„Azt mesélik, Hollandiában született, és gyermekkorában egyszer vízbe pottyantották. Na, nem azért, mert el akarták veszejteni, csak úgy véletlenül. Onnantól kezdve csak akkor nem sírt, ha a vízen ringatózott. Amint megtanult járni és beszélni, szülei egy jólelkű hajósra bízták a fiút, aki azóta bolyong a különféle vizeken. Így kapta tengerésznevét az öreg hajóstól: Bolygó Hollandi. Ő lett minden hajós között a leghíresebb” – Tallián Mariann legújabb kötete Richard Wagner 1843-as operája nyomán az elátkozott holland hajós történetét meséli el. A Holnap Kiadó Mesék az Operából című sorozatában megjelent könyv különleges olvasmány gyerekek, fiatalok és felnőttek számára egyaránt.
Bolygó Hollandi évszázadok óta a tenger rabja. Legvakmerőbb hajókalandja során a Patás átkát vonja magára, miszerint csak hétévente egyszer, akkor is csak három napra bukkanhat a felszínre Vörös Gyémánt nevű hajójával. A rémséges körforgás addig ismétlődik, amíg olyan hajadonra nem lel, aki örök hűséget fogad a hajóskapitánynak. Hollandi magánya épp oly elviselhetetlen, mint egy csendes kis norvég faluban a szép Senta szerelemvágya, aki a tengerész portréjához imádkozik egész nap. Zaklatottságát még kérője, a jóravaló vadász sem enyhítheti. Misztikus egymásra találásuk akkor kezd körvonalazódni, amikor a lány apja egy fjordon rátalál a hét év után ismét emberi külsőt öltött kapitányra.
Wagner librettóját az 1873-as magyar bemutatóra ifj. Ábrányi Kornél író, költő, publicista fordította le. Sajnos nem tudjuk, hogy a bolygó kifejezést az eredeti német fliegende, vagyis szálló, repülő melléknévi igenévből ő alkotta-e meg, vagy a 17. századi holland tengerészlegenda már azelőtt is ilyen névvel, címmel terjedt el a magyar tömegkultúrában. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy egy ilyen zseniális (legyen szándékos vagy véletlen) fordítói fogás milyen távlatokra nyitja meg az értelmezés lehetőségeit, és Tallián Mariann értő érzékenységgel bontja ki a jelentéskör szimbolikáját: „Amikor a vihar elcsitult, nem lehetett tudni, hogy az égbolt csillagait vagy a tükörhalak raját látni-e a víz sima tükrén, de az biztos, hogy olyan végtelen és gyönyörű volt a megnyugvó tenger, mint az ég. Összekapaszkodott a két világ, és a vitorlás e végtelen szépségű térben lebegett.”
A tenger–ég tengely köszön vissza az illusztrációkban is: Cserkuti Dávid grafikus, képregényrajzoló gyönyörű kék világot álmodott meg a kötetnek. A szerelmespár fizikai összetartozását hajkoronáik megegyező skandinávszőke árnyalata sugallja, de Hollandi köpenyében és Senta szoknyájában felsejlik a bibliai kék palást jelentéstartalma is. A képek nemcsak lenyűgöző pontossággal és szakmai kifinomultsággal illusztrálják a történetet, hanem szerves részét képezik a műalkotásnak, és önmagukban is gyöngyszemek. A könyvhöz CD is tartozik, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Nemzeti Filmharmonikus Zenekar előadásában három zeneművet is meghallgathatunk az operából.
A Bolygó Hollandi különlegessége abban áll, hogy bár mesekönyvbe öntött komoly és összetett filozofikus történet, minden korosztály számára érvényes igazságokat hordoz. A szerelem, a magány, a misztikum, a humor, a tenger varázslatos világa olyan gazdag szimbólumrendszert alkot, amelynek jelentésrétegei mindannyiunk saját kis különmitológiájába belecsörgedeznek. Ráadásul a gyerekek világa még sokkal tisztább és nyitottabb, még szabályozott viselkedésmintáktól szabadon érzik és értik meg a könyv szereplőit. Talán velük olvasva mi, felnőttek is megtanuljuk, hogyan találjuk meg szívünkön keresztül az emberi külsőt.
Tallián Mariann: Bolygó Hollandi – Richard Wagner operája nyomán. Holnap Kiadó, Budapest, 2019
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. november 23-i számában.)
