Izer Janka: Pillangó

2021. február 18., 02:00
Barabás Miklós: Enyelgés (olaj, vászon, 106,5 × 85 cm, 1841, Magyar Nemzeti Galéria) - Forrás: Wikimedia Commons
A magyar széppróza napja 2021-es gálaműsorának szervezőbizottságától kaptam a felkérést, hogy a már hagyományos, évről évre megrendezett szenior-íróverseny mellett (ahol a szerzők a helyszínen választott témára/címre rögtönöznek novellát mindössze egy óra leforgása alatt – ezeket mi is közzétettük tavaly) az újonnan elinduló junior kategóriát töltsük meg remek írásokkal az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályakezdő hallgatóinak tollából.

Hét kiváló kollégám írta meg a „feladatot” („Jókai-paródia egyperces novellában, legfeljebb 1500 leütésnyi terjedelemben”), és az elkészült szövegek közül a zsűri kiválasztotta és díjazta az első hármat.

Mivel vezetőtanárként meggyőződésem, hogy az összes szöveg igen jól sikerült, mindegyiket közlöm a novellarovatban – hogy azok a bizonyos olvasói szívek, melyek búvópatakszerűen léteznek és bukkannak elő Jókai óta: gyönyörködtessenek.

A 2021-es novellaíró versenyen Izer Janka szövege második helyezést ért el.

Jó szórakozást kíván: Nagy Koppány Zsolt

 

J. M. tiszteletére

 

Jelzőkkel s methaphorákkal dúsan ékített, porszemig előmutatott tájon sétála virágtól virágig gróf Schmetterling Zsófia bárókisasszony. Alabástrom arczú, ifjú leány, szinte gyermek még. Hirtelen marczona férfi ugrék elé. Jaj, dermesztő látvány! Haja kóczos, fekete, de napfényben szőkének, simára fésültnek látja a halandó. Barna szeme kékben játszik, s villog. Beretvált ajaka körül ezüst körszakáll. Bozontos szemöldöke szinte nincs is. Vasból kelle lenni ama léleknek, ki e látványtól nem omlik ájultan a pázsitra! De a leány tudá, mi kárt tenne fehér köntösében az összeroskadás, egyenes tartással álla tovább, s megigazítá hajában a rózsát, melyről eleddig nem szóltunk, ott sem lévén azelőtt. Vékony szemöldeit összehúzá s oly jéghidegen néze az idegenre, hogy annak mellkasa szőrén megfagyott s kikristályosodott a víz.

– Ön még ez órában hitvesem leszen, hiszen úti passusaim szerint én feleségemmel utazom. Azonfelül Önnek gyémántos ládikái vannak, úgy szívében, mint physicai értelemben, mely igen előnyös ügyünk szempontjából. Beléegyezik-e hát e nászba?  – kérdé az idegen úr, a situatio definitióját más laudatiokkal is megerősítve.

Mindez oly gyöngéd, bensőséggel teljes hangon mondatott, hogy a leány azonmód szerelemre gyúla. Halkan rebegé el lelke túlcsordult érzelmit, melyet nem halla más, csak a holtak. De fejének halovány bólintása bizonyosan igent jelente válaszul. A minek utána ájultan hanyatlott a pázsitra mégis, asszonyi szokás szerint.