Benyhe István: Versek

2021. január 04., 21:21
Dolán György: Törés (2002)

Újév

Ma elveszünk az új kavalkád-éjben
hol annyi szürke árny remél a Napból
merítni színt, mit orcájára kenhet
megcsalni azt, ki pusztán látomásból
ítéli meg, mit néki látni enged
a fényt szemén megszűrő képzeletben
az új világ, az új év érkezése.
A harsonán a hang recsegve ébred,
az éjfél áldozathozó homálya
víg fényekkel sziromesőt szitálva
épít hidat a régi és az új közt.
Ha új nap ébred régi hanton állva
és új futamra gyűjt erőt a Föld is,
a láncra vert, mi majd megéledünk-e?
Parittyakőként száll szavunk az Úrhoz,
ha mentené fogyatkozó időnkben
rég elhibázott mélyét életünknek,
hisz új időt új év válthat valóra.
A mélyben most a vágyók összebújnak
szeretni készen, társaik keresve,
de mind bilincsbe verve álmodik csak
üreg-világuk vaksi zegzugában.
Magukba néznek és megérthetetlen,
miért csak ott, halott rögön kutatnak
jövőt. Hazug, vakarcú múlt terekben.
Ha kérded őket, válaszuk: Mi másban?

 

Öreg magyar

Árnyékot fest már a hegyek
hátára a Nap, este lett.
Fáradok, bár alig éltem
mélázó, tengődő létem
emlékeit keresve.


Most napra nap tanulni kell,
a feledést, mi elvisel
vad szorítást a szív felett,
a mélybe húzó vétkeket
magyarázó közönnyel.


Csak társam a tapasztalat,
tartja még az ősi szavak
tükrét. Remény szilárdul,
arcunkra köt. Múltra múlt hull,
csak mélyben lehet szabad.


Homokba fúlt könnyű lábnyom.
Könny mosta el, vagy csak álom?
Mint őseim szívverése
lüktet a legendák mélye,
hogy elnyelje magányom.


Pedig maradni szeretnék,
az új arc nekem már nem szép.
Álmom őrzi még csillagod,
s halomsíromon szarvasok
futnak a Duna felé…

 

Négy évszak haiku

1. Fiatalság
Tavaszi halál?
Eső vagy nap nyilaz a
magonc szívére?


2. Férfikor
Állok a szélben,
horgonyom karcsapások.
Csak erdőzúgás.


3. Ha visszanéz
Álom-tükrén áll
az ég szívére késsel
vetített halál.


4.
Szálló madárraj:
éj-foltok az égen. Vak
tavak tükrei.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 22-i számában)