Szilágyi-Nagy Ildikó: Kutyabaj

2022. április 30., 09:05

Fejérvári-Hajtó Tüzes Bátor erős állkapcsa nem ismert tréfát. Ani biztonságban érezte magát a kutyája mellett. Szerette ezt az érzést, mert félni viszont nem szeretett.

Bátor minden körülmények között éberen őrködött, és védte gazdáját. Feladatát komolyan vette és ezerszázalékosan teljesítette. Reggel, amikor a szembeszomszéd hangos gördüléssel kinyitotta kapuját, a kerítéshez rohant, és gyanakodva figyelte, ahogy a garázsból kitolat a Dacia Duster, majd a kapu éppolyan fülrepesztően hangos gördüléssel, ahogy kinyílt, visszacsukódik. Amikor az oldalsó szomszéd hangosan szidalmazta feleségét, Bátor a kerítés mellett termett, és vonyításba kezdett, melyet heves, terelési szándékkal előadott ugatóroham követett, amikor a szomszéd aprócska kutyája a kerítésnél morgott halkan, mert ezzel vélte demonstrálni falkavezéri pozícióját. Így érkezett el a reggeli ideje, amit Ani a kertben fogyasztott el, nyáron-télen, így biztosítva a következő feladatot a nyáj nélkül maradt pásztorkutyának: a macska távol tartását Ani lábától. Ani félszemű, viselkedési zavaros macskája, akit pár éve hozott ki a menhelyről, borsos alapítványi hozzájárulást hagyva a macska hűlt helyén, éles karmait bárki teraszon üldögélő lábába nem szívesen mélyesztette, mert idegenektől félt, de Ani ismerős és biztonságos testét szívesen fölkaristolta éles, egérvéres karmaival és egérhúscafatokkal díszített fogaival. Így Ani ilyenkor kénytelen volt kutyája segítségét igénybe venni, hogy nyugodtan megihassa reggeli koffeinadagját.

Délelőtt a kutya a postást várta, és amikor a bicikli fölbukkant az utca végén, rövid ugatással jelezte Aninak, hogy készüljön, mert ha nem ér ki időben, akkor a postás nem a láda szűk rését fogja megcélozni a küldeménnyel, hanem csak úgy céltalanul behajítja a kapun, így a küldemény a kutyafogak között apró darálékká változva egyenletesen szétterül a gyomos, de szép zöld gyepen, majd a macska puha mancsai között macskajátékká lényegül.

Következik az ebéd, macskariasztás, délután pedig változatos események. Megérkezik a futár, aki nyolc és tizenhét óra közé ígérte magát. Bátor kedveli a futárokat, így meglepetéssel készül számukra. Csöndben megvárja, amíg a kapuhoz hozzák a csomagot, majd a mogyoróbokor árnyékából vicsorogva a kerítésre vetve magát rájuk ront.

– Úristen, de megijedtem! – vagy: – Bassza meg, faszomba ezzel a kutyával! – szokott lenni erre a futárok reakciója világnézettől és nyelvszemlélettől függően.

Évente ünnepi esemény, amikor vízóra- vagy villanyóra-leolvasó érkezik. Előbbinek hosszú botja van, amelynek végén nagyító segíti, hogy kifigyelje Ani zuhanyzási szokásának objektív tükröződését az akna mélyén megbújó mérőóra számlapján. Ha nem hadonászik a bottal, Bátor szorosan kísérve beengedi az órához. Ha a leolvasó fél a kutyától, és vonakodik bejönni, akkor Ani erélyesen rászól:

– Ne vicceljen már, hogy fél ettől a kutyától! Olvassa le az órát, de azzal a bottal ne hadonásszon! – majd berántja a leolvasót, bezárja a kaput, és addig nem engedi el a termetes férfit, amíg az nem rögzítette az óraállást. Mert idényes a mérő, és csak évente egyszer van lehetőség számlát kicsikarni a vízművektől.

A délutáni vagy esti vendégek vagy heves acsarkodást váltanak ki a kapunál, vagy kör mentén futó, lelkes farkcsóválást. Az erdőből a kertek aljára fölmerészkedő, majd a kerítések alatt átjárókat túró vaddisznó szintén nem tántorította meg Bátor vakmerőségét. Amikor a vaddisznó a teraszig merészkedett, talán a komposztálózacskó magnetikus vonzáskörébe kerülve, akkor a rettenthetetlen őrkutya, remegő lábbal ugyan, de rávetette magát az agyarait villogtató disznóra, és sikeresen űzte a kertvégi kerítéslyukig. Onnan nem tovább, mert neki a kertet elhagyni Ani nélkül tilos volt.

Összességében Bátor semmitől sem félt, ha a gazdája épségéről volt szó. Ha a sajátjáról, akkor engedett egy gyenge pont kísértésének: Farkát behúzva elsietett, ha valaki megzörgetett egy darab alufóliát.

– Miért pont egy darab alufóliától fél a kutya? – gondolkodott Ani, de nem talált egyéb választ, csak azt, hogy Bátor félelmetesnek tartja az alufólia hangját, és nem magától a darabka fóliától (csokipapír!) fél, hanem a félelemérzéstől, ami kiváltódik benne.

Ani együttérzett a kutyájával, és be kellett látnia, hogy ő maga sem különb:

– Nem félek semmitől, csak a félelemtől.