Bonczidai Éva: Mintha illusztrálná a régmúltat - Berki Viola képeiről

Lázár Tibor

Nyelvek és akcentusok – Balla Ákos megfoghatatlan árnyai

A tudomány és a művészet szimbiotikus összefonódására az olasz futuristák és az orosz konstruktivisták is nagy reménnyel tekintettek, ezért alapvetően optimista hangvételű munkák ezek, ahogyan Balla Ákos munkái is. Némi nyomasztó érzés az Árnyak sorozatban szüremkedik be. A sorozat azokról is szól, akik elköltöztek, emigráltak. Művészünk gyakran felteszi magában a kérdést, hogy hová tűnhettek a gyerekkorában megismert személyek, akikkel már tíz, tizenöt, húsz éve nem látták egymást. Vajon hol lehetnek, mit csinálnak, miként élnek, hogyan néznek ki, egyáltalán pontos-e a róluk alkotott emlék, megismernék-e egymást?

Ferencz Zoltán

Szárhegyi művésztelep a nagybányai szellemiség tükrében

Ha végigtekintünk a második világháború utáni erdélyi művésztelep-alapítási törekvések palettáján, szembetűnő, hogy a mindenkori alapítók törekvése a köztük lévő együttgondolkodás és összhang által vezérelve minden esetben rátalált az ideális helyszínre. Innentől kezdve voltaképpen már a hely szelleme hívatta meg az alapítókkal a művésztársakat.

Bonczidai Éva

Az idő játékai – Oláh Norbert műveiről

Oláh Norbert korábban több képén hozta közel a galériák közönségéhez a melósok világát, életképek, portrék által nyílt tekintetű szembenézésre hívott, felszámolta azt a távolságot, amely miatt az emberek gyakran már nem keresik egymás tekintetét. Az utóbbi években viszont mellőzi az emberábrázolást, bár minden képén nagyon hangsúlyos az ember jelenléte: épületeket fest, a nyolcadik kerület megannyi szegletét, leggyakrabban tűzfalakat és azok számos variációját.

Híres-hírhedt helyszín ez, de őt nem a kisstílű rémtörténetek, a keserű szociodrámák vagy a harsány mulatozások ragadták meg, hanem

Bálint Tamás

Felüdülés az elmének – beszélgetés Sárosi Mátyás és Szabó Kriszta képzőművészekkel, képregényalkotókkal

A karantén ideje alatt elcsendesedett az élet, próbáltam a jó oldalát nézni, volt végre időm alkotni, született is jó pár munka ez idő alatt, amelyekre rányomta bélyegét a járvány. Már azelőtt is volt vészjóslat a munkáimban, a környezetünk rombolása mindig is aggasztott, mert minden összefügg, de mi egy egyensúlytalan emberi létet élünk, ami egyre jobban érződik a mindennapokban, ez örök téma nálam. A Sonora II. képen – amely 2016-ban készült, és pont egy jövőbeli leépült társadalom romjait ábrázolja, amely visszafordult a primitív, de alázatosabb formájába – egy szűrőmaszk is megjelenik az egyik figurán. Ha az ember figyel a világra, érzi, hogy baj van,

Bonczidai Éva

Épp ránk van szükség – Gazdag Ágnes műveiről

Mint amikor egy játékdobozból nem gyermeknek való dolgok kerülnek elő – Gazdag Ágnes képei épp az ilyen szinte-ártatlanság miatt zavarba ejtőek. A kedves képű ragadozók és antropomorf szörnyek reneszánsz és barokk klasszikusokat idéző portréi egy sajátos mitológiát teremtenek. De lehet ez tréfa is, pimasz, pajkos, sőt pajzán – otromba és felszabadító farsangi világba csöppenünk, ahol állatarcúságunk és finomkodó gesztusaink egyaránt nevetségesek.

Szombathy Bálint

Fordulóponton – Képek Tarkó János műterméből

Tarkó nagyvilági festő, ez nyugodtan kijelenthető. Nagyvilági abban az értelemben, hogy az élet helyi jelenségei kevésbé motiválják. Élménylökéseit leginkább nem közvetlen környezetétől kapja, hanem a legtágabb emberi kultúra közegéből meríti. Munkáit szemlélve mintha gyerekkorunk színes képeskönyveit lapozgatnánk, amelyeknek szereplői kivétel nélkül kicserélődtek az évtizedek folyamán.

Fábián Gergely

A legfontosabb a tartalom, a gondolat - Fecsó Szilárd műveiről

Megtérése óta a legfőbb inspirációs forrása az abba vetett hit, hogy Isten képes átformálni életünket, ha engedjük. „Bármit tettünk, bárkinek okoztunk csalódást vagy botránkozást meggondolatlan tetteinkkel, szavainkkal, van belőle kiút. Ezt a személyes életemből fakadó felismerést próbálom alkotásaimon keresztül megfogalmazni” – mondja. Az utóbbi időben a tárgy és az ember kapcsolatát vizsgálja szakrális kontextusban, technikailag pedig a cianotípia képzőművészeten belüli felhasználása, valamint interaktív objektumok készítése foglalkoztatja.

Bálint Tamás

Amíg nem fáj, nem művészet – beszélgetés Kuti Botond festőművésszel

„Az ember halandóságában és környezetének lassú pusztulásában rejlő drámai szépség az, ami inspirál, újra meg újra munkára késztet” – vallja Kuti Botond, aki a folyamatos átalakulás pillanatait igyekszik egy-egy olajképén megragadni.

Bonczidai Éva

Éberségre int, mint a fricska – Lázár Tibor műveiről

Lázár Tibor minden műve pimasz incselkedés – nem csupán szembesít, hanem az orrunk alá dörgöli, mi mindennel kell végre számot vetnünk az eltartott kisujjú fintorgásainktól kezdve az okoskodó kinyilatkoztatásainkon, szenvelgő identitásválságainkon és hasadt összetartozásainkon át a jelenvalóság felelősségéig. Frappáns, friss, meghökkentő – éberségre int, mint a fricska.

Bonczidai Éva

Láttuk már vágyakozást és a sebezhetőséget, de így még nem – Révész Anna képeiről

Olyan érzés ezeket a képeket nézni, mintha valaki a leghétköznapibb és gyanútlan „Hogy vagy?” kérdésünkre azt felelné, hogy „Meg fogok halni”, majd szemrebbenés nélkül halkan mesélni kezdené, hogyan fog ez végbemenni. Pedig nincs ezekben a képekben semmi kellemetlen szembesítés, sőt Révész Anna épp a mulandóság szépségét, fennköltségét igyekszik megragadni – és bizony ez a szempont is a japán kultúrából eredeztethető. – Japánban ez a mudzsó fogalma, az átmeneti, az állandótlan – mutat rá Révész Anna.