A majálisra minden érett korú férfi a legszebb farmerjét vette föl, többnyire fehér pólóval, melyen szürkés ezüstös vagy arany nyomatok olyasmiket hirdettek, hogy Tomy Hilfinger, Andreas James New York, Gucci, Albert, Kalvin Clein, Ar Man, Lewis. A legszívdöglesztőbb feliratnak a G-Star számított, legalábbis a bikák így hitték, és, hogy fokozzák a hatást, egyik fülükbe apró ékszert is tettek, általában hipoallergén orvosi fémből, mert az megy az arany- és ezüstfeliratos pólóhoz is. Esetleg, nagyon ünnepi alkalmakkor, például ha húsvétkor locsolni mentek, aranyfülbevalót használtak. De csak fél oldalon, mert szerintük az a férfi, aki mindkét fülében hord fülbevalót, buzi. Ugyan sosem láttak még homoszexuális férfit, mert az egyetlen homoerotikus szexuális orientációval bíró helybélit a szülei elzárva nevelték, és csak napnyugta után mert elindulni dolgozni, és ehhez igazította munkáját is: egy éjszaka nyitva tartó étteremben volt szakács. De ők maguk semmiképp nem akartak annak látszani.
A fiatalok kiszakított nadrágban lófráltak most is, de az ünnepi alkalomra még több, lehetőleg az intimszférát szellőztető lyukkal rendelkező farmert szereztek be, amitől az édesanyák arcáról lehervadt a smink. Új sminkre nem volt idő, így kénytelenek voltak valódi mosollyal pótolni a divatos trendeket. Rendszerint sikerült szabadon engedni természetes jókedvüket, hiszen a gulyásfőzőverseny a faluban azon kevés napok egyike volt, amikor nem nekik kellett fogni a fakanalat. Férjük csillogtatta meg főzőtudományát vagy tehetségtelenségét a földik előtt.
– Ki tudja? – gondolta pár édesanya, aki már megbánta fiatalon elkövetett tetteit. – Hátha elkel a férjem, én meg megszabadulok – és kicsípte magát az alkalomra. Vagy feszes világoskék farmerbe öltözött, vagy hátul fenékig felsliccelt, de térdet illedelmesen takaró farmerszoknyába, kék-sárga-fehér kockás country stílusú blúzzal.
Hogy a férje sikerét biztosítsa, legtöbb háziasszony gondosan és előre párja keze alá dolgozott, felkockázta a húst, kicsumázta a paprikát, lehéjazta a paradicsomot. Nehogy a zsűri foga alá összepöndörödött paradicsomhéj, kemény paprikamag kerüljön. A hagymát demonstrációs célból csak a helyszínen darabolták fel, lássa mindenki, tudják ők, hogy a hagymát bakterológiai szempontból nem szabad előre felvágni.
A helyszín idén az iskola udvara volt, mert a malom tulajdonosa megint fasírtba került a polgármesterrel, és nem engedte a telkére a rendezvényt. Hat-hét óriási bográcsban készült a gulyás, mindegyiknél sürgölődött egy főzőmester, de volt olyan tűz, amely körül kettő is. Béla és Ani egy ilyenhez álltak be nézőnek.
– Lássuk meg, megfér-e két dudás egy bográcsban! – így térítette le Béla Anit a sétaútról, hogy aztán hosszú percekig azt nézzék, hogyan fehérednek a húskockák az üveges hagymaágyon, melyet sertészsíron készítettek el, hogy:
– …a marhagulyás még autentikusabban idézze fel a birkapásztorok régi szép idejét – szónokolta egy hosszú, sovány alak, akinek napbarnított bőre fölött ősz haj világított, körben a fején.
– Ki ez? – kérdezte Ani tapintatos hangerővel Bélát.
– Valami pesti, telket vett a hegyen.
– Szőlőt?
– Szőlő volt.
– Kiirtotta?
