B. Mihály Csilla: Magánykirály és más versek

2022. március 09., 08:13
Simek Viktor: Nyitottközös udvar télen

 

Magánykirály

A téli csendek lámpafénybe folyva
zuhannak szét a dermedt városon,
ágak hegyén a csillagszőtte ponyva,
a hűvös ég lebegve átoson.

Földünk ilyenkor elveszettnek tűnik,
magány uralja, lelki tetszhalál,
királyi lépte döng a messzi űrig.
Ha félnél tőle, biztos megtalál.

De nem hagyom, hogy lelked összegyűrje.
Lobbants tüzet, s én nem szégyelleném,
hogy zörgetek, – ha száll a kémény füstje –
egy új időnek fázós reggelén.

 

Miskolc

Tél van, zimankós, szürke-kék napok,
te nem szólsz, én is inkább hallgatok.
A villamos alig csilingelő,
mögüle gyárak füstje ring elő.

Aprókat lépve, szinte félszegen
megyünk az úton, járdaszéleken.
A fény kopottas délután ötig,
olyan erőtlen, érzem, eltörik.

Aztán kigyúl a város, izzanak
a Szinva-partig elcipelt szavak.
Kezem kezedben, s mint a gyermekek,
egy padra szívet rajzolok neked

 

Hótakaró

A tóra friss havat sepert az éjszaka,
s a morcos szél, akár egy éles fémkasza
csapongott körbe, földön, ég felett.
Reggelre csendes, szűzi béke lett.

A messzeségben, ott, a hóhegyek mögött,
egy templomajtó nyílt, remegve felnyögött,
s ijedten szállt a mélybe pár galamb,
mikor megkondult fent a gyászharang.

 

Szívbörtön

Leszáll az éj – a fényt hiába várom –,
sötétje újra egymagam talál.
A szívszobáimat kerengve járom,
akár a herceg, árva Kékszakáll.

Egyik szobám lakatja szembetűnő,
a kulcs sehol…, jaj, én ma feltöröm!
Várbörtönébe, mint gazella-ünő,
bezárva sír a szenvedély, öröm.

Talán miattam? Ám talán csak értem,
hiszen karomba vágyna minden este,
szabadnak álmodom, s igen, nem érdem,
ha félve hív, s ijedve ráng a teste.

Ha nem nyitom ki ajtaját, de hallom,
örök gyehenna vár, magányos alkony.