Lázár-Szűcs Anikó: Ugyanaz, csak pepitában

2021. március 31., 08:50
László Hajnalka alkotása

Ma is lefoglalom magam. Nem kell gondolkodni. Még egy pár nap itt, aztán újra ott. Csak egy betű különbség, de egy világ van abban az o-ban. Ha lefoglalom magam, és tiszta lesz a fridzsider…

A lányom is sírt, látom rajta. Sikálom a fridzsidert, már majdnem tiszta. Legalább nem neki kell majd. Görbül a háta, mint anyámnak. Mint nekem. Ezt vettem észre először, amikor kiszálltam az autóból. Meg hogy hogyan fogta a fiát. Vagy inkább azt, hogy a gyerek hogy elengedi magát a karjaiban. Én is így fogtam őt egykor? Ő is elengedte magát? Ez jutott eszembe, amikor kiemelte a csomagtartóból a bőröndömet a vejem, és betessékeltek az idegen házba. A lányomékhoz.

Vacsoráztunk. Néztem, ahogy forog a lányom a konyha kék-fehér lapjain. Pepita. Vagy azt csak a fekete-fehérre mondják? Láttam, ahogy idegesen tejet önt a kicsinek, aki már nyafogva dörgölte a szemét. Ő itt van otthon, jutott eszembe később is, amikor sorban nyitogattam a konyhaszekrényeket, hogy megtaláljam, hol tartja a bögréket. Segíteni szerettem volna elpakolni az edényeket a mosogatóból. Bejött a férje, kinyitotta a szekrényt, amit kerestem. Én nem ide raktam volna a bögréket.

Este meg azon tűnődtem, álmatlanul, jet-laggel küzdve, hogy milyen lehetett anyámnak, amikor én is elmentem, mert én is elmentem. Hosszú évekig nem láttam őt. Csak akkor utaztam haza, amikor már beteg volt. Aztán meg már nem maradt sok időnk együtt. Érdekes az idő. Van is, nincs is. Az órára nézek. Nemsokára vacsora. Sietek a fridzsiderrel, éhes lesz a kicsi.

Egyszer olvastam, hogy régen, az óra feltalálása előtt, gyertyát használtak, hogy felmérjék, hány óra lehet. Tudták, mennyi ideig ég egy gyertya, és valamiféle vertikális tartóban állt, ami mutatta, mennyi viasz égett el, mennyi idő múlhatott el. Égett az idő. Lehet, most is égne, ha hagynánk. Na de hangos is az idő. Engem sose kímél az ébresztőórám, főleg amikor ideértem, a jet-lag miatt. Ezt az órás dolgot majd a lányomnak is elmesélem. És a gyertya-óra idejében is volt ébresztő. Szögeket szúrtak a gyertyába, „időzítve” őket, hogy egy bizonyos idő után essenek a fémtálszerű gyertyatartóra. Szóval hangos is lehet az idő. Pedig olykor úgy érzem, nem ad jelet magáról, észrevétlenül oson el felettem. Anyám felett is, anno. Ezt a helyet is elkerüli. Minden ugyanaz, csak az arcok mások, és azok többnyire némák.

Az én lányom, ilyen messze. Az ismerős idegenben, ami semmit sem változott húsz év alatt. Hallom, hogy most is elmennek az emberek, a fiatalok, mint ahogyan én is elmentem. És aztán ő is elment, tőlünk. Vagy ő visszajött volna? Ide igen, időgépben, vissza a múltba. Nem egészen a gyertyás múltba, csak az enyémbe, a húsz évvel ezelőttibe. A lányom gyerekei hová mennek majd? Én elmentem, ő elment, ők elmennek. Ragozzunk. Ismerős történet. Ugyanaz, csak pepitában.

Azért alakul a fridzsider. Anyám is mindig takarított otthon. Vigyázott a lányomra, főzött, takarított. Hogy kerültünk ide? Görbe háttal tejet önteni a fridzsideres konyhában. Hogy került ide ez a nő, aki a lányom? Anyámmal együtt sikáljuk a fridzsidert. A lányom tejet önt, görbe háttal. Miért állunk mindhárman a konyhában, mezítláb? Némán, vagy inkább szavakat nyelve, várjuk, hogy csöppenjen a viasz.

Fogom a szivacsot, és letörölöm a fridzsider ajtaját. Makulátlan. Végre. Egy apró fény-folt a szürkeségben. Még ég a gyertya.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. március 20-i számában)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. július 31., 07:00
2021. augusztus 03., 08:33