Kis úr elindult otthonról, vasárnap reggel kilenc tizennyolckor. Nem szokott ilyen korán kelni. Sőt sokszor az ágyból sem kászálódott ki, ha nem kellett munkába mennie a tizennégy órás műszakra.
Kis úr élete már huszonkét éve ugyanúgy nézett ki: hétfőn, kedden, majd csütörtökön és pénteken csörgött az ébresztője öt negyvenkor. Elszívott három szál olcsó töltött cigarettát, ivott egy keserű kávét, felöltözött munkásruhába, hat huszonkettőre beért a munkahelyére, elszívott még egy cigarettát és megivott egy fémes ízű gépi kávét. Erre ugyan mindig panaszkodott, de azért elkortyolgatta. Hat harminctól munkába állt, majd este fél kilenckor leállította a gépet. Otthon minden másnap lezuhanyzott, kilenc után két perccel pedig már az ágyában feküdt a tévé előtt, és kiolvasztott teszkós mirelit pizzát csócsált.
A szabadnapjain aludt, kapcsolgatta a televíziót és akciós kaját rendelt. Egyetlen szórakozása az volt, hogy termelési statisztikákat számoljon fejben, az adott hétre visszamenőleg. Ez valahogy megnyugtatta. Nyáron kivett pár napot, hogy ne kelljen semmit se csinálnia, viszont a betegszabadságával igen ritkán élt. Mostanában azonban párszor lázas lett, ezért a főnöke elküldte kivizsgálásra. Ezt leszámítva az éves rutint ma törte meg először. Lemosdott, fogat mosott, kikereste az egyetlen fehér ingét, hozzá egy fekete nadrágot öltönyzakóval. Megállt a tükör előtt, végigpásztázta magát, a kopaszodó fejet, a vékony lábakat, az aszott karokat és az egyre több kék-zöld foltot, amelyek a mellkasán, végtagjain terpeszkedtek el, majd felöltözött. Elsétált a sarki dohányboltig, és vett magának egy doboz piros Marlborót. Ezután a pékséget vette célba, ahol rendelt egy dupla feketét tejjel és két pötyivel, meg egy csokis csigát cukorszórással. Kiült a teraszra, hogy békésen megreggelizzen. Miután végzett az étkezéssel, szinte jókedvűen sétált vissza a lakása elé és ült be az ütött-kopott kis Suzukijába. Nem is emlékezett, mikor vezette utoljára az anyjától örökölt, immár huszonkét éves autót. Beindította és áthajtott a szomszéd városba, ugyanis náluk nem volt autókereskedés. Amióta kijött Kis úr álomautója, tudta, hogy kell neki, mégsem merte megvenni, mert sokallta az árát. De mivel igen takarékos ember volt, bőven akadt pénze a komódban.
Az autókereskedésben készpénzzel fizetett, aláírták a papírokat, Kis úr pedig otthagyta a Suzukit. De ezelőtt még nyomott egy puszit a kormányra és megveregette a műszerfalat. Tovahajtott az új, fényes kocsijával. Az úton arra gondolt, hogy hány embernek lehet ilyen autója ma hazánkban. Figyelembe véve az autó típusát, árát, gyártási évet, az átlagfizetéseket, valamint azt, hogy pont ezt a kocsit pont ilyen színben igen elenyésző számban látta az utakon, azt a konklúziót vonta le, hogy egy százalék alatti a szám. A benzinkútra érve teletankolta a kocsit, és vett magának egy csokit is, olyat, amelyik még a teszkóban is drága. Sorban állás közben az előtte álló anyuka élénk szavakkal ecsetelte a lányának, hogy mennyire fontos lenne leszoknia a dohányzásról, mert évente harmincezer ember hal meg rákban. Ő már csak tudja, mert ápolónő a helyi kórházban. Ráadásul ott van az a fránya COPD is és a többi. Kis úr elnézett a nő válla fölött, mintha meg sem hallotta volna a szavait.
