Gesztelyi Nagy Zsuzsannának 2017-ben BalkonIKON címmel, 2019-ben pedig Támpont nélkül címmel nyílt önálló kiállítása a Belső balkon sorozatból, amely az archetipikus dualitásokra irányítva a figyelmünket a bent–kint, véges–végtelen, fény– árnyék, énerő–sorserő, egyéni sors–kollektív sors, épség–sérültség, emlékezés–felejtés, egység–szétesettség fogalmak között feszülő ellentéteket oldja képpé. „Tizennégy évesen, a nyári estéken álltam az erkélyünkön, és néztem, ahogy izzanak a városi fények, ahogy – mint a buddhizmus fogalmaz – minden a boldogságtól remeg, és alig vártam, hogy részese lehessek a nagy életnek. Minden élet a kint és bent tökéletes egységének reményében indul, ám ez az egység jó, ha pillanatokra valósul meg. A megvalósult egység utáni remény az egyetlen támpont az életemben, de ez a pont szétmállott alólam, elfoszlott, megragadhatatlanná vált” – összegzi a művész.
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna öt éve dolgozik ezen a sorozaton, és mint rámutatott, az évek alatt kirajzolódott egy narratíva: felvillantak tájékozódási pontok, megépültek bizonyos szálak, melyek aztán összekuszálódtak, és a kint terepe idővel ugyancsak egyfajta belső térré vált – a két pólus nemcsak elszakadt és eltávolodott egymástól, de az elemek beazonosíthatósága is kérdéses lett. De a törekvés iránya látható – mint vallja: „A célom végül is mindig a jelen tettenérése, megragadása, és hogy az ember felismerje önmagát, ráébredjen önmagára és sorsa természetére. A lélek valódi történéseit próbálom meg ábrázolni.” Ez az örök erőbe oltott valóság válik láthatóvá a Belső balkon képein és a Soha el nem múló múlt darabjain is. „ami történt, valahogy mégse tud véget érni” – érezzük minden megszakadt sorminta, minden megtorpant folytonosság, minden mélyből felderengő arc vagy darabokra bomlott szelídség láttán. Nem a bomlás fertőző mérge és bűze, hanem az enyészet szépségbe forduló sorsszerűsége kap színeket és formát. Olykor folyékony a félelem, olyan formát ölt, amilyenbe beletöltjük, máskor az idillt kezdik ki a lecseppent mérgek, múltból kitekintő mosolygó arcképeinkre vetül a fény vagy az árnyék, mégis az tűnik borzongatóan érdekesnek, hogy mi lehet a mosolyok mögött. Egyik ember mit tett a másikkal? Mit tettek ővele? Melyek a feloldozás lehetőségei egy ilyen tettek utáni világban?
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 4-i számában)
„Nem kell kitaláljam a képeket. Emberek között élünk, és ezek a témák maguktól adódnak. Számomra elég egy tekintet, egy markáns profil másodperctöredéknyi mozdulatlansága, mi képzőművészek ugyanis intenzív vizuális memóriával rendelkezünk, és az, amit láttunk egyszer, két hét múlva ugyanúgy elő tud jönni” – vallja Turcza László.
Fenntarthatóság, hulladékmentesség, ökológiai lábnyom, újrahasznosítás – egyre gyakrabban találkozunk ezekkel a globális kérdéseket érintő fogalmakkal. Antropocén társadalmunk visszafordíthatatlan hatást gyakorol a Föld ökoszisztémájára. A klímaváltozás következményeinek növekedésével az utóbbi évtizedekben számos képzőművész dedikálta munkásságát. Új képzőművészeti mozgalmak jelentek meg, mint például az ökoművészet és a bioművészet (BioArt).
Újházi Adrienn újvidéki művésznő munkáinak fókuszában az ember és a természet kapcsolata áll.
Skrabány Viktor alkotói tehetségének fokmérői: a pontos megfigyelésen alapuló vonalvezetés, a rejtett fényforrások kivonatolt, misztikumba hajló árnyékolástechnikája és a hiperrealista alapú, de a szürnaturalizmusba áthajló színvilág misztikus miniatürizált ága. Festői karaktere: konzervatív. Ecsetkezelése: magabiztos.
Dolán György a szlovákiai kortárs magyar képzőművészet jelentős alakja, multimediális művész, aki mögött immáron, több mint három évtizedes alkotói korszak áll. Még alig indult el festői pályája, 1983-ban – amikor lediplomázott a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola monumentális festő szakán –, két év múlva, 1985-ben, élete egyik meghatározó időszaka vette kezdetét; Líbiába költözött, ahol gyermekorvos felesége mellett meglehetősen szabad művészéletet élhetett, öt éven át. Afrika, a Szahara, az őskor, a perzsa kultúra óriási hatással volt a fiatal festőre.
„Nem akarom a színeket alárendelni más szempontnak, nemcsak azért, mert festészeti kultúrámból fakadóan a színkomponálást lényegesnek tartom, hanem mert a szín egy fontos energiahordozó számomra. Egy színösszefüggés élménye a rajongásig tud fokozódni bennem, de egy kép csak akkor áll össze, ha érzékkel van tagolva, rendezve. Ha csak a szenvedély van, akkor az önmagában kevés, a megfékezése, terelése legalább annyira fontos.”
Nem is víziók ezek, nem is álmok, az emlékeink lehetnének, ha mernénk rájuk emlékezni. Hagyták volna megtörténni mindezt? – nyugtalanít a kérdés, de magunk sem merjük megnevezni, ki engedné megesni a történéseket, ki óvna meg, ki dobna oda vagy ki szelídítené körénk az elvaduló valóságot.
Ezek a képek úgy reflektálnak az ikonfestészet hagyományaira, hogy közben egy igen sajátosan kortárs festői világba is invitálnak. A szentek vagy az utolsó vacsora ábrázolásainak sorát különös, érezhetően megszenvedett hitvallásokkal gazdagítják.
Nagyon régi történeteket idéznek Orth István álomszerű képei. Mitológiai látomások, még a vallásokra és felekezetekre forgácsolódás előtti hit lenyomatai, ikonszerű kompozícióban megjelenő alakok sorakoznak előttünk. Ismétlődő történetek szereplői – ez történik az idők végezetéig. Ezek a mozdulatok, ezek az ívek, ez az álomszerű vidék, ezek az építmények, ezek az élők, ezek a változó pusztaságok, buja formák vesznek körül.
Azt hiszem, a festékkéssel, pamacsokkal dolgozó, saját technikákkal kísérletező Áder Orsolyával tökéletesen lehetne illusztrálni, mit jelent a flow-élmény – a teljes odaadást és figyelmet jelentő alkotói folyamatból születő absztrakt képei közvetítik ezt az elképesztő energiát, örömöt és felszabadultságot, amely belőle is árad.
Mai képek ezek, a korszerűség legmarkánsabb értelmében. Nemcsak azért, mert egy korábbi hagyományra reflektáló kompozícióban mai tárgyak tűnnek fel, huzalokat, csatlakozókat, fémtárgyakat, visszapillantó tükröket fedezhetünk fel e különös alakok szomszédságában, hanem mert korunk legmerészebb törekvéseit, legvadabb sóvárgásait, legaggasztóbb elidegenedéseit és legcsábítóbb zsákutcáit világítja meg.