– Azt nézd, anya! Mekkora fogai vannak! – kapaszkodott anyja kezébe Klára Lujza.
– Látom, kicsim.
– És nézd azt a másikat! Foltokban kopasz. Valami bőrbetegsége van? – araszolt közelebb a kislány a kifutó üvegfalához.
– Nem tudom, kicsim – csámcsogta az anyja.
– És ezek egész nap esznek?
– Ilyen fajták. Nyilván a létfenntartásukhoz kell – okoskodta. – De ne menj olyan közel az üveghez. Megint nekironthatnak, meg nehogy elkapj valamit tőlük.
– Büdösek – szaladt vissza a kislány, majd felkapaszkodott szülője nyakába.
– Nem tisztálkodnak – válaszolta anyja, miközben elcsípett egy hangyát Klára Lujza karján, és bekapta.
Vaku villant, mire a kislány és anyja szeme káprázni kezdett.
– Megint azt csinálják – panaszolta Klára Lujza.
– Gyere, szólunk apádnak, hogy kergesse el őket! – fordítottak hátat az üvegnek.
*
– Nem rossz, micsoda combok! – füttyentett volna Vlagyimir, ha állkapcsa lehetővé teszi.
– Azt a másikat nézd, kerek fenék és feszes mell, beleharapnék – szörcsögött Márió. – Lefogadom, hogy a testzsírja húsz százalék alatt van.
– Desszert tizenkét óránál.
– Zsenge, omlós – pislogott fel a korlátra Márió is.
– Papa, az a kokodil meg aka’ enni – lépett hátra Barbara, miközben ijedt fojtófogásba zárta elefántplüssét.
– Aligátor, kölyök! – sóhajtott bosszúsan Márió. – Nem tanítanak olvasni?
– Dehogy, kicsim! Csak ilyen rémisztően néznek ki, de nem bántanak! – A férfi Barbara fejére tette a kezét. – És apa megvéd.
Vlagyimir és Márió felröhögött.
– Gyere, ússz egyet, azt’ meglátjuk, köcsög!
– Ide rakd a kezed, husi! Ááá!
*
– Köszönöm, hogy mindannyian elfogadták a meghívásomat, és részt vesznek ezen a beszélgetésen, ahol remélhetőleg sikerül békés úton rendeznünk az állatkert és Mikó Márton apró nézeteltérését – kezdte erőltetett kedélyességgel a fehér ingbe öltözött mediátor. A szoba levegője szinte remegett a hőségtől, a meghívottak hónaljánál izzadságfolt terjeszkedett, fejük felett kimerült légyglória szédelgett.
– Ennél azért többről van szó! – pattant fel Mikó Márton a helyéről. Széke felborult, az asztal és tokája rázkódott a lendülettől. – Nekem itt megsértették az alkotmányos jogaimat! Megaláztak emberi méltóságomban! Diszkrimináltak, átvertek! – zengte.
– Ez valóban nem kis dolog – gúnyolódott a tevekifutó széles vállú gondozója.
– Beperelem magát, nem is, az egész állatkertet! Sérteget, sőt becsületet sért! A nyilvánossághoz fordulok és elégtételt veszek!
– Ilyen rossz hírünket nem vihetik – próbálkozott az állatkert öreg gazdasági igazgatója, miközben visszasírta azokat az időket, amikor csak tizenöt fajuk és ötszáz látogatójuk volt.
– Ki sérteget kit? Maga túlsúlyos, és ez a lényeg. Tény. Nem ülhet fel a tevére! – ugrott fel a gondozó is. Kész volt ölre menni Petúnia nevű kivénhedt tevéje egészségéért.
– Természetesen az állatkert kész kárpótolni Mikó urat a félreértés miatt. – Még az igazgató nyugodt hangja sem hűtötte le Mikó Márton indulatait, aki mind azt hangoztatta, hogy tevegelni akar.
Csak Petúnia nézte szép csendben a tárgyalóteremben zajló háborút. Lassan kérődzött a sarokban, és nem értette, miért volt ott, ez az egész nem róla szólt.
Antal Béláné minden reggel megöntözte a gyönyörű virágait. Irigykedtek is a szomszédasszonyok. Hát hogyne irigykedtek volna, amikor Antalné mind egy szálig ajándékba kapta ezeket. Ráadásul az urától! Ki látott még ilyen drága embert, aki különösebb alkalom nélkül virágot visz a feleségének? Csak úgy. Van, hogy havonta, sőt, hetente!
