Kazuo Ishiguro Napok romjai című könyve nem engedi „megkerülni magát”, ha nő-férfi kapcsolatokról van szó.
„Egyre valószínűbbnek látszik, hogy csakugyan vállalkozom az utazásra, amely már napok óta foglalkoztatja a képzeletemet”, mondja a régi vágású főkomornyik, Mr. Stevens, és elindul Dél-Angliába, hogy találkozzék Miss Kentonnal, Darlington Hall egykori házvezetőnőjével, akivel néhány évig közösen gondoskodtak a kastély kifogástalan működéséről. Az út belső utazás (is) lesz, melynek során Mr. Stevensben végre feldereng, hogy mit szalasztott el, mit nem élt meg az évek során.
Angol főkormonyiknak lenni nemcsak hivatás, hanem életforma – mondhatni, ezt szívta magába élete során Mr. Stevens. A méltóság az alapérték, csakhogy ez valahogy úgy lesz élete vezérelve, hogy saját vágyainak hangját, a legfontosabb érzelmek megélését fojtja el, többnyire angol hidegvérrel. Eközben Miss Kenton – bár ő is kiválósága hivatásának – egyre több jelt küld a férfinak, hogy lehetne valami más is közöttük. A nő próbálkozásai (amelyek persze angol módra visszafogottak, áttételesek maradnak) rendre kudarcot vallanak, aztán Miss Kenton igent mond valakinek a kastélyon túli világból, és elmegy. Mr. Stevensből süt a magány. Az a férfi , aki magát a hivatása által határozza meg, ha veszélyeztetve érzi elveit, vágyait azonnal elfojtja egy kifogástalanul udvarias elutasítással.
A férfi, aki csak „kifelé” él, teljesít, kézben tart mindent, végül mintha saját magát veszítené el. A nő pedig, aki virágot visz a dolgozószobájába, aki intimitást, érzéseket kínál, de a falak áttörésére mégsem találja az utat, feladja. Elmennek egymás mellett, eltelik az élet, és maradnak a napok romjai. Az emlékek, amikből egykor talán megszülethetett volna a találkozás. És talán ott van a megbánás is ebben a fájdalmasan szép műben…
Kazuo Ishiguro: Napok romjai. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
Kockázatos lehet, az elfogultság veszélyével járhat családtörténetet családtagként írni, különösképpen akkor, ha az mégsem csupán családtörténet, hanem korrajz és valamelyest történelem vagy éppen egyháztörténet is. Ugyanakkor a kívülálló szerző történetmesélés alapján sohasem képes olyan pontosan vagy olyan erővel érzékelni és ezáltal érzékeltetni az évtizedek eseményeit, mint aki mindazt átélte: látta, érezte, élvezte vagy szenvedte.
A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az egyén(iség)eknek az őket érintő események alakulásában, és ugyanők mennyire állnak tehetetlenül a (nagy horderejű) társadalmi folyamatok örvénylésével szemben; másképp fogalmazva – és így már teológiai dimenziót kap a dilemma – milyen viszonyban áll a személy szabad akarata életének fejleményeivel, elválasztható-e a bejárt út milyensége a körülötte minden pillanatban változó világ aktuális állapotától, még egyszerűbben: mekkora hatása lehet az embernek saját sorsára?
Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja
és nagyszülője szinte egyszerre,
amikor kétévesen, tanulva
a szavakat, az élet dolgait, a jelzőkre
specializálódva, anyja után mindenre
rákérdez. – Egyszerű, én azt hittem, kétszerű –
volt egyik kedvence anyjának is,
bosszantva a körülötte lévőket.
Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.