Gesztelyi Nagy Zsuzsanna: A soha el nem múló múlt V. – Halottak (vegyes technika, papír, 76 × 57 cm, 2019)
A képre kattintva galéria érhető el.
Gesztelyi Nagy Zsuzsannának 2017-ben BalkonIKON címmel, 2019-ben pedig Támpont nélkül címmel nyílt önálló kiállítása a Belső balkon sorozatból, amely az archetipikus dualitásokra irányítva a figyelmünket a bent–kint, véges–végtelen, fény– árnyék, énerő–sorserő, egyéni sors–kollektív sors, épség–sérültség, emlékezés–felejtés, egység–szétesettség fogalmak között feszülő ellentéteket oldja képpé. „Tizennégy évesen, a nyári estéken álltam az erkélyünkön, és néztem, ahogy izzanak a városi fények, ahogy – mint a buddhizmus fogalmaz – minden a boldogságtól remeg, és alig vártam, hogy részese lehessek a nagy életnek. Minden élet a kint és bent tökéletes egységének reményében indul, ám ez az egység jó, ha pillanatokra valósul meg. A megvalósult egység utáni remény az egyetlen támpont az életemben, de ez a pont szétmállott alólam, elfoszlott, megragadhatatlanná vált” – összegzi a művész.
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna öt éve dolgozik ezen a sorozaton, és mint rámutatott, az évek alatt kirajzolódott egy narratíva: felvillantak tájékozódási pontok, megépültek bizonyos szálak, melyek aztán összekuszálódtak, és a kint terepe idővel ugyancsak egyfajta belső térré vált – a két pólus nemcsak elszakadt és eltávolodott egymástól, de az elemek beazonosíthatósága is kérdéses lett. De a törekvés iránya látható – mint vallja: „A célom végül is mindig a jelen tettenérése, megragadása, és hogy az ember felismerje önmagát, ráébredjen önmagára és sorsa természetére. A lélek valódi történéseit próbálom meg ábrázolni.” Ez az örök erőbe oltott valóság válik láthatóvá a Belső balkon képein és a Soha el nem múló múlt darabjain is. „ami történt, valahogy mégse tud véget érni” – érezzük minden megszakadt sorminta, minden megtorpant folytonosság, minden mélyből felderengő arc vagy darabokra bomlott szelídség láttán. Nem a bomlás fertőző mérge és bűze, hanem az enyészet szépségbe forduló sorsszerűsége kap színeket és formát. Olykor folyékony a félelem, olyan formát ölt, amilyenbe beletöltjük, máskor az idillt kezdik ki a lecseppent mérgek, múltból kitekintő mosolygó arcképeinkre vetül a fény vagy az árnyék, mégis az tűnik borzongatóan érdekesnek, hogy mi lehet a mosolyok mögött. Egyik ember mit tett a másikkal? Mit tettek ővele? Melyek a feloldozás lehetőségei egy ilyen tettek utáni világban?
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna 1970-ben született Debrecenben, első mestere Égerházi Imre festőművész volt. 1989-ben érettségizett a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, 1990 és 1996 között Berlinben élt, többnyire építészirodákban dolgozott. 1998-ban végezte el az Ars Hungarica Művészeti Szakiskola festő szakát, mestere Baksai József volt, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakát, itt Kovács Attila volt a mestere, 2005-ben pedig művésztanár szakon is diplomázott.
2003-ban Barcsay-díjat kapott, 2004-ben KOGART-díjat, négyszer nyert el alkotói támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, 2014-ben pedig Erzsébetváros Pro Urbe díjjal tüntette ki.
2004-től kezdve számos egyéni kiállítása volt Budapesten és Debrecenben, többhöz katalógus is készült. Válogatott és csoportos kiállításon szerepelt a főváros több galériájában és a Műcsarnokban, az Egyesült Államokban, Miamiban, az olaszországi Varesében, Bécsben, valamint Egerben, Szentendrén, Szombathelyen, Szegeden, Szadán, Balatonfüreden, Veszprémben, Székesfehérváron, Dunaszerdahelyen, Gyergyószárhegyen, Marosvásárhelyen és Gernyeszegen.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 4-i számában)
