Juhász Zsuzsanna: Feledés-engedély

2021. január 08., 23:35
Dolán György: Barlangban (1995)

Nem lehet megírni. Ha megírom, megváltoztat. Szép, fényes konzervdobozba kellene rakni. Pacalkon­zerv, az megfelelő lenne, mert valóban rágós és hernyószerű ez az emlék. És idegen is, mint a bolygók neve.

Inkább körbeköpködnék egy folyosót, vagy érte­keznék a strukturalizmus hatásáról napjaink szövet­mintáira. Hintát löknék, vagy kicsipegetném a kavicsokat egy elhasalt gyerek tenyeréből. Vörös keresz­tes fityulában, sáros melegítőalsóban, bármiben. Bárhol, amerikai patkányzugban, egy ki sem ejtett század árbóckosarában, hárfák húrárnyékában, valame­lyik állati nyomorúság penészplakátjait betűzve. Me­nekülnék már, habozás nélkül, ahogy kell, túsza vagyok annak, ami egyszer történt velem, és nincsenek azok, akik kiváltanának. Csak a számláim kedvesek most, a jól beosztott fagombok a szekrényemen. Hiába gondolok rá, nem lesz az enyém, csak bosszant, mint kerítésárnyék a járdán.

Bosszant, mert primitív a nyelv, amivel mégis beszélni tudnék róla: a hipnotizőr ült, és fehér kö­peny volt rajta. Azt mondta, nehéz a szemhéjam, és én is nehéznek éreztem. Azt mondta, nehezek a karja­im, és nem is akarom felemelni őket, nem akartam. Azt mondta, légy repül az arcom felé, és én elrántottam a fejemet, és nyöszörögtem. Azt mondta, frissen éb­redek, én kinyitottam a szemeimet és nem emlékeztem semmire. A másik székre szerettem volna ülni, ő azt mondta, átülhetek. Azt mondta, emlékezhetek, és én emlékeztem. Azt mondta, az ő parancsa volt a másik szék, és én belenyugodtam a válaszába. Megköszönte a kísérletben való részvételemet, és én is megköszön­tem.

Ma is úgy gondolom, hogy a tudomány hosszú le­járatú... amerikai párbaj. De a szemhéjam, karom nem volt nehéz, légy nem volt a szobában, és valahogy meg tudtam volna magyarázni, mért akarok a másik székre ülni. Valami apró okocskát találtam volna, mint ahogy máskor is. Az általam képzelt légy nem árthat senkinek. Most nem vagyok hipnózisban, de tu­dom, hogy ebben az állapotban, abban a szobában, a kísérleti személyek frissen porszívózott székeiben… le lehetne élni a teljes életet. Csak a magnószala­gokat kellene cserélgetni a fejek fölött: most pil­langót lát, most nyári zápor éri, most elhagyja a szeretője, most a kutyája kölykezik, most bányász, most rabszolga, most hiú europid, most konzervet kap a kezébe… ugye, felnyitná szívesen, hiszen éhes, nagyon éhes, régóta nem evett már, mindjárt jobb lesz, mindjárt...

 

(Karantének)