Hamar átért a határon. Még egyszer sem járt külföldön. Sőt igazság szerint más városokban sem nagyon – előző nap azonban elhatározta, hogy látni szeretné a tengert. Kis úr kétszázhússzal haladt végig a horvát sztrádán, arcán halvány mosollyal. Dél körül megéhezett, mert mindennap ekkor evett először valamit. Általában két szelet kenyeret parizerrel, vaj nélkül, esetleg vékonyan megkente májkrémmel, néha krumplit sütött ki és tükörtojást ütött rá. De ma egy hotel étterme előtt állt meg. Végiglapozta az étlapot, és előételnek libamájat kért extra körettel, sajtos krémlevest első fogásnak, másodiknak bárányszegyet párolt zöldséggel, desszertnek pedig kézműves marcipános süteményt. Mindenből evett egy keveset, majd elviteles pohárban kért egy dupla presszót kis tejjel, két pötyivel. Kiült a teraszra és elszívta a három szál cigarettáját a kávéja mellé. Nézte az elhaladó autókat, az épp megálló családokat és az elvonuló hatalmas felhőket. Már csak három óra választotta el a kinézett városkától és attól az étteremtől, amelyet szintén az interneten keresett ki magának.
Mielőtt beért volna a tengerparti településre, tett egy apró kitérőt a közeli hegyek közt megbújó barátságos kisvárosba. Utánanézett, hogy itt lehet bungee jumpingozni és próbarepülni is; ezeket gyermekkora óta ki szerette volna próbálni, úgyhogy most befizette magát mindkettőre. A bungee jumpingnál azt hitte, meg fog halni, mégsem érzett félelmet. Vigyorogva várta meg, amíg leszedik róla a biztosítékokat, aztán repült egyet a naplementében. Tátott szájjal bámulta, ahogy a tenger elnyeli a lebukó vérvörös napot. Mosolyogva szállt le, köszönt, és elindult a tengerparti étterembe. Amíg várta az első fogást, levette fekete lakkcipőjét, fekete zokniját, és feltűrte a nadrágszárát. Besétált a fehér homokon a vízig, és hagyta, hogy a hullámok nyaldossák a lábát. Még látta a napot – az utolsó sugarait –, de már fenn tündökölt a hold és az őt kísérő első csillagok.
Miután kigyönyörködte magát a látványban, visszasétált az asztalához. Elfogyasztotta rákos ravioliját, egy fél homárt, egy tengergyümölcseit, ivott egy pohár Dom Perignont, levezetőnek pedig rendelt egy sajttálat. Nagy borravalót hagyott és továbbállt. A hegyek felé tartott. Majdnem éjfélre járt, mire a GPS odavitte. Az út keskeny volt és kanyargós. Tudta, mi van alatta. A hegy rideg gerince és a háborgó tenger, amelyből úgy meredeznek ki az éles sziklák, mint tigris szájából a fogak.
Kis úr befarolt egy pihenőbe, és üresbe tette a gépet. A szélvédőn keresztül elmerengett az éjszakai égbolton. A hold körül három csillag ragyogott erősebb fénnyel, mint a többi. A hármas számra gondolt. Majd arra, hogy harmincezer. Harmincezer ember. És mindössze egy-két százalékának van akut mieloid leukémiája. Ha tízmillió lakosra vetítjük, körülbelül háromszáz embert érint. Pontosan három százezred százalék az esély arra hazánkban, hogy valakinek ilyen betegsége legyen.
Arra gondolt, hogy most, életében először, a számokat figyelembe véve, statisztikailag, ha úgy vesszük, benne van a top háromban. Végre, életében először. Arcán nyugodt mosollyal egyesbe tolta a váltót, és tövig nyomta a gázpedált. Az autó felbőgött és meglódult. Kis úr mosolygott. A kocsi könnyedén átszakította a vékonyka falécet és folyamatosan gyorsulva a víz felé tartott. Kis urat átjárta az a kellemes érzés, amelyet a délutáni ugrásnál érzett. Szabad volt.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás május 31-ig érvényes.
