Izer Janka: „Az agy és a kéz között a szívnek kell közvetítenie” – A Maladype Színház Metropolisz című előadásáról

2020. szeptember 18., 07:26
Jókúti György fotója – Forrás: Facebook/Maladype Színház

Mi a város? Zaj, tömeg, rohanás, beton, szmog. Vagy inkább a csend, a nyugalom, a harmónia hiánya. Sokszor ez az érzésünk. Különösen akkor, ha jól ismerjük a vidéket is.

És milyen az élet a városban? Kiégett, kiüresedett, elfojtással teli.

Az elfojtott energiák viszont olyanok, hogy megbosszulják magukat. Időről időre kitörnek azokon az öntudatvesztő, tombolós éjszakákon, ahol drog van, szex van, erőszak van és állatias, ösztönből jövő megmozdulások.

A Maladype Színház Metropolisz című táncszínházi előadása a városi lét különböző mozzanatait mutatja meg.

Az előadás meneteléssel kezdődik. Egyszerre jeleníti meg a munkások menetoszlopát az azonos című filmből, és valami majom- vagy ősemberszerű lényt. A kezdetlegesség, az állatiasságba való visszasüllyedtség mutatkozik meg. Különös, hogy ma a városban élő embert látjuk ilyennek. Érzések, gondolatok nélküli, üres vagy épp dühös és elkeseredett tekintetű test, amely a tömeggel együtt mozog. Ha egyikük kilép a sorból, és valami újat mutat, a tömeg követni kezdi és ismét rutinná válik, monoton mozgássá a korábban újnak ható kezdeményezés. Ez az egyetlen, ami valami más irányt ad, de ezek az irányok is véletlenszerűek, kiszámíthatatlanok.

A filmben a társadalom különböző szintjei között lift, illetve lépcső ad átjárást. Itt, a koreográfiában lelkiállapotok és a városi élet egy-egy bevillanása mutatkoznak meg. Tombolás, szexjelenet. És annak a mantrája, hogy „ich bin so gut”. Olyan jó vagyok. De csak férfiszájból és valahogy mindig a szex kapcsán halljuk ezt. Mintha más érték már nem is lenne. De ez a szex is egy öntudatlan állapot, az elfojtott energiák kirobbanásának állapota. Állatias. Gyengédség, meghittség, intimitás nélkül. A táncosok a pólójukkal együtt vetik le maradék gátlásaikat. És már nincs más, csak szex, dominanciaharc, tombolás. Kíméletlenül nyersen mutatkozik meg a városi lét szeretetnélkülisége.

A koreográfia két részből áll. Két társadalmi réteget, két korosztályt, két idősíkot mutat meg. A szegények és gazdagok, a felnőttek és fiatalok, a múlt vagy a jelen és a várható jövő közti hasonlóságokat és párhuzamokat. A felnőttek, gazdagok vagy a jövő világa a táncosok ruházatában jelenik meg először. A második részben zakót viselnek. Egymást hordják a hátukon teherként. Olykor helyet cserélnek, de a társadalmi ranglétra megmarad, egységként, mintha mi sem történt volna. A szemek ugyanúgy kiüresedettek, közönyösek. Ha a tánc első részében majomhoz hasonlítottak, most inkább robothoz. Az első részben egyfajta sámánisztikus táncot is megidézett a mozgás, a másodikban mindez mechanikus, még monotonabb. Mígnem egyszerre csak zavar áll be. Karok, fejek rángatóznak, mint a meghibásodott robotembereknél. Majd hirtelen kirobban ugyanaz az elfojtott állatiasság, amit az első részben láttuk.

Tele van fájdalommal a zene is, tele füsttel, köddel a színpad. Nem látunk tisztán. Nincs semmi szép, hiába mozog minden egyetlen szervezetként. Mert ez az organizmus mesterséges. Semmi köze a természethez.

Ami mégis felidézi bennünk a természetességet, az a nyolc táncos félmeztelen teste. Az, ahogy a testek a mozdulatokra reagálnak hurkásodó bőrredővel, húsok rengésével, izom-összehúzódásokkal. Ezt a mechanikus környezet sem tudja megváltoztatni. A szexjeleneteknél mégiscsak érződik valami emberi is. Mivel a teste mindenkinek más, ugyanaz a mozgás, máshogy hat két különböző testen. Eleinte csak ez tűnik fel, a darab során azonban erre ráerősít, hogy bár egység van, szervezettség van vagy kirobbanó káosz, minden mögött felsejlik a táncosok egyénisége. Talán ez a legmegrendítőbb az előadásban. Hogy azt üzeni: bármi is legyen a felszínen, a mélyben mindenki a saját maga módján éli meg a helyzeteket és ezért olyan gyakori, hogy időről időre kilép valaki a sorból, mert egyéni módon tud csak reagálni a helyzetre.

Az intenzív, elsöprő energiájú előadás komolyan megdolgozza a néző érzésvilágát. Nem is a tudatra, hanem a tudatalattira hat. Azokkal az erőkkel lép kapcsolatba, amelyek bennünk épp elfojtva vannak.

Az előadást az azonos című, Fritz Lang által rendezett fekete-fehér film alapján készítette Fehér Ferenc (Lábán Rudolf- és Hevesi Sándor-díjas koreográfus).

(A címben olvasható idézet Fritz Lang filmjének mottója.)

 Az előadás premierjét szeptember 19-én, szombaton 19 órakor tartják.

Helyszín: Maladype Színház, 1067 Budapest, Eötvös 10.

Játsszák:
Ádám Kornél
Dőry Brigitta
Erőss Brigitta
Jáger Simon
Lukács Andrea
Mesés Gáspár
Pál Zoltán
Zsenák Lilla

Alkotók:
Koreográfus-rendező: Fehér Ferenc
Szakmai konzultáns: Mándy Ildikó
Zene: Fehér Ferenc
Fény és hang: Dávid Kovacsovics
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Kreatív producer: Huszár Sylvia

Az előadás időtartama: 50 perc