Mindig is irigyeltem azokat a fiatalabb kollégákat, akik mindent tudnak vagy legalábbis tudni vélnek a virtuális világról, otthonosan mozognak a blogok, vlogok, konteók (összeesküvés-elméletek) között, értik vagy érteni vélik a kommentelők lelkivilágát, azt, hogy milyen mozgatórugók állnak a gondolkodásuk mögött.
Réz Andrásról mindig is tudtam, hogy remek filmesztéta, s Válogatott szorongásaim című kötete olvasásakor meg is bizonyosodtam róla, hogy az átlagosnál jobban odafigyel a világra, amelyben élünk. Arra, hogy átlagon felüli fantáziával van megáldva, a Linda tévésorozat forgatókönyvénél nem is kell jobb példa. Legújabb könyvét viszont nem igazán tudom hova tenni. A szerző, aki jó reklámszakember módjára tudja, hogyan kell hatni a nyájas vagy kevésbé nyájas olvasóra, használati utasítást is mellékelt a könyvhöz, ennek első pontja szerint: „Ez egy szatíra. A nagyon-nagyon közeli jövőben játszódik, szinte már itt is van.”
Reginát, az ápolónőt, aki különleges képességekkel van megáldva, ugyanis megérzi a dolgokat, egy kapszulában tartják fogva, a nap 24 órájában figyelik. Gergelyffy Tivadar egy szép karrier után unatkozó nyugdíjassá vált, és értelmet keres a további életének. És itt van Attila, aki múzeumpedagógusként munkaerő-felesleggé vált, írói ambíciói sehogy sem jönnek be, de megbízásokat kap, hogy hivatásos vloggerként kamu összeesküvés-elméleteket gyártson, vagyis trollkodjon a neten, megosztó, kemény témákban: homoszexualitás, antiszemitizmus, migráció… Persze, amikor azt bizonygatja a megbízó közvetítőjének, hogy „marhaság megint előjönni a migránsokkal, ez leketyegett”, akkor a vajdasági olvasó kicsit elhúzza a száját, s minimum felmordul, hogy „élnél csak Makkhetesen vagy Horgoson”. S akár azt is hozzátehetné: „úgy látszik, a brüsszeli elit sem értesült róla, hogy ez a téma már nem aktuális”. De az nem baj, ha az olvasó magában vitatkozik a regény egyik-másik szereplőjével – vagy a szerzővel – ebbenabban, elvégre az természetes, hogy nem egyformán gondolkodunk a világról, neveltetésünk, léthelyzetünk miatt sok kérdésben eltérő nézeteket vallunk.
Miközben a történet tovább bonyolódik, és az is kiderül, hogyan is kapcsolódik egymáshoz a három főszereplő sorsa, azért van min tűnődnünk olvasás közben: csak most, a kütyük, a virtuális világ térhódításával keveredett minden mindennel így össze, vagy ez már korábban elkezdődött a valóságshow-k, a tökéletes élet illúzióját – párhuzamos valóság! – ígérő reklámok betörésével az életünkbe? Csak akkor, a világháló nélkül ez nem volt ennyire nyilvánvaló.
Réz András nagy mesélő, itt nemcsak a paranormális képességekkel megáldott szereplőre gondolok, hanem a félmúltból, jelenből vett, „így is történhetett volna” sztorikra is, amelyek csak úgy tobzódnak a regényben.
Én meg tovább tűnődöm azon, hogy mennyi ebben a műben a szatirikus elem, mennyi a sci-fi, mennyi a valóság. És azon is, ha ez szatíra, akkor a szerző használati utasítása ellenére – „a szatírán még nevetni is lehet/szabad” – nekem ehhez miért nem volt kedvem. Akkor most parázzak, vagy ne?
Réz András: Para. Valami megérint. Trend Kiadó Kft., Budapest, 2023
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.