2020. november 25., 06:39
Vannak könyvsorozatok, melyek képesek örök nyomot hagyni az olvasóban. Így jártam én is a Móra Ferenc Könyvkiadó Így élt… sorozatával, melyből elsőként a Halász Zoltán által írt Így élt Pasteur jutott el hozzám. Elolvasása oda vezetett, hogy majdnem sikerült fölgyújtanom a lakásunkat.
Kíváncsi természettel születtem, büszke vagyok rá, hogy alig öt évesen megrázott a villany (szöget és csavarhúzót dugtam a konnektorba), hatéves koromban az egész lépcsőházban kivertem a biztosítékot. A fentebb említett lakáségetés tíz éves korom körül történhetett, amiért a Pasteur-könyvet teszem felelőssé, amely valami elképesztő módon felgyújtott. Ártatlan gyermekek lelkét mérgezni kémiával, biológiával, kéremszépen… rávenni őket, hogy az iskola kémialaborjából kémcsöveket, Bunsen-égőket lopkodjanak halomra, és addig sírjanak a szüleiknek, amíg mikroszkópot nem vásárolnak nekik. Egy befőttesüveget drótoztam teraszunk korlátjára, vizet, szénaszálakat, kevés húst tettem bele. Hónapokig tenyésztettem ott az ázalékállatkákat, mikroszkóp alatt tanulmányoztam őket. Híre is ment a szomszédok között, hogy valami boszorkányosságot művelek, még szerencse, hogy a szekuritáté be nem törte az ajtónkat, mert a diktatúrában az ázalékállatkák tenyésztése is szigorúan tilos volt. Mint úgy általában mindené, a jó pártállomány kivételével.
A lakáségetésre úgy került sor, hogy mindenféle alkímiai kísérletet végeztem. Különféle gyógyszereket, egészségügyi szeszt, mosószereket vegyítettem össze az iskolából elcsent kémcsövekben, alája helyeztem a Bunsen-égőt, s mire észbe kaptam, egy kisebbfajta robbanást idéztem elő a családi büszkeség egyik tárgyán, a lakkozott összecsukható ebédlőasztalon. Apám rémülten rohant be szobámba, aztán másodszor is, egy vödör vízzel. Lángolt az asztal, foltosak lettek a falak, újra kellett festeni a szobát. Az okító szándékkal kapott atyai pofonok emlékét büszkén őrzöm mind a mai napig; azóta tudom, a tudományért meg kell szenvedni.
Az 1972-ben indult sorozatnak mintegy hatvan kötete jelent meg 1994-ig. Gyűjtők körében most is népszerűek a jellegzetes piros-fekete-fehér kemény kötéses könyvek, melyek azért születtek, hogy olvasmányos módon az általános műveltséget gyarapítsák (némi politikai felhanggal, például az Így élt Lenin kötetben vihogni való nagy hülyeségek vannak). Óriási előnyük, hogy képekben gazdagon illusztráltak, jókora részüket komoly szakemberek írták (erdélyi vonatkozású a Mikes Kelemen-kötet, melyet a téma szakértője, a Sepsiszentgyörgyön élő Veress Dániel – Veress Gerzson költő apja – írt). Egy olyan korban, amikor nem volt internet, Wikipédia stb., igazi kincsesbányát jelentettek. Gyakorlatilag az összes fontosabb történelmi, klasszikus irodalmi, tudományos, művészeti személyiség megjelent a sorozatban (Napóleon, Garibaldi, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Newton, Leonardo da Vinci, Marco Polo, Magellán). Kőrösi Csoma Sándor életrajza akkora hatással volt rám, hogy tüstént vándorbotot ragadtam volna, ha a vándorélet viszontagságai (és az apám) nem riasztottak volna vissza az őshaza keresésétől.
Úgy-ahogy ezek a könyvek is bejutottak a kommunista Romániába, a szigorú cenzúra ellenére. Persze üzletben hiába kereste a vásárló. Kérem, ezeket a könyveket cserélték. Nem csak más könyvvel, hanem tojással, krumplival, kávéval, cigarettával stb. Egy-egy könyv elolvasására feliratkozott az egész lépcsőház; minden valószínűség szerint a Szekuritáté tudott erről.
Napjainkra már megkopott az Így élt… sorozat patinája. Egyrészt nincs akkora szükség rá, másrészt néhány kötet szocialista felhangja, no meg a pontatlanságok sokat rontottak a megítélésén. Az azonban bizonyos, hogy a maguk idejében ezek a könyvek számtalan olvasónak nyújtottak feledhetetlen perceket, befolyásolták az életüket, pályaválasztásukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mikor egyik fiatal ismerősömnek mondtam, miről készülök írni, küldött egy fotót, melyen a sorozat hat példánya jelenik meg…
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)
