Nagy András 1976-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola Tipográfia Tanszékén, 1994-ig a Helikon Kiadó műszaki szerkesztője, tipográfusa volt. Szabadfoglakozású könyvtervezőként, illusztrátorként folytatta pályáját, számos kiadónak dolgozott sikerrel. 1996-tól 1999-ig a Magyarok Világszövetsége hivatali munkatársa, titkárságvezetője volt. Számos program szervezése és világszövetségi kiadvány készítése fűződik nevéhez. A Bethlen Gábor Alapítvány arculatát az általa készített BGA-kiadványok, az első honlap, az embléma határozza meg. 2012-től a Hitel folyóirat képszerkesztője volt. A folyóirat akkori, megújult arculata is neki köszönhető. Számos elismert könyv, szépirodalmi mű, köztük a szülei, Nagy László és Szécsi Margit könyveinek is tervezője – 1973-ban készült el az első: Nagy László Versben bujdosó című kötete.
Magyarságszolgálatát Teleki Pál Érdeméremmel (2009), grafikus- és könyvművész munkásságát Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2015) kitüntetéssel ismerték el.
A tartalom és a forma egysége foglalkoztatta minden munkájában, missziójának tekintette a vizuális anyanyelv felmutatását és érvényre juttatását – a Hoppál Mihállyal, Jankovics Marcellel és Szemadám Györggyel közösen összeállított Jelképtár című könyv alapmű mindazoknak, akik kultúrával foglalkoznak.
Írói tehetséggel is megáldotta a sors: a Hitel folyóiratban megjelent művészeti írásait Ember tervez... címmel tavaly önálló kötetben is közreadták fekete-fehér rajzaival, anagrammáival, marokverseivel, illetve 16 színes oldalon könyvterveivel, illusztrációival kiegészítve. „Visszanézve immár nem félutamból, azt látom, hogy tarthattam magam az ifjúi ábrándhoz: tartósat és hasznosat alkotni. […] Amikor már tervező grafikusművészként a könyvművészethez szegődtem, elég önző módon arra gondoltam, a szép és jó könyv száz év múlva is megmutatja, ha nem akárki dolgozott vele. A könyvszakma csodálatos. Egyfelől megértő fegyelmet követel, mert sok művelet végeredménye a szép könyv, ezért előre kell látni a célt, mint a műépítészetben. Bizony sok nyegle, csiricsáré putri szomorítja a mai szemlélőt” – olvashatjuk a kötet címadó írásában.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. július 11-i számában.)
„Szülővárosomat csak tanulni és a katonaidőre hagytam el. Aktív éveimben mérnök, köztisztviselő, ipari alpinista és kezdő festő voltam. Manapság csak festő, büszke nagyszülő, boldog férj és intenzív Veszprém-barát vagyok. Olyan színes, mozgalmas, többnyire derűs tartalmú táblaképeket készítek, amelyek a festett felszín mögött gondolatokat, asszociációkat is generálnak. Mindenre és mindenbe festek, ami alkalmas egy enteriőrbe új színt, derűs gondolatot csempészni. Használok öreg sparhelttetőt, szecessziós tükörkeretet, népi használati eszközt vagy akár svéd tömegterméket szigorúan átértelmezéssel”
„A célom végül is mindig a jelen tettenérése, megragadása, és hogy az ember felismerje önmagát, ráébredjen önmagára és sorsa természetére. A lélek valódi történéseit próbálom meg ábrázolni" – vallja Gesztelyi Nagy Zsuzsanna. Ez az örök erőbe oltott valóság válik láthatóvá a Belső balkon képein és a Soha el nem múló múlt darabjain is. „ami történt, valahogy mégse tud véget érni” – érezzük minden megszakadt sorminta, minden megtorpant folytonosság, minden mélyből felderengő arc vagy darabokra bomlott szelídség láttán.
„Nem kell kitaláljam a képeket. Emberek között élünk, és ezek a témák maguktól adódnak. Számomra elég egy tekintet, egy markáns profil másodperctöredéknyi mozdulatlansága, mi képzőművészek ugyanis intenzív vizuális memóriával rendelkezünk, és az, amit láttunk egyszer, két hét múlva ugyanúgy elő tud jönni” – vallja Turcza László.
Fenntarthatóság, hulladékmentesség, ökológiai lábnyom, újrahasznosítás – egyre gyakrabban találkozunk ezekkel a globális kérdéseket érintő fogalmakkal. Antropocén társadalmunk visszafordíthatatlan hatást gyakorol a Föld ökoszisztémájára. A klímaváltozás következményeinek növekedésével az utóbbi évtizedekben számos képzőművész dedikálta munkásságát. Új képzőművészeti mozgalmak jelentek meg, mint például az ökoművészet és a bioművészet (BioArt).
Újházi Adrienn újvidéki művésznő munkáinak fókuszában az ember és a természet kapcsolata áll.
Skrabány Viktor alkotói tehetségének fokmérői: a pontos megfigyelésen alapuló vonalvezetés, a rejtett fényforrások kivonatolt, misztikumba hajló árnyékolástechnikája és a hiperrealista alapú, de a szürnaturalizmusba áthajló színvilág misztikus miniatürizált ága. Festői karaktere: konzervatív. Ecsetkezelése: magabiztos.
Dolán György a szlovákiai kortárs magyar képzőművészet jelentős alakja, multimediális művész, aki mögött immáron, több mint három évtizedes alkotói korszak áll. Még alig indult el festői pályája, 1983-ban – amikor lediplomázott a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola monumentális festő szakán –, két év múlva, 1985-ben, élete egyik meghatározó időszaka vette kezdetét; Líbiába költözött, ahol gyermekorvos felesége mellett meglehetősen szabad művészéletet élhetett, öt éven át. Afrika, a Szahara, az őskor, a perzsa kultúra óriási hatással volt a fiatal festőre.
„Nem akarom a színeket alárendelni más szempontnak, nemcsak azért, mert festészeti kultúrámból fakadóan a színkomponálást lényegesnek tartom, hanem mert a szín egy fontos energiahordozó számomra. Egy színösszefüggés élménye a rajongásig tud fokozódni bennem, de egy kép csak akkor áll össze, ha érzékkel van tagolva, rendezve. Ha csak a szenvedély van, akkor az önmagában kevés, a megfékezése, terelése legalább annyira fontos.”
Nem is víziók ezek, nem is álmok, az emlékeink lehetnének, ha mernénk rájuk emlékezni. Hagyták volna megtörténni mindezt? – nyugtalanít a kérdés, de magunk sem merjük megnevezni, ki engedné megesni a történéseket, ki óvna meg, ki dobna oda vagy ki szelídítené körénk az elvaduló valóságot.
Ezek a képek úgy reflektálnak az ikonfestészet hagyományaira, hogy közben egy igen sajátosan kortárs festői világba is invitálnak. A szentek vagy az utolsó vacsora ábrázolásainak sorát különös, érezhetően megszenvedett hitvallásokkal gazdagítják.
Nagyon régi történeteket idéznek Orth István álomszerű képei. Mitológiai látomások, még a vallásokra és felekezetekre forgácsolódás előtti hit lenyomatai, ikonszerű kompozícióban megjelenő alakok sorakoznak előttünk. Ismétlődő történetek szereplői – ez történik az idők végezetéig. Ezek a mozdulatok, ezek az ívek, ez az álomszerű vidék, ezek az építmények, ezek az élők, ezek a változó pusztaságok, buja formák vesznek körül.