A lecsupaszított valóság megrázó pillanatai Kovács Újszászy Péter első verseskötetében
Kovács Újszászy Péter debütkötete egy izgalmas perspektívavonallal színezi a kortárs irodalmi palettát. Újszászy egy olyan látómezőt kínál az olvasónak, amely eddig kissé távolinak bizonyult – a fiatal költő maga is kilép saját komfortzónájából, és bátran, de méltóságteljes fejhajtással versel az emberi társadalmat körülvevő és a benne élő környezetről: négylábúakról, szárnyasokról, azok tragikus, az ember keze által vétetett sorsokról.
A könyv három ciklusra tagolódik, Újszászy fokozatosan, lassú léptekkel viszi bele olvasóját az állatvilág rejtelmeibe; a szövegegyüttesek lassan haladva – felkészítve az olvasót – egyre súlyosabb problémákat érintenek, és ez a kötet szerkezeti felépítését tekintve is kiváló munkára utal.
A Tücsökvacogás még csak homályosan érzékelteti ezt az aspektust – itt még az emberi érzések dominálnak, vannak szerelmes versek, emberi impulzusokból merített borzalmak s ily módon is egy könnyen érzékelhető, de mégis fókuszált irányítással történő megmutatás, egyfajta felémutatás szemtanúi lehetünk. Egyben ez esély a ráhangolódásra egy olyan sajátos tapasztalatra, amely az állatvilág kegyetlen oldalára billenti a mérleget. A Tücsökvacogás sem kíméletes, olykor az idillikus, hangulatos verskezdések váltanak nagyot: „Pipacsok derekát öleled, / magasabbra kúszol a száron.”, majd a zárlat „A sziromlevelek elvékonyodnak, és lassan leválnak. / Megfagysz szobahőmérsékleten.” (Virágkérész), máskor viszont a költő egyből megtöri a harmóniát és már az elején megbotránkoztató, képies verssorokba botlunk: „A fények megvilágítják a kitömött őzgidát” (Egy varrásnyi anya). A lírai én a kötet kezdő verseiben még megfigyelőként van jelen: az emberi lét azon szegmenseit vizsgálja, melyeknek fontos, nélkülözhetetlen tagjaként jelenik meg az állat.
Ez a nélkülözhetetlenség erősödik fel a Trapézművész ciklusrészben, viszont ez már sokkal átfogóbb tematikát boncolgat; ennek okán pedig a vers felépítése is más utat választ: nem egy külső megszólaló által látunk rá a cirkuszi világra – itt az már nem lesz elegendő –, hanem csuklyás majmokat és nagymacskákat szólaltat meg, így az állatok szenvedését nemcsak hogy látjuk, halljuk is. És ez az, amit Újszászy kiváló tehetséggel csinál: beszél az állatok nyelvén, s mindezt kínlódás nélkül teszi; a magasztosságtól mentes közvetítésében rálátunk egy lecsupaszított, kegyetlen ember alkotta állatvilágra, melyet főként a bezártság és különböző kínzóeszközök formálnak. „Kikergetnek ketreceinkből, / szűk folyóson szaladunk a porond felé. / Botokkal ütik a rácsokat, / Visszafordulni nem lehet már” (Nagymacskák estje).
Az utolsó ciklus már a címében is erőteljesen utal a brutalitás legvégső fokára, a Harminchat csapás tematikája a reménytelen küzdelem és halál. A költő az állatbarát fogalmi jelentését kifordítva mutat be állat-ember és állat közti kapcsolatokat, s ugyan távolságot tartva, de közelebb hozza e világ különféle megrezdüléseit: „A nyakra száradt vért eső mossa le, / tisztul a seb a letépett fej helyén” (Fehér tollak), „Rettegni tanít a leárnyékolt ketrec, / Fejemen a seb összeforrott” (Az utolsó este).
Kovács Újszászy Péter remek, újszerű kezdéssel indított, a tragikus olvasmány egy jól felépített kötetben kap helyet; a megrázó versek a faunán hagyott emberi lenyomatokról tájékoztatnak, és a nem csak az olvasás során sokkolnak, utána sem hagyják nyugodni a kedves olvasót.
