1990-ben otthont keresett egy kis magyar iskolai közösség. Iskolát alapított, családias környezetet teremtett minden szabadságra vágyó gyermeknek, és a nemzet árváját választotta névadóként – mutatott rá Ferencz-Salamon Alpár, az iskola igazgatója. „Ezáltal, jelképesen, iskolánk otthona lett József Attilának, a felnőttnek, de a gyermeknek is. És általa minden, szeretetre, tudásra, kreativitásra és törődő, befogadó közösségre éhező kisgyermeknek.”
Nővére, József Jolán A város peremén című regényéből inspirálódva gondoltak arra, hogy szobrot állítsanak annak a tizenéves kisfi únak, aki Budapesten forgóárusítás közepette, kezében kedvenc regényével, valahol a Népligetben egy ódon épület lépcsőjén pihen ábrándozva, s vágyait, álmait, szívhangdobbanásait verssé formálja. „Ma méginkább itt van közöttünk József Attila, a lépcsőkre ül, velünk és értünk álmodik egy jobb életről, egy szebb korról, egy gyermekközpontúbb oktatási rendszerről, a befogadó iskolákról, ahol a terebélyes vadalmafák árnyékában »jóllakhat minden éhező kis gyermek, árnyaival betakarva.«”
Az alkotás Berze Imre szobrászművész, Sántha Csaba szovátai öntőmester, a névtábla pedig Dóczy András kőfaragó mester munkáját dicséri. A szobor a Bethlen Gábor Alap Zrt. és Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalának és önkormányzatának támogatásával valósulhatott meg.
Szobor az iskola lépcsőjén
A szobor alkotója, Berze Imre lapunknak elmondta, sokat vívódott, a költő melyik arcát formálja meg:
– Van egy nagyon markáns szobra József Attilának, a Duna-parton ül. Ettől nem lehet elvonatkoztatni. Az iskola igazgatója konkrét tervvel érkezett, én is jónak és megvalósíthatónak tartottam az elképzelést, amint József Attila ül az iskola előtt. Mégis volt vívódás bennem, hogy József Attila költészetét és a hangulatot, ami körbeveszi az alkotó által hátrahagyott verseket, a nagyon nehéz gyereksorsot, a szakadt ruhás, sovány gyermeket mintázzam-e meg, vagy, mivel odakerül egy iskola lépcsőjére és számtalan gyerek látja, példakép legyen és pozitívumot sugározzon. Úgy döntöttem, hogy a „jólfésült” – ahogy az igazgató által hozott fotón is ábrázolják – állapotát ragadom meg. A másik megoldandó, technikai probléma az, ha egy élettelen anyagban fogalmazunk egy antropomorf, humánus figurát, akkor, ha a valós emberi arányok szerint készítjük el, sokkal kisebbnek hat az alkotás. Emiatt egy picit növelni kellett a méreteket. Minél természetesebben igyekeztem megfogalmazni a beállítást, a mozdulatot, de úgy, hogy azért legyen tartása is, mégiscsak az iskola névadójáról és az egyik nagy költőnkről van szó – avatott be a részletekbe a szobrászművész.
Mint mondta, bizonyára egy irodalmár, költő másképp látja József Attila élettörténetét és munkásságát, ő szobrászként merült el a témában:
– Amikor mélyebben utánanéztem a gyerekkorának, három napig nem voltam jól. Hogyan lehet megközelíteni, hogy például Pistának csúfolták, mondván, az a név, hogy Attila, nincs is? Az alkotás során felvételeket hallgattam, amelyeken színészek József Attila verseit szavalták. Egy jól előadott versnek nagy hatása van, még ad is egyfajta többletet, akár még zenei aláfestéssel is fokozva. Lehetett volna plasztikailag is egy borzoltabb felületet elérni, de meg kellett nézni, hogy milyen közösségnek készült. Nem egy kiállítótérben működő, szabad, autonóm plasztikáról van szó. A köztéri szobrászatnak egyfajta didaktikai része is kell, hogy legyen – magyarázta Berze Imre.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.