– Mit jelent a piros szín neked?
– Aprócska világom meghatározó színfoltja. Az életkedv, a vitalitás. A piros meghatároz, energiát ad a hétköznapokhoz, boldogságom forrása, életesszencia a kilátástalanságban.
– Az igazán szoros ember–állat kapcsolat leginkább a társállatokkal alakult ki, akik mára már a mindennapjaink, családjaink részeként vannak jelen az életünkben. A haszonállatokkal szemben azonban már korántsem mutatunk ilyesféle ragaszkodást vagy bármiféle érzelmességet, akár empátiát. Mit gondolsz erről, egészséges egyensúlynak tartod ezt?
– Hazudnék, ha azt mondanám, ez egy egészséges egyensúly. Sokkal inkább afelé hajlok, hogy igen erős megkülönböztető szándékkal állunk szemben. Az állatokkal való kiegyensúlyozott együttélés kulcsának a tisztelet kell lennie, függetlenül attól, hogy szarvasmarhákról vagy törpenyulakról van szó. Nem vagyunk kötelesek minden élőlénnyel bensőséges viszonyba kerülni. Ennek ellenére haszonállatainknak ugyanannyi tisztelet jár, amennyit a társállatoknak adunk. Próbáljunk meg együttérezni azokkal is, akikről azt gondolnánk, nem többek, mint megélhetésünk forrásai.
– Gyermekkorodban hogyan viszonyultál az állatvilághoz, a természethez?
– Nagyvárosi gyerek voltam, mindig az is maradok. Kolozsváron születtem, második generációs értelmiségiként. Éveken át nem voltak állataink, főleg nem háztájiak. Legkedvesebb élőlénytársaim mégis a tyúkok. Öntudatra ébredésem első pillanatától azokat szeretem a legjobban. Ez egy leírhatatlan kapocs, amelynek létrejöttére nem keresem az okokat. A kutyáktól betegesen féltem, minden ok nélkül. Kamaszként szerettem volna megkeresni e félelem forrását, kutatni kezdtem, és mindent elolvastam, ami a kezembe került, fajtaleírásoktól a kutyapszichológián át az etológiai szaktanulmányokig. Tizenöt-tizenhat évesen terápián is részt vettem kutyafóbiámat leküzdendő. Az idő múlásával a félelemből szerelem lett. Persze nem állítom, hogy ne lennék kutyafóbiás, – ezt a „bélyeget” egy életen át viseljük – de büszkén számolok be fantasztikus gyógyulásomról.
– Állatvédő vagy, aki költőként is rávilágít a négylábúak, szárnyasok tragikus – ember által meghatározott – sorsára. Mint tanár fontosnak tartod, hogy átadd, megértesd a gyermekekkel a természet, illetve a költészet szeretetének fontosságát is? Milyen módon teszed mindezt?
– A gyerekek fogékonysága csodálatos. Ettől eltekintve eszemben sincs szélsőségesen nevelni őket. Ahelyett, hogy azt szajkóznám, ne bántsd azt, aki másabb, mint te, olyasmikre igyekszem felhívni a figyelmüket, amikre korábban talán nem is gondoltak. A tyúk, a disznó vagy a tehén sokak által ismeretlen, még többek által pedig félreismert állat. Tanári pályafutásom során arra törekszem, hogy a diákokból elűzzem a félreértéseket. Dokumentumfilmek, beszélgetések által olyan érdekességekre hívom fel a figyelmüket, mint a következők: a tyúkok szeme, a kaméleonalkatúakéhoz hasonlóan egymástól független. Amíg egyik szemük élelem után kutat, addig a másik az eget kémleli a veszélyforrás(ok) kiszűrése érdekében. A tyúkok között ugyanolyan falkahierarchia áll fenn, mint a farkasok közösségében, a kotlók, akár csak az anyakutyák, tanítják csibéiket, és korrigálják azok helytelen viselkedését. Ha lehetősége adódik, a koca fészket rak, mielőtt világra hozná malacait. Megkockáztatom azt az állítást, miszerint a tehenek szociális érzékenysége az emberével vetekszik. Ugyanolyan társas lények, mint amilyenek mi vagyunk. A fentebb felsorolt érdekességek által igyekszem megértetni a diákjaimmal, mennyire értékesek és különlegesek az állatok.
– Sokakat foglalkoztat a föld, illetve a jövőnk alakulásának kérdése, a cselekvésig azonban csak nagy ritkán jutunk el. Minden jel arra mutat, hogy nem a jó úton haladunk. Mit gondolsz erről? Mit emelnél ki, ami meglehetősen káros a földünkre, (persze ez hosszas felsoroláshoz is vezethetne) és szerinted mit lehetne tenni, egyáltalán mit tudunk még tenni a jobbítás érdekében?
– Fecskék kis csoportja sajnos nem csinál nyarat. Kismillió sebből vérzik a jövő és a táj. Nem pár száz ember hozzáállásán kellene változtatnunk, hanem a világnak kellene ráéreznie arra, hogy baj van. Hogy miként is érezhetne rá, sajnos nem tudom. Erre nincs varázsrecept.
– Van kedvenc állatod, és ha igen, miért pont az?
– Kedvenceim a fentebb említett tyúkok. Fogalmam sincs, miért éppen ők. A virág sem tudta, miért szereti Vacskamatit, ahogy a róka sem mondta el a Kisherceg iránt érzett rokonszenvének okát. Annak idején ezek a madarak voltak azok, amelyek megszelídítettek, és felelősségük teljes tudatában gondoskodnak arról, hogy rokonszenvemet mindvégig megőrizzem.
