– Azt nézd, anya! Mekkora fogai vannak! – kapaszkodott anyja kezébe Klára Lujza.
– Látom, kicsim.
– És nézd azt a másikat! Foltokban kopasz. Valami bőrbetegsége van? – araszolt közelebb a kislány a kifutó üvegfalához.
– Nem tudom, kicsim – csámcsogta az anyja.
– És ezek egész nap esznek?
– Ilyen fajták. Nyilván a létfenntartásukhoz kell – okoskodta. – De ne menj olyan közel az üveghez. Megint nekironthatnak, meg nehogy elkapj valamit tőlük.
– Büdösek – szaladt vissza a kislány, majd felkapaszkodott szülője nyakába.
– Nem tisztálkodnak – válaszolta anyja, miközben elcsípett egy hangyát Klára Lujza karján, és bekapta.
Vaku villant, mire a kislány és anyja szeme káprázni kezdett.
– Megint azt csinálják – panaszolta Klára Lujza.
– Gyere, szólunk apádnak, hogy kergesse el őket! – fordítottak hátat az üvegnek.
*
– Nem rossz, micsoda combok! – füttyentett volna Vlagyimir, ha állkapcsa lehetővé teszi.
– Azt a másikat nézd, kerek fenék és feszes mell, beleharapnék – szörcsögött Márió. – Lefogadom, hogy a testzsírja húsz százalék alatt van.
– Desszert tizenkét óránál.
– Zsenge, omlós – pislogott fel a korlátra Márió is.
– Papa, az a kokodil meg aka’ enni – lépett hátra Barbara, miközben ijedt fojtófogásba zárta elefántplüssét.
– Aligátor, kölyök! – sóhajtott bosszúsan Márió. – Nem tanítanak olvasni?
– Dehogy, kicsim! Csak ilyen rémisztően néznek ki, de nem bántanak! – A férfi Barbara fejére tette a kezét. – És apa megvéd.
Vlagyimir és Márió felröhögött.
– Gyere, ússz egyet, azt’ meglátjuk, köcsög!
– Ide rakd a kezed, husi! Ááá!
*
– Köszönöm, hogy mindannyian elfogadták a meghívásomat, és részt vesznek ezen a beszélgetésen, ahol remélhetőleg sikerül békés úton rendeznünk az állatkert és Mikó Márton apró nézeteltérését – kezdte erőltetett kedélyességgel a fehér ingbe öltözött mediátor. A szoba levegője szinte remegett a hőségtől, a meghívottak hónaljánál izzadságfolt terjeszkedett, fejük felett kimerült légyglória szédelgett.
– Ennél azért többről van szó! – pattant fel Mikó Márton a helyéről. Széke felborult, az asztal és tokája rázkódott a lendülettől. – Nekem itt megsértették az alkotmányos jogaimat! Megaláztak emberi méltóságomban! Diszkrimináltak, átvertek! – zengte.
– Ez valóban nem kis dolog – gúnyolódott a tevekifutó széles vállú gondozója.
– Beperelem magát, nem is, az egész állatkertet! Sérteget, sőt becsületet sért! A nyilvánossághoz fordulok és elégtételt veszek!
– Ilyen rossz hírünket nem vihetik – próbálkozott az állatkert öreg gazdasági igazgatója, miközben visszasírta azokat az időket, amikor csak tizenöt fajuk és ötszáz látogatójuk volt.
– Ki sérteget kit? Maga túlsúlyos, és ez a lényeg. Tény. Nem ülhet fel a tevére! – ugrott fel a gondozó is. Kész volt ölre menni Petúnia nevű kivénhedt tevéje egészségéért.
– Természetesen az állatkert kész kárpótolni Mikó urat a félreértés miatt. – Még az igazgató nyugodt hangja sem hűtötte le Mikó Márton indulatait, aki mind azt hangoztatta, hogy tevegelni akar.
Csak Petúnia nézte szép csendben a tárgyalóteremben zajló háborút. Lassan kérődzött a sarokban, és nem értette, miért volt ott, ez az egész nem róla szólt.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.
Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt.