2020. augusztus 20., 21:39
Kaliczka Patrícia: Féreglyuk a műteremben (olaj, vászon, 100 × 70 cm, 2015–2016)
Egy vasúti fülkében találkoztam vele először. Valaki ottfelejtette. Sajnálhatta, szép példány, 1968-as, Novi Sadban, pontosabban Újvidéken adták ki, és dedikáció is volt benne. Lajosnak Zsinitől örök szerelemmel, 1969 augusztusa. Az örök szerelem a békéscsabai személyvonat piszkos asztalkáján maradt a fényt nehezen áteresztő, megsárgult ablak alatt. Belelapoztam, és a harmincas évek üres párizsi éjszakájában találtam magam. Éreztem a nyirkos szajnai levegőt, láttam a Diadalív sötétlő tömegét, elsodort a történet. Két magányos ember betér a taxisokkal, utcalányokkal teli pincekocsmába. Calvadost rendelnek. Az első elfogyasztott calvadosig úgy gondoltam, Gyomán leadom a könyvet az állomásfőnöknek, biztos értékes valakinek, hátha keresi majd. De amikor a második calvadost is megrendelték a füstös bisztróban, úgy gondoltam, miért nem vigyázott rá jobban a gazdája, nem érdemli meg, hogy az övé legyen. Leszálltam a vonatról, belesüllyesztettem az oldaltáskámba, majd nagy ívben elkerültem az állomásfőnök irodáját. Aznap éjjel befejeztem a regényt, megkönnyeztem a szomorú sorsú orvost, elsirattam a halálra ítélt örök szerelmet.
Másnap a gyomai strandon kértem egy calvadost. Zavartan nézett rám a büfés. Cseresznyepálinka vagy barack? Alaposan végigmért, de nem kérte el a személyimet, csak váltott. Esetleg bonbonmeggy vagy Hubertus? Úgy tűnt, a calvadosról sohasem hallott. Almabrandy, magyaráztam. A brandyre felkapta a fejét, a pult fölött sorakozó üvegek közül leemelte a Lánchíd konyakot és felém tartotta. Megfelel, kérdezte. Ha almából van, válaszoltam. Ő bizonytalanul bólintott és töltött. Tizenhét éves voltam. Életem első Lánchíd konyakját egy lendülettel hajtottam le, ahogyan az előttem kiszolgált férfiaktól láttam. A mellettem álló család döbbenten nézte. Én is meglepődtem. Könnybe lábadt a szemem, összeszorult a torkom. Nem értettem, mit szerettek ezen, hogy tudták literszámra inni a regényben.
Még vannak emlékképeim az értelmetlen vitáról a magyartanárommal, aki állította, hogy Remarque nem szépirodalom, olvassak inkább Jókait. Én meg érveltem a történetek sodrása, a remek tájleírások, hangulati elemek mellett, megpróbálkoztam még az antifasizmussal is, de hiába. Az utolsó tőrdöfést az osztály főesztétája adta meg, nincs benne az akkor megjelent és slágerkönyvnek számító Világirodalmi kisenciklopédiában. Tehetetlenségem dühét nyeltem, megsemmisülten ültem le, vártam a nap végét. Hazaértem, még a kabátomat sem vettem le, lekaptam a polcról az enciklopédiát. Belelapoztam. Reinert, Reisel, Rej, Remarque, megvan, diadalmas mosollyal az íróasztalomra dobtam. Holnap igenis megmutatom, hogy benne van, hogy számos könyve a XX. század legnagyobb könyvsikerévé vált, és igen, az is itt van, kései művei nem haladják meg a szórakoztató irodalmat. Reggel próbáltam belepréselni a táskámba a tornacuccom mellé a vaskos kötetet, de sehogy sem fért be. Legyintettem, ki nem szarja le, mit gondolnak, és visszatettem a polcra.
Évtizedek teltek el Remarque nélkül. Az egyik lakásfelújítás alkalmával bedobozoltuk a régi könyveket, és bizony ő is bekerült a süllyesztőbe. A fiam ássa elő néhány év múlva, és azt mondja, einstand, nem becsültük meg, ez most már az övé. Ám legyen, tényleg lekerült a tárolóba a háromkerekű bicikli mellé, és nem gondoltam, hogy egy évtized múlva visszakönyörgöm a gyerektől a regényt, mint ahogy arra sem számítottam, hogy egy ostoba vírus karanténba zárja a világot.
Azon veszem észre magam, hogy majdnem a veszélyeztetett korosztályhoz tartozom, környezetem lépten-nyomon figyelmeztet, aggódik, ne menjek, maradjak, majd ők, de hamar elfogy a lelkesedésük. Marad a rendelés. Drága urammal borkészleteinket készülünk feltölteni, amikor az egyik online italszaküzlet választékában megakad a szemem a calvadoson. Ezer éve nem ejtettem ki a szót, leírva sem láttam, teljesen feledésbe merült. Arra sem emlékszem igazából, milyen ital, úgy rémlik, valami brandyféle. Jár az agyam lázasan, hol olvastam róla, valami Párizsban játszódó regényben, lepukkant éjszakai csehók és a békéscsabai vonat. Férjem kérdőn néz rám, amikor meglátja az online kosárban a borok mellett az almabrandyt. Tudod, Remarque meg a Diadalív. Még sohasem ittam, szabadkozom, mert amikor azt hittem, hogy iszom, akkor az közönséges Lánchíd konyak volt. Hát egyszer csak meg kell kóstolnom. Rendben, adja meg magát, de legközelebb abszintot rendelünk Baudelaire-ék emlékére.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