Az asszonyok rózsafüzéréből először könyörgő ima szállt, mert csak Istenben látták a kiutat a szorult helyzetből, de aztán határozottabban adtak hangot kívánságuknak, amikor a közvetlen megoldásra rátaláltak:
– Nándi bácsi, dobja már le neki a malacot!
Történt egyszer, hogy mindenki képes volt már tökéletes képeket készíteni a tömegméretekben gyártott, digitális szórakoztatóelektronikai cikkével, okostelefonjával, okosórájával, okosszemüvegével. Az ételfotót okostányérral, az italfotót okospohárral, a természetfotót okosfával készítették, a portrét és aktot meg okostükörrel. Ha valaki a saját belsőségeit akarta fotózni, hipp-hopp, lenyelt egy C-vitaminos okos nanokamerát. Ezt mondjuk kicsit kínos volt megkeresni, mikor kijött, de aztán készültek ebből is olcsó, egyszer használatos változatok, és azok is éppolyan gazdag felbontású bélfotókat készítettek, mint a
Szörnyű álom valóságára ébredt a szolgálatos démon. Hogy ő köznapi. És ló. És most ügetve húzza a szánkót, amin kacagó gyermekek ülnek, míg nyakában kis kolomp csilingel. Nehogy már sárga is lennék, uzsedáré, uzsedom, gondolta magában. Én erős férfiakba meg a végzet gyönyörű asszonyaiba szállok általában. És akibe én szállok, annak egyenes az útja a végzetig. És így tarják majd számon: a szent őrült, a megszállott. Vagy egyszerűen csak odadobják neki az én nevem. Mit keresek itt, egy sárga csikóban, apró és gyönge embereket vinni, csilingelni téli utak hosszán… Mégis ott volt. A sárga csikóban.
Mariska nénéméket „koholt vádak” alapján, a hírhedt Tájékoztatási Irodával való patkóösszerúgás után családjával együtt internálták. A vád szerint az ellenséggel való kollaborálás, a magyar kémhatóságokkal való együttműködés bűntette volt a fő indok, voltaképpen a frissen felálló hatalom számára – később derült ki – nem ez bizonyult az elsőrendű szempontnak, hanem a tisztes vagyon, illetve az ingatlanok ideiglenes elkobzása, másodsorban pedig az ily módon megüresített háznak a közösségi házzá való átminősítése meghatározott időre, a helyi tinta- és seggnyalóknak a
Pócsmegyer, húsz március tizenhét, kedd. A férfi nem törődik azzal, hogy naplót ír. Nagyon gyakran úgy folytatódnak a férfival kezdődő mondatok, hogy feladja. A férfi szokott hibázni, időnként felcseréli a kezdetet a folytatással. Megfigyeltétek, mennyi hasonlóság van az én születésem és Sámson születése között, kérdezte Jézus a bolt előtt. Ezt az egész koronavírust a gyógyszergyárak találták ki, mondta Laci. Gyula azt írta, gyülekezzünk az udvaron. Mindenki fél, élni akar és hazudik.
November végén egyedül buszoztam a nagyváros felé. Az utóbbi években egészen megszoktam, egy ideje már nem kap el az idegesség, hogyha ismerős nélkül kell utaznom valahová. Kellemes nyugalma van az üldögélésnek. Mint két történés köztes ideje, ami ürügyet ad arra, hogy megállj, és egy óráig ne tegyél semmi fontosat. Bizalommal vagyok a sofőr iránt, és olyannak látom, mint egy felnőttet a gyerekek között. Hogyha bántani akarnak, neki kiáltok, ha zavargás történik, ő majd rendet tesz.
Van, aki nokedlivel, van, aki virslivel, van, aki füstölt kolbásszal és van, aki szűzen szereti. Istene a jóféle piros paprika. Dukál melléje karéj friss kenyér és házi savanyúság, lett légyen az uborka, paprika, cékla, káposzta vagy csalamádé. Kezdő szakácsoknak is ajánlott, mert eme egyszerű, de fenséges étek nem követel különösebb gasztronómiai bravúrokat. Nálunk, székelyeknél pityókatokány néven dicsérik, de ha az anya(nyelv)országban vagyunk, jó, ha eme tájnyelvi megnevezés helyett krumplipaprikásként dicsérjük. Lényeg, hogy semmiképp, egyetlen évszakban, egyetlen napon se vessük meg...