– Még meg lehet menteni – összegezte Béla, mit gondol a gyüttment szőlészeti tudásáról.
Idő közben a férfi Misel néven bemutatkozott a bogrács körül serénykedő másiknak, aki eredetileg nevezett a gulyásversenyre. Anit egészen lenyűgözte a férfi darabos mozgása és körülményes stílusa.
– Nem szabad a hagymát agyonpirítani – oktatta Misel a versenyző házigazdát, Lacit. – Ezért szórtam már bele a hús egy részét.
– És mi lesz a másikkal?
– Azt majd később, hogy a színe megmaradjon.
– Aha – nyugtázta gyanakodva, de egyben várakozásteljesen Laci. Látszott, hogy komolyan érdekli az új módszer.
– Most kell bele egy kis lestyán – húzott elő egy nejlonszatyrot Misel egy nagyobb, sparos raffiaszatyorból, kivett belőle egy kisebb bokrot, és a húsra morzsolta.
– Nem lesz ez még korai? – aggodalmaskodott finoman a házigazda. – Kifő az aromája, nem?
– Áááá, nem fő az ki – mondta Misel, és púpos evőkanál paprikát szórt a sercegő disznózsírba.
– Ez is korai volt – jelezte finoman Laci.
– Hadd főjön bele az íze!
– Megég, megkeseredik – és Laci már cselekedett is, hogy megmentse csoportja becsületét, hideg vizet öntött a bográcsba. Siseteregve szállt föl a hagymás-zsíros gőz.
– Na mindegy most már, elrontottad – nyugtázta Misel. – Akkor öntsed föl az egészet ásványvízzel!
– Mentessel? – mosolygott Laci.
– Nem, buborékossal – mondta Misel olyan arccal, hogy Laci megértette, nem tréfál. Már indokolta is a módszert azzal, hogy ő nyugdíjas vegyészmérnök, számos vegyvédelmi eszközt kifejlesztett a katonaságnál, és tudja, hogy a PET-palackból a szénsav által kioldott veszélyes anyagokat a forralás közömbösíti, így hát miért is ne bolondíthatnák meg a gulyást egy kis szénsavval.
– Miért is ne – mondta a vállalkozó kedvű házigazda, és két palackkal öntötte egyszerre a habzó szódát a levesbe, majd Lacira nézett: – Még valamit?
– Áááá, más csak elrontaná!
– Kis sót esetleg?
– Ja, tényleg, Lacikám, azt majdnem kifelejtetted – csapott a homlokára Misel.
Mikor a leves csöndes forrása mellett a két férfi is elszótlanodott, Ani észrevette, hogy Misel a lábaira nejlonszatyrokat kötözött.
– Elnézést! – szólította meg. – Miért tetszett a lábát becsomagolni?
– Mert vidéken vagyok – válaszolta Misel a legtermészetesebb egyszerűséggel.
Béla és Ani egymásra néztek, majd Ani tapintatos hangerővel újra Bélához fordult:
– Maga érti?
– Persze, kicsi babám. Nem akarja besározni a cipőjét vidéken.
– De hát két hete nem volt eső!
– Akkor meg beporozni.
Béla itt elmosolyodott, majd hozzáfűzte:
– De én szívesen beporoznám ám magát!
– Ennyi ember előtt? – nevetett Ani, majd szokása szerint kitért: – Sétáljunk tovább!
– Legalább vehetek magának törökmézet?
– Igen.
Már az édességárus mezőgazdasági fóliával fedett standjánál jártak, amikor Ani feltette a kérdést:
– És ki volt a másik?
– A Laci? Az a Murber Karcsi unokatestvérének a fia. Az én keresztanyám nagymamája mostohatestvérének az unokaöccse.
– Micsoda?
– Rokonom. De nem lakik már itt, kiköltözött Bécsbe.
– Ő is kőműves?
– Nem. Főszakács a Hiltonban.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
