Farkas Wellmann Endre: Kutyavers

2024. február 02., 08:34

Szakáll Ágnes: Már kutya sincsen (akvarell, papír, 40,5 × 46 cm, 2010)

Korom Gábornak, barátsággal

Világom ma már egyszerű:

urbánus korcsok, mentett szukák

és ivartalanított menthetetlenek:

fölöttünk kel és nyugszik le a nap.

Kutyául vagyok.

Vannak aggasztó reggelek.

van úgy, hogy muszáj

és felkelek

és értékelek

és leértékelek.

Én, a kutyaszar topmenedzser,

kvantitatíve el nem hanyagolható

állati ürülékek buzgó gyűjtögetője

találkozom reggelente a világgal,

És megbékélünk mosolyogva.

Ahol mindketten otthont keresünk,

meg egymást. A kutyámmal együtt ugatunk.

Két szerencsétlen. Halálba tartó sorsunk a szeretet.

Csodálom őt. Megtanult kötéllel a nyakán szarni.

És szeretni.

Mindig valami összeköt.

Tanulom én is az életet.

Kötéllel a nyakamban magam is

sejtem már, hogy mi az a szeretet.

Pórázom puhán köt az evolúcióhoz.

A guminővel sem az önmagában vett aktus ciki,

hanem, hogy előtte magad fújod fel

(ahogy a valódit is).

Nem tudom, melyik aktus szégyenteljesebb.

Idegen tőlem az életem.

Kutyaszart gyűjtök egy metropoliszban.

Isten, kegyelmezz énnekem

és azoknak, akiket

a kutyák tesznek jobb emberré

és semmi más.

Katarzis

2024. február 01., csütörtök

Tocsogó vízben,
Az esőtől vétlen,
Üveges szemmel,
Némán meredek előre.

Hétköznapi tragédiák és más versek

2024. január 31., szerda

Azt kérted, hogy legyek felhő.
Felakasztottál az égre.
Ismerős arcot kerestél bennem,
lágy formát,
öntudatlan kerekséget.

Vándorúton

2024. január 30., kedd

Isten gyermekei ólomszín
eget néztek, fürkésztek,
parányi rést, netánha repedést
keresve boltozatán.
Mögöttük én is.
Utánuk én is.

Születés és más versek

2024. január 28., vasárnap

Mindegy, hogy álmodban,
lósörénybe kapaszkodva, vagy szirom-
csendben futsz alá, mint a vér –
távol a sziklától barlangba torkollik a tér

Építőkockák és más versek

2024. január 27., szombat

Lélegzete szálanként tépi
ki hajad, simítása nyomán
felhasad bőröd, csókja által
egyre kopárabbak lesznek
mondataid, tekintetétől
halványul arcod.

Az a pillanat és más versek

2024. január 26., péntek

Porszagú régi fiókban mállott papírok,
foszló emlékek riadnak kezem nyomán.
Tétova napjaim közt elfolynak éveim,
könnyem, sóhajom. Halált szül rideg szobám.

Volt egyszer, hol nem volt, réges-régen, a hajdani Magyar Királyság idejében, mégpedig a királyi fővárosban, egy csodaszabó. Ragyogó, bodros szoknyákat varrt úriasszonyoknak, csillogó báli ruhákat színésznőknek, és még udvarhölgyeknek is varrt tengerként hullámzó, uszályos ruhákat. Volt az országnak akkoriban egy kedves, fiatal királynéja, akit Erzsébetnek hívtak, és annyira szerette őt a nép, hogy a fővárosnak azt a városrészét is, ahol a csodaszabó lakott, elnevezték Erzsébetvárosnak.