Anyja pincérnő, apja dokkmunkás volt, szociális lakásokban laktak szülővárosában. Welsh nehezen találta meg a helyét, iskoláit abbahagyta, több munkát kipróbált. 1978-ban Londonba költözött, ahol skótként a kisebbségi lét minden traumáját, valamint az akkori punk-szcéna összes brutalitását megtapasztalta. Kábítószerekkel kísérletezett, apróbb bűntényeket követett el, többször is letartóztatták, míg egy felfüggesztett ítélet arra kényszerítette, hogy újragondolja az életét. Az 1980-as évek végén hazaköltözött Edinburghba, ahol a városi tanácsnak kezdett dolgozni, és befejezte tanulmányait.
Első regénye, a Trainspotting 1993-ban jelent meg. Címe elgondolkodtató: szabadabb fordításban ugyanis vonatnéző-számolót jelent. Kétféleképpen értelmezhető: az élet elsuhan a szemlélő előtt, vagy valaki felesleges tevékenységekkel tölti az életét (Angliában egy időben csaknem sport volt számolni a vonatokat, miközben a sínpárok mellett üldögéltek az emberek). A kábítószeres fiatalokról szóló mű gyorsan nagy sikert aratott, 1996-ban Danny Boyl készített filmet belőle, amely kultuszművé emelte a regényt. Bár úgy a fi lm, mint a könyv gyomorforgató képekkel operál, a figyelmesen szemlélő tüstént észreveszi, hogy valójában a nincstelenségről, a kiábrándultságról, a korabeli Anglia komorságáról szól, azt kritizálja főként kisebbségi szempontból.
2002-ben jelent meg a Pornó (T2), a trilógia második része. Tíz évvel az első mű történései után a karakterek még mindig a helyüket keresik egy olyan világban, melyben egyre nehezebb érvényesülni, főként az idő múlása folytán (tudniillik „öregek” lettek). Az elvesztegetett évek alaposan nyakon csapják a hősöket, egyikük sem menekül a számadás elől. Életükben még mindig jelentős szerepet játszik a kábítószer, amely az egyetlen kötelék közöttük (ez utalás az egyfajta nincstelenségre).
2012-ben jelent meg a Skagboys, a másik két könyv előzménykötete. Szó sincs arról, hogy a szerző a sikeres művekről lehúzna még egy rend bőrt, valójában ez a trilógia legsikerültebb része, mely arról szól, miként jutottak oda a fő(anti)hősök, ahová, és miért. Welsh nem csupán a történést görgeti előre, hanem egyben szociológiai, pszichológiai, történelmi, egészségügyi képet is nyújt hőseiről.
Bár a trilógia erős, szókimondó nyelvezete, felháborító történései áramütésként érhetik a felkészületlen olvasót, mégis érdemes a sorok mögött húzódó tragikus történetsorra figyelni, mert ez adja meg a szövegek irodalmi értékét. Az író vádol: vádol egy rendszert, az örömtelenséget, a kilátástalanságot. Hősei egy nagyon is létező világ foglyai, ebből keresik a kiutat a maguk módszereivel, belső lehetőségeikkel, legyen az szex, kábítószer, lopás, agresszió.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.