Úristen, de megijedtem! – vagy: – Bassza meg, faszomba ezzel a kutyával! – szokott lenni erre a futárok reakciója világnézettől és nyelvszemlélettől függően.
Évente ünnepi esemény, amikor vízóra- vagy villanyóra-leolvasó érkezik. Előbbinek hosszú botja van, amelynek végén nagyító segíti, hogy kifigyelje Ani zuhanyzási szokásának objektív tükröződését az akna mélyén megbújó mérőóra számlapján. Ha nem hadonászik a bottal, Bátor szorosan kísérve beengedi az órához. Ha a leolvasó fél a kutyától, és vonakodik bejönni, akkor Ani erélyesen rászól:
– Ne vicceljen már, hogy fél ettől a kutyától! Olvassa le az órát, de azzal a bottal ne hadonásszon! – majd berántja a leolvasót, bezárja a kaput, és addig nem engedi el a termetes férfit, amíg az nem rögzítette az óraállást. Mert idényes a mérő, és csak évente egyszer van lehetőség számlát kicsikarni a vízművektől.
A délutáni vagy esti vendégek vagy heves acsarkodást váltanak ki a kapunál, vagy kör mentén futó, lelkes farkcsóválást. Az erdőből a kertek aljára fölmerészkedő, majd a kerítések alatt átjárókat túró vaddisznó szintén nem tántorította meg Bátor vakmerőségét. Amikor a vaddisznó a teraszig merészkedett, talán a komposztálózacskó magnetikus vonzáskörébe kerülve, akkor a rettenthetetlen őrkutya, remegő lábbal ugyan, de rávetette magát az agyarait villogtató disznóra, és sikeresen űzte a kertvégi kerítéslyukig. Onnan nem tovább, mert neki a kertet elhagyni Ani nélkül tilos volt.
Összességében Bátor semmitől sem félt, ha a gazdája épségéről volt szó. Ha a sajátjáról, akkor engedett egy gyenge pont kísértésének: Farkát behúzva elsietett, ha valaki megzörgetett egy darab alufóliát.
– Miért pont egy darab alufóliától fél a kutya? – gondolkodott Ani, de nem talált egyéb választ, csak azt, hogy Bátor félelmetesnek tartja az alufólia hangját, és nem magától a darabka fóliától (csokipapír!) fél, hanem a félelemérzéstől, ami kiváltódik benne.
Ani együttérzett a kutyájával, és be kellett látnia, hogy ő maga sem különb:
– Nem félek semmitől, csak a félelemtől.
A jogi pálya felé elszántan és fennkölt célok birtokában masírozókat ugyan némiképp visszavetheti, amikor jogpolitikai, jogelméleti, jogi alaptani, jogdogmatikai, jogfilozófiai, jogesztétikai, jogfogalmi, jogesszenciai, joghurtkészítési ismereteket is megkísérelnek az arra érdemesült professzorok az ifjú fejekbe, azok nyitottságát és fogékonyságát kihasználva, beletömködni.
A lánynak nem voltak illúziói, mégis remélt. Talán a kacsák miatt. Mert más irodaházak előtt is látott már szökőkutakat – nem is szökőkút volt ez tulajdonképpen, inkább egy kis lábáztató medence, amiben mechanika keltett örvényt –, de azok sterilen és megközelíthetetlenül forgatták magukba vissza önnön vizüket. Hápogásmentesen.
Péter, 1982 februárja, Moszkva: a szürke, faros busz bepüfögött végre. A megállóban álló emberek fele sem fért fel. Mínusz 33 fok, száraz hideg. Kell az usánka, mert ilyenkor törhet a füled, s az orrod is. Azt is el kell takarni. A tömeg is egyszínű. Nem szabad kitűnni. Néhány busszal és néhány órával később pár rubelért marad a taxi. Nem csúszkál. Az emberek sem.
A mérgezés első tünetei, a rossz közérzet, hányás, légzési nehézségek már fél órával a növény elfogyasztását követően is jelentkezhetnek, ezt kezelés hiányában hamarosan görcsök, véres hasmenés, bénulás és halál követi. Nagyon kis mennyiségben a kacsola virágait és a szirmokból préselt olajat vérhígítónak, illetve egyes bőrkiütések kezelésére használják.
Egy dolog olvasni, egy dolog megérinteni. Első kötetem megjelenése előtt akkori szerkesztőm Nagyváradra hívott. Lakása egy bérházban volt, amelynek előterében emléktábla emlékeztetett arra, hogy a ház egykori lakói közül kik lelték halálukat a német haláltáborokban. „Szüleim Auschwitzból jöttek haza”, mondta szerkesztőm a világ legtermészetesebb hangján.
„Ég és föld között itt áll a padlás…” Először ez a sor jutott eszembe, s azóta is ennek a dalnak a dallamát dúdolom. Hiszen egy valamirevaló padlás tényleg e kettő között van. Ahány ház, annyiféle padlás. Mindegyik olyan, amilyen emberek lakják a házat. Eddigi életemhez három padlás kapcsolódott.
Buszra fel, Bukoresbe bé, onnan át az oroszokhoz, met a kelet-európaiakot onnan lőtték fel egy teherhajón a nemzetközi űrállomásra, s onnan a Holdra. A Holdról indultak a nagy gépek ki az univerzumba, met olcsóbb volt ott összerakni az egész kilövőbázát az űrhajókkal együtt, mint Föld körüli pályáról tajdokoskodni.
– Köszönjük a hívását, de tessék a nótára térni! Mit szeretne küldeni és kinek? – szól közbe tagolt hanghordozással a minden bizonnyal mosolygós műsorvezető.
– Hát ugye nagy a család, s szerteszéjjel szakadtunk, mert ugye öcsémék es a tavaly kitelepedtek Kanadába… nekik küldenénk egy nótát…