Hetedik levél, útilapi.
Ezt ma kaptam, Rózsi néném küldte, postagalamb fordultával, felfordultával.
György Attila | Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból
Kedves Rózsi néném!
Igaz ugyan, hogy elárultál, de hát én akkor is úgy szeretlek Téged, hogy sosem felejthetem a Haladás-uccát, és hát, na, Csíxereda is hiányzik meg a drága Szeklerisztán s azok a mezei pockok…
Kedves Timur!
Köszöntelek, és csak testvéries morogással mondom, fejezd be ezt a száműzetéses hülyeséget, s gyere haza Rodostóból, ne mind piszkáld ide a leveleidet.
Értem én, hogy elveszítettél valami hülye választást, szégyenedben el kellett bujdosnod, na, de nem lett volna elég például Bükklokára menni, nem, te egyenesen Rodostóig mentél, Törökföldre, mert világéletedben szeretted a tonhalat, meg a baklavát.
Én itthon alig várom, megcsapkodhassam a fejedet, addig még kicsit pihenek itt a szolgánkon, izé, na, gazdánkon, és megeszem az emlékedre még egy tasak pulykát.
Itt sem vidám az élet, tegnap muszáj volt fürjet egyek, hiába volt mézes sörrel bekenve, én akkor is jobban szeretem a tökmagot, de hát ez van.
Szóval, Timur, gyere haza. Ne hülyéskedj, nem érdekel, merre jártál, merre Tekirdagoltál, tekeregtél: gyere, mert itt már mindenki elfelejtette, hogy te mekkora lúzer voltál.
Még macskasör is van itthon, ott valahol Alcsíkon csinálják, igazi macskasör, rendes macskáknak, jó, én igaz, hogy mást iszom, de nekem választékos az ízlésem.
Hétvégén sajtmustra volt itthon, a szolgánk, izé, na, gazdánk hozott haza belőle, hát én egy hétig nem kakálok, az biztos.
Egyébként errefelé jó idők járnak, az igaz, reggelente fel kell vennem még egy rend bundát, s délben már az eredetiből is kibújnék, de hát, ha minket egyszer ide telepített Csaba királyfink, Irnik, vagy Ernák, hogy Te is értsed, mit tehetünk?
Szóval, gyere haza, Timur. Itt még van déli harangszó, s ne mind mászkálj ott a hádzsiaszófiába, szépen elviszlek a dályai unitárius templomba, meglátod, milyen jó lesz.
Mirr-murr, kandúr.
Szeretettel karmolászta neked Rózsi Nénéd.
Nyolcadik levél, útilapi.
Kedves Rózsi néném!
Mennék én haza, mennék, de miért is mennék, amikor otthon csak az ármánykodás fogadna, s a vádaskodás.
Most is hallom a hírvivő seregélytől, hogy azt mondják otthon, én itt csak morogok és gyűlölködöm, és szidom az otthoniakat, pedig Allah a tanúm rá, úgy szeretlek benneteket, hogy még a farokszőrzetem is feláll belé.
Én aztán tényleg senkit nem bántok, pláne itt, a keserves száműzetésben, intézzétek, csináljátok otthon, polgármester, megyei tanácselnök s paraszt mindig lesz, a többit ki kell művelni, mert az nem csak úgy szabadon terem, de hát ilyen mondatok miatt vagyok a száműzetésben.
Rózsi néném, erősen hiányzol a nagy gülüszemeiddel, a minap egy kurd embertől kaptam egy szem magozott datolyát, esküszöm, pont olyan szemei voltak, mint Neked, egyből meghatódtam, aludtam is egyet a pultja alatt.
Amúgy erősen hiányoztok, azok az ádáz összeesküvők a hátam megett, meg előttem, meg körülöttem, ott legalább valaki törődött velem.
Itt most rettenetesen kénytelen vagyok a hasamat süttetni a kegyetlen anatóliai nappal, borrrrzzzzzzzalmatos az egész.
Hát vigyázzatok magatokra, nem mintha tudnátok, üdvözlöm Findusz macskát a Piricskén, s Téged, drága néném, hogy enném le a füledet.
Egyszer minden elmúlik, mondta egy macskacsászár, bizonyos Aurelius, ez, mondjuk, nekem annyit ér, mint az utánam dobott halgerinc, én egyelőre sztoikus nyugalommal tűröm ezt a keserves sorsot.
Karmoltatom drága gazdámat, asszonyomat, marad szerető hívetek, Timur
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. decemberi számában)