A Székelyudvarhelyen élő Bálint Tamás költő legutóbb 2017-ben jelentkezett kötettel, amely a Hibalista címet viseli. A 2021 végén megjelent, hexameterben írt Szennyes – melyet a szerző kiseposzként határoz meg – döbbenetes, felkavaró mű, melyben benne van a mindenféle nyomorúságban szenvedők vesszőfutása, sorstragédiája.
A székely lét keserédes oldaláról ritkán beszélünk olyan kíméletlenül, de mégis élvezhető – nem kevésszer megmosolyogtató – előadásmódban, ahogyan azt Nagy Koppány Zsolt teszi. A vendégmunkás (és a) dalai című könyve korántsem előzmény nélküli, rögtön beilleszthetővé válik egy lassan hagyományosnak tekinthető székely könyvsorozat darabjai közé – de az író rátermettsége természetesen nem jellemezhető csupán ennyivel.
Kégl Ildikó újabb novelláit különböző folyóiratokból már ismerhetjük, de azokat egy kötetbe összegyűjtve csak tavaly tarthatta először kezében az olvasó. Ez az aspektus több okból is számottevő, hiszen bár Kégl Ildikó harmadik remekműve nem tekinthető novellaciklusnak, mégis a novellák egészét olyan átmenetek övezik, melyek a sok kis, különálló tárcanovellák eseményein túl rávilágítanak egy nagyobb, összetettebb történetvilágra.
Irodalmi beszélgetéssel és kötetbemutatóval, Füst Milán megidézésével, rendhagyó gimnáziumi órákkal valamint filmvetítéssel ünneplik meg Balatonfüreden a Magyar Széppróza Napját. A Jókai Mór születésnapjához kötődő programok ezúttal is alkalmat adnak arra, hogy az irodalom közelebb kerülhessen a közönséghez.
A kötet címe olyan, mint a jó karikatúra: első ránézésre elmosolyodik rajta az ember, esetleg nagyot nevet, amikor pedig jobban szemügyre veszi, rájön, hogy sokkal többet mesél a rajz egy mosolynál. Az sem biztos, hogy vidám az üzenete, az irónia mégis fölold, akkor is, ha a korunk vagy magunk visszásságait fedezzük föl benne.
Németh Csilla első tanulmánykötete, Líra-Test-Képek címmel 2020-ban jelent meg a Nap Kiadó gondozásában. Ahogy azt az előszóban olvashatjuk: „a könyv olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek megkísérelnek irodalomtörténetet írni úgy, hogy szem előtt tartják a médiatudomány elmúlt három évtizedében lezajló változásokat”.
A szerelem, a férfi-nő kapcsolat kimeríthetetlen, örök téma. Nem véletlen, hisz az emberi lét meghatározó eleme, mozgatórugója. A nő kedvében járni, felcsigázni az érdeklődését, kivívni a figyelmét, elnyerni a szerelmét – igazi kihívás. Egy nő kegyeiért küzdve nemegyszer fordultak szembe egymással férfiak, robbantak fel barátságok, de kezdődtek háborúk is – talán elég, ha a homéroszi történetre, a spártai Heléna elrablására, megszöktetésére gondolunk, ami Trója pusztulásához vezetett.
„Minden beszélgetés egyedi” – írja Bodor Ádám Az értelmezés útvesztői című interjúkötet bevezetőjében. A Bodor Ádám írói stílusára jellemző sűrítés ebben a kijelentésben is megjelenik, jó okkal hozza elő az olvasó emlékezetében azokat a vele készített, valóban meghatározó beszélgetéseket, amelyeknek esetleg részese volt úgy is, mint hallgató, úgy is, mint kérdező.
Csáky Pál új kötetében, a Büszkeség és harag címűben nem kisebb feladatra vállalkozott, mint megírni a bársonyos forradalom és az azt követő harminc év történetét. (Ikerkönyve, A penge élén a korszak fontos dokumentumait közli, s áprilisban jelenik majd meg.)