Huszár Orsolya: Katalin levele az ő testőrének

2020. június 27., 20:11
Csáki Róbert: Tél Cythére szigetén – Hommage á Watteau (olaj, vászon, 150 × 175 cm, 2007)

Én Drága Lelkecském, Muszkám és Kalmárom! Gyertyafénynél írok Önnek, én írok levelet, csak pár napja, hogy elhagyta a palotát, itt hagyott, de hisz én küldtem, hogy hozzon újra az anglikánusok és puritánok földjéről abból  az éjfekete sörből, hogy is találhatták el a mi birodalmunk sötét éjszakájának színét, hozzon nekem nagyobb szállítmánnyal abból, ami megkacagtatott és feldúlta bizsergetve a gyomrom, amikor legutóbb magam mellett tudhattam, és oly merészen viselkedett!

Gyertyafénynél írok, furdal a lelkiismeret, hogy ebben a helyzetben is útjára indítottam, hiszen figyelmeztettek a doktorok, ezek, akikről néha azt vélem, semmit sem tudnak, hiába pénzelem a furcsa üvegcséikkel végzett kísérleteiket, akik figyelmeztettek, hogy rusnya betegség van mindenhol, sok öreg hal meg most a nyomorult tanyákon, de az udvaromban is betegek, sápadtak, lázasak. Azt mondták, ne menjek sehova, ne tartsam meg a kihallgatásokat, ne fogadjam az önző kis nemeseket, ne tartsam meg fényes estélyeimet, ne kocsikázzak ki kedves nyírfáim közé, és ha mindenképp látnom kell valakit, az takarja be az arcát, a száját, az orrát, és ne érintkezzek, ne fogadjam kézcsókjaikat. Hisz magáról mit sem sejtenek, Lelkem, Szerelmem. És én meg pár napja útnak indítottam, kezében az engedélyem, remélem, a futárom utoléri a lengyeleknél. Ha nem fordul vissza, mert nem éri el parancsom időben, vagy a küldöncöm elveszti útját, hát vigyázzon magára, mit tudom én, más országokban köhögnek-e, köpködnek-e a barbárok, hát óvakodjon a kereskedőktől, viselje a kesztyűket, amelyekkel elláttam, óvja azt a gyönyörű kezét, amellyel engem érintett nem oly rég!

Galambom, azt is írnám, hogy ne feledjen a csokoládéból is fölpakolni, a határomnál szabad utat kap majd, hozzon abból is, hogy újra a szájam sarkából tudja fehér csipkekendővel törölni. De bírom a csokoládé nélkül, mert a csókja olyan édes, édesebb a méznél. A barna sörömnek meg olyan barna a habja, mint a prémgalléromnak az ünnepi kinti viseletemen, amikor hosszas öltözés után kikocsikázom a levegőre ebéd után, amikor még világos van, de pár pillanat múlva csak a havas nyírfák világítják az utat. Hogy fog ez most hiányozni, ha börtönöm lesz a palotám? Hogyan fogom most az időmet tölteni Ön nélkül a sötét éjszakában, untatnak a nemesek és a parasztok is kéréseikkel, untat az uralkodás, hiszen ha itt lenne, várnám az estét, hogy a titkos feljárón megjelenjen ijedten, és kisimítsam a szeméből a félelmet. Hajnali Fényem, siessen vissza, küldjön előre követet, hogy tudjam érkezésének napját! A követtel küldjön előre egy hordónyit a sörből, ha megszerezte, hogy már előre ízleljem azt, ami Önhöz köt, Én Derék Testőröm! Vagy álljon meg és hozzon a germánok földjéről aranyló, fehér habosat! Vagy inkább forduljon vissza, hogy velem legyen, mit bánom én, ha bent töltjük a napokat együtt, mit bánom én, ha magamnak kell a krumplit kapálni, a csirkét levágni, vagy ha nem hozathatom a legszebb tájakról a szőlőt?! Szerezze meg a sörreceptet és együtt főzzük a konyhámon! Nem adunk belőle senkinek, a miénk, csakis, ahogy mi egymáséi lehetnénk nap nap után! Forduljon csak vissza! Parancsolom!

És parancsba adom, hogy zárják a határokat, forduljanak vissza a hajók, a fogatok, írok a francia tudóskáimnak, hogy dupla pecsétesen jól zárva küldjék filozofikus leveleiket, a határomnál átadják a mieinknek, ne hozzanak be ide semmi fertőzést, valamit tanácsoltak is a doktorok, hogy használjuk a mi vodkánkat a kezünkre, de hisz a szappanfőzők is üzentek a minap, de mit? Nem figyeltem, untatnak azok is, és Önről álmodom, Gerlém, Virágom, nappal is, éjjel is, ha nyitva a szemem, ha lezárva, ha szemhéjamat a hajnal csiklandja.

Az elmúlt éjszakán is Önről álmodtam, visszahozott mindent a sok tűnő kép, azt ahogyan bódult lett Ön is és Fenségem is a sörtől, ahogy bátran a fűzőmhöz ért, és aztán elakadtak az ujjai, újra átéltem a gyerekkorom, cárkisasszony lettem és végigkergetett a palotám hosszú folyosóján, át a szalonokon, piros lett az orcája, mint a rubin, és kéklett a szeme, mint a türkiz. A sörtől kapta a bátorságot, hogy utolérjen, és a földön találjam magam? Ha nem küldtem volna a szolgákat a konyhára, értük kiáltottam volna, de nem hagyott hangot kijönni a torkomból! Olyan erős az az ital, mint amit a parasztjaink főznek szerencsétlen tanyájukon. A torkomnál érzem, hogy keserű, de átjárja bennem a lelkemet is. Ahogyan az Ön illatát érzem még mindig, úgy érzem a sör ízét is több nap után.

Szép Szál Nyírfácskám, Fess Katonám! Siessen, mert elepedek, siessen és bezárom ide, siessen, hogy a legszebb fehér köntösömben várhassam, hogy megitasson engem az új kupákból, amiket ennek a sörnek készíttettem, az egész nyugati szárnyat felfűttetem, elbújok valahol, s meg kell találnia, ha újra a friss fürtöket akarja a tarkóm alatt kibogozni! Siessen, mert aggódom, mert… milyen ismeretlen ez: szeretek.

Siessen és bezárom magammal együtt ide, amíg elmúlik a járvány, orvosa leszek, és Ön orvosa a magányomnak. Hozza a híreket, figyeljen, jelentsen, küldje a követeket, csak magában bízom! Meddig tart ez, meddig él a világ, meddig élünk mi benne, mibe halunk bele? Én az Ön hiányába.

Madárkám, térjen vissza hamar a kalitkájába, parancsolom, mert várja szomorú gazdája,

Katalin

 

(Karantének)