Egy idősödő sorozatíró lakást vásárol, hogy összeköltözzön egy pályakezdő színésznővel. Egy magát művészetkedvelő embernek mondó egyén hátán végigfut a hideg borzongás ettől – bizonyára valami közhelyes szappanoperát rejt ez a történet, ebből nem sok jót lehet jósolni. Aztán ez a bizonyos ember megnézi A lányka és a pápa című előadást (Jámbor József rendezésében) és elakad a szava.
Az Ékszerek éjszakája rendezvénysorozatnak immáron 6. alkalommal ad teret Budapest számos helyszíne. Az öttagú csapat egyik legjelentősebb lépése az volt, amikor sikerült a kiállítást nemzetközi szintre emelni. A szervezők célja, hogy megismertessék nemcsak itthon, hanem a határon túl is a magyar ékszertervezés sajátosságát. A kiállításról, a vírushelyzetről és az alkotási folyamatról két szervezővel, Börcsök Annával és Neuzer Zsófival beszélgettem.
Képzelje el a kedves olvasó az alábbi helyzetet: létezik egy gyakran idézett írás a székelyekről, viszont a lábjegyzetek mindegyre egy vagy más kézirathoz vezetnek, melynek elolvasásához el kell menni egy távoli városba. Ennek az idegesítő helyzetnek most szerencsére vége, hisz a mű könyvformában is megjelent, és hozzáférhető. Vagy nem.
A budapesti Erdélyi Gyülekezet nemrég költőket keresett meg azzal, hogy egy válogatott zsoltárcsokorhoz – az ősrégi szövegek nyersfordításait megismerve – készítsenek új fordítást, utánköltést vagy parafrázist. Az egyéves programban Benkő Ildikó, Fazekas István, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Kovács Ferenc András, Lackfi János, Mezei Balázs, Petrőczi Éva, Szabó T. Anna, Urbán Gyula, Visky András, Vörös István vett részt.
Így építkezik a teljes könyv: kultúra vs. pusztulás. Formákban, tartalomban, érzékenységben, igényességben felfegyverkezve szemben a pusztító erőkkel, amelyekkel kapcsolatban az előbbi arzenál egyetlen tétele sem tud már fegyverként működni, a nagy kontinentális öngyilkossági folyamatban magára marad az ember. Majdnem.
Ez a verseskötet azokhoz szól, akik ezt értik. Akik megélték.
Lövetéi Lázár László nem ijed meg sem az elődei, sem a saját maga által teremtett lírai hagyományoktól. Költészete már a kezdetektől fogva a kötött, szabályos, kimunkált formát részesíti előnyben, és témáiban – bár teszi ezt a gúny és hányavetiség álruháját magára öltve – a szépség, a tisztaság, a gyermeki naivitás eszméit keresi.
Négy generációt köt össze az életművek különböző metszéspontjai alapján a Műcsarnok, valamint a Magyar Építészeti Múzeum által rendezett családtörténeti kiállítás, amelyen id. Sándy Gyula festő, ifj. Sándy Gyula építész, id. Konok Tamás haditudósító fotós, valamint ifj. Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész munkásságát ismerhetjük meg.
Vannak színházi előadások, melyekért érdemes több száz kilométert utazni – ilyen a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című produkciója is, melyet a Gyulai Várszínház Erdélyi hetén láthattunk. Az a fajta előadás ez, amelyen még kacarászunk is, miközben alig száz percben elősettenkednek a gyermekkori emlékeink, a családi legendáriumok agyonmondott történetei, felszínre kerül az a múlt is, amelyik nem a sajátunk, hanem a hozzánk közel állók emlékeiből férceltük össze. Olyan torokszorítóan szép ez az előadás, mint a kiürült templomok, melyekben madarak fészkelnek.
Csak egészen kevés esetben hálás a múlttal való szembenézés (holtakról jót vagy semmit, megalapozott mondás ez!): a történelmi tisztánlátás, bármennyire is törekszünk rá, sohasem volt az emberi faj különösebb jellemzője. Kuszálik Péter vitairata, a Purgatórium Sütő András néhány, széles körben nem ismert tettére igyekszik magyarázatot keresni.
Ahhoz, hogy egy dolog érdekes legyen, elég, ha sokáig nézzük – ezt a bölcsességet még az egyetemi évfolyamvezető tanáromtól tanultam, és sokszor előveszem, ha olyasmit látok, amihez nehezen találok kapaszkodókat. Bizony a kortárs képzőművészet színe-javát felvonultató Képzőművészeti Szalon és kísérőtárlatai tereiben sétálgatva időnként ezért álltam meg: hogy megértsem, miért érdekes, amit látok