– Kolozsváron, egy viszonylag nagy és nyüzsgő városban töltöd a mindennapjaidat, ahol bár van néhány parkos terület, de nemigen találni valóban természetközeli vidéket. Hogyan tudod pótolni azokat az impulzusokat, amelyek ilyen és ehhez hasonló helyeken érhetnek téged?
– A környékbeli bükköst szerencsére még nem irtották ki teljes egészében. Ha hív a „vadon”, előszeretettel sétálok a környéken.
– A kötetedben – A csupaszodás gótikájában – találni az állat húsára vonatkozó részleteket is mint az ember egyik nélkülözhetetlen táplálékára. Úgy gondolom, hogy senkit nem szabad elítélni emiatt akkor sem, ha húsfogyasztó, de akkor sem, ha nem kíván élni vele. Természetesen van némi felelősség mindkettőben. Te hogyan viszonyulsz ehhez a kérdéshez? Az állatokkal szemben érzett empátiád az ételfogyasztási szokásaidban is megmutatkozik?
– Mindenevő vagyok, amellett, hogy pontosan tudom, mi zajlik a nagyüzemi állattartásban. Az, hogy megöljük az állatokat csak egyik oldala a problémának. A legfájóbb, hogy elfelejtettük tisztelni őket. Ernest Hemingway Nobel-díjas regényének (Az öreg halász és a tenger) központi szereplője tisztelte a megszigonyozott kardhalat. Az effajta tiszteletről sajnos sokan megfeledkeztünk.
– 2021 novemberében a Deck-széria vendégei voltatok Ilyés Krisztinka költőtársaddal, és a KETTEN zenekar biztosította a ráhangoló zenei aláfestéseket, de még verseitekből is megzenésítettek egyet. Fontosnak tartod, hogy a verseid ilyen módon – a zene/megzenésítés és felolvasás által – élővé válhassanak? Milyen tapasztalatokkal maradtál arról az estéről?
– Az estre mindmáig úgy gondolok vissza, mint életem egyik legszebb eseményére. Az a rendezvény jókor volt, jó időben és a legjobb helyen. Sokszor mostanában is felidézem az együttlét hangulatát. Leírhatatlan… Ha egy versemet megzenésítik, még nem lesz dalszöveg belőle, viszont annálfogva is nő az értéke, hogy egy másik dimenzióban, egy más műfaj által él tovább. Dalszövegek írásával nem próbálkoztam, de ki tudja, mit tartogat a jövő? Előszeretettel mondom el és olvasom fel mások verseit. Hosszú időn keresztül irtóztam attól, hogy saját verseim az én előadásomban hangozzanak el. Most sem vagyok önmagam kedvenc felolvasója, de sokat javult a helyzet.
– Mit gondolsz az irodalom közösségi térbe való áthelyezéséről? Fontos, hogy az írók/költők kilépjenek íróasztaluk mögül és személyesen is kapcsolatot teremtsenek az olvasókkal?
– A legfontosabb, hogy írásaik által kerüljenek kapcsolatba az olvasókkal és lépjenek hozzájuk közel. Ünneprontó figura leszek, de a szépíró akkor és csakis akkor járjon közösségi programokra, ha szereti a közönségét, szeret barátkozni, szocializálni. Ha terhére van a zsongás, alkosson és nyűgözzön le bennünket, olvasókat, virtuóz alkotóként, a távolból.
– Melyik kortárs költők pályáját követed, szereted, vagy akár inspirálódsz is belőlük? Fontosnak tartod egyáltalán, hogy a fiatal költők kövessék egymást?
– Nemcsak a fiatalok pályáját kellene követni, hanem a ma élő nagy öregekét is. Kortársakat olvasni egyértelműen fontos. Általuk kapunk viszonyítási pontokat irodalmunk állásáról, mi több, tanulunk egymástól, kortársaink által lehetőségünk nyílik ellátogatni száz meg száz tőlünk teljesen különböző, vagy velünk sokban közös bolygóra. Ha két kedvencet kellene kiemelnem, akkor Bereményi Gézát és Balázs Imre Józsefet említeném, de közel áll hozzám – a teljesség igénye nélkül – Oravecz Imre, Fekete Vince, Muszka Sándor, Röhrig Géza, Cseh Katalin, Lőrincz P. Gabriella, Farkas-Wellmann Éva, Varga Melinda vagy Sirokai Mátyás költői világa is. Fiatalok közül – ugyancsak a teljesség igénye nélkül – Fehér Csengét, Nagy Zalánt, Kopriva Nikolettet és Bodor Emesét emelném ki.
– Melyek a kedvenc helyeid, hova látogatsz el mindig szívesen?
– Bárhová, ahol szeretettel vesznek körül. Bárhová, ahová a hely szelleme visszahív. Ott vagyok otthon, ahol otthonos a lélek.
– Kovács Újszászy Péterről viszonylag többet tudhatnak az olvasók, de ki Kovács Péter és hogyan jellemeznéd őt?
– Kovács Péter a kincses város negyed évszázados lakója. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum angoltanára, de volt ő már titkár, óvóbácsi, bébiszitter, tanított magyart a Ghibu Líceumban, szintén Kolozsvárott. Harsány, jó humorú, barátkozó, életvidám, bár néha tanácstalan és szorongó. Becsületes munkásember, a nagy termeszvár megbecsült tagja. Nem élhet muzsikaszó nélkül.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma ezüst plakettjének kitüntetettje, a PRO URBE-díjas Banyák István prímás az idén három kerek évfordulót ünnepel. 20 évvel ezelőtt élesztette újra a Bihari Napokat, 20 éves a Lipcsey György alkotta Bihari János-szobor Dunaszerdahelyen, és október 8-án ünnepelte 85. születésnapját. A nagyabonyi születésű zenész neve évtizedek óta fogalom a cigányzene szerelmesei körében.
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.