A plein air tájképfestéstől a hagyományos, realisztikus csendéleteken és portrékon át az absztraktig minden megtalálható Katona György eddigi életművében, mi most főként a biblikus tárgyú műveiből válogattunk. Ezek a képek úgy reflektálnak az ikonfestészet hagyományaira, hogy közben egy igen sajátosan kortárs festői világba is invitálnak. A szentek vagy az utolsó vacsora ábrázolásainak sorát különös, érezhetően megszenvedett hitvallásokkal gazdagítják.
Jézus Krisztus Isten fia a Megváltó – hirdeti a korakereszténység óta a hal mint jelkép, most mégis új fénnyel ragyog fel előttünk a bizonyosság. Leírni, elmondani, megfesteni újra és újra – régi küldetés ez, és újabb és újabb legyőzetést tesz lehetővé. Lehet menekülni és kibújni a feladat alól, mégis megtalál. Jónás próféta története is erre int. Jónást látjuk itt is – önarckép? Valamiféle szabadulástörténet sejlik fel, elfogadás és kegyelem. De előtte ott a mélység és a sötétség pokla a cethal gyomrában. Babits Mihály is ismerte a jónásság gyarlóságát és a kiválasztottság terhét. Ismerte Ady Endre is – lám, egy újabb pont, ahol a két költő sorsa kapcsolódik. „Óh, Istenünk, borzasztó Cethal, / Sorsunk mi lesz: ezer világnak? / Roppant hátadon táncolunk mi, / Óh, ne mozogj, síkos a hátad” – írta A nagy cethalhoz Ady, aki gyakran elidőzött a szilágylompérti templom festett kazettái alatt. Egyikükön egy hatalmas hal épp elnyel egy embert: Jónás – állítja a kazettára festett 18. századi felirat. Katona György a szomszédos Sarmaságon töltötte a gyerekkorát, bizonyára ő is ismeri a lompérti Jónást. Ezt az engedetlent, ezt az oktalan bosszankodót, akit életünk során oly sokszor felismerünk önmagunkban.
Gazdag, sokrétű képek ezek, nemcsak anyag, szín és forma: alkotójuk érezhetően az egész életével, a teljes lényével festi őket.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában)
Nagyon régi történeteket idéznek Orth István álomszerű képei. Mitológiai látomások, még a vallásokra és felekezetekre forgácsolódás előtti hit lenyomatai, ikonszerű kompozícióban megjelenő alakok sorakoznak előttünk. Ismétlődő történetek szereplői – ez történik az idők végezetéig. Ezek a mozdulatok, ezek az ívek, ez az álomszerű vidék, ezek az építmények, ezek az élők, ezek a változó pusztaságok, buja formák vesznek körül.
Azt hiszem, a festékkéssel, pamacsokkal dolgozó, saját technikákkal kísérletező Áder Orsolyával tökéletesen lehetne illusztrálni, mit jelent a flow-élmény – a teljes odaadást és figyelmet jelentő alkotói folyamatból születő absztrakt képei közvetítik ezt az elképesztő energiát, örömöt és felszabadultságot, amely belőle is árad.
Mai képek ezek, a korszerűség legmarkánsabb értelmében. Nemcsak azért, mert egy korábbi hagyományra reflektáló kompozícióban mai tárgyak tűnnek fel, huzalokat, csatlakozókat, fémtárgyakat, visszapillantó tükröket fedezhetünk fel e különös alakok szomszédságában, hanem mert korunk legmerészebb törekvéseit, legvadabb sóvárgásait, legaggasztóbb elidegenedéseit és legcsábítóbb zsákutcáit világítja meg.
Kopriva Attila képei úgy tudósítanak egy örök jelenidejű világról, hogy a néző egyértelműen érzi, neki is köze van ehhez a látomáshoz. A téli dombok, a nyáj vagy akár az egyszerű használati tárgyak is mind az otthonosság érvényes definíciói – az ember jelenlétét érezzük, azé az emberét, aki gondos gazdája a világnak.
Szkukálek Lajos magánmitológiáját szürreális alkotásokból és kollázsokból építi. Mágikus realizmus jellemzi ezeket az alkotásait, sok bennük a realisztikus elem, a dolgok olvashatóak, felismerhetőek, de szürrealizmussal és fantasztikummal keverednek. Munkásságának van egy realisztikus irányú ága is, tájképeket, belső tereket, csendéleteket fest. Emellett grafikákat, illusztrációkat is készít.
Mintha rögtön egy Bukta Imre-képbe lépnénk ki az autóból. A kapun belül egy kutya vakkant, de pár másodperc múlva már két házőrző járőrözik farkcsóválva, láthatóan szeretik a vendégeket. Galuska és Szeplős – mutatja be őket Bukta Imre. Egy takaros házba érkezünk, először a házigazda által tervezett kemencére csodálkozhatunk rá, és arra, hogy ebben a szerethetően eklektikus helyiségben milyen magától értetődően megfér a hagyományos és a modern.
Mi igazabb, mint a szépség? Mi igazabb, mint az elmúlás? Gyönyörűség és borzadály tűnik fel ugyanazon a képen, a régit megfojtó virágzás, a bomlás halált hozó burjánzása és az életigenlő sarjadás – vörösek, barnák, lilák, mégis zöldek, Krisztus útszéli szobrokba kódolt, évezredeken átvilágló magányossága és a női test szépségének zavarba ejtő percnyi diadala. Hogy fér meg ennyi minden egyazon képen? Hogy marad igaz?
Karda Zenkő személyében egy kivételes karakterábrázoló tehetséggel megáldott illusztrátorral gazdagodott a gyerekirodalmunk. Állandó keresés jellemzi, számos technikával dolgozik, folyton újabb és újabb kifejezésmódot talál, ezért képei erős társai a meséknek. A játékosság és a hangulatfestés mellett azokat a fogódzókat is beléjük kódolja, amelyekre érzelmileg is kapcsolódni tud a néző. Mert nemcsak bájos, nemcsak kecses figurák ezek, nem csupán a szemnek tetsző ábrázolások, hanem a távolodó gyerekkor tünékeny szépségeiből lopnak vissza néhány pillanatot.
Dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva évtizedek óta gyűjti a nagybányai festményeket. Ebből a gondosan és szeretettel válogatott gyűjteményből tavaly egy jelentős képzőművészeti anyagot (hatvanegy festményt és kilenc szobrot, melyek becsült értéke 750 millió forint) adományoztak a kiskunhalasi Thorma János Múzeumnak – ez a Bay-gyűjtemény címmel nyílt állandó kiállítás. Nekik köszönhetően Kiskunhalas büszkélkedhet a nagybányai művészet legnagyobb és legátfogóbb magyarországi kiállításával.