Nagy Koppány Zsolt: Néhány szóban Karácsony Benőről

2020. szeptember 28., 11:59
Karácsony Benő – Forrás: Wikipédia

Karácsony Benő talán az egyetlen olyan magyar író, akinek az írásairól nem lehet, vagy inkább: nem érdemes írni. Erre jöttem rá magam is pár évvel ezelőtt, készülő disszertációm sokadik oldalán: az ő friss, eleven, találó, a gyönyört nem csak okozó, de fokozni is képes nyelvéhez képest a legszellemesebb recenzió vagy tanulmány is csupán agyaglábakon ingadozó monstrum, amelyik következetesen gyilkolja az olvasás során kialakult élményt. És ha azt szeretnénk, hogy maradjon belőle valami, sürgősen abba kell hagyni a tudományos beszédet róla: műveihez (Pjotruska, Napos oldal, A megnyugvás ösvényein, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, Tavaszi ballada) nem illik az értekező próza nyelve, úgy rázzák le azt magukról, mint kutya a vizet.

Mindannyian tudjuk, hogy a fehér lap meg az első mondat a legnagyobb kihívás és ellenség is egyben. Aki viszont a következő mondatokkal tud elkezdeni egy regényt (a Napos oldal címűt), annak, úgy érzem, semmi szüksége nincs arra, hogy létjogosultságát irodalomtudósok próbálják igazolni – csak lubickolni kell a mondataiban, és keresztülsodródni a regényeken, újra meg újra. Tehát az idézet: „Azóta, hogy szélnek eresztett az élet, mint egy darab fölösleges sajtpapírt, persze másként nézem a dolgokat meg a gyárigazgatókat. Akkor még kissé üde voltam, akárcsak a frissen szedett spenót, zölden, hetykén és klorofillal telve léptem ki a Fedőcserép és Alagcsőművek kapuján.” És így folytatódik ez a következő oldalakon, plasztikusan, szellemesen, soha alább nem hagyóan, jobban el nem mondhatóan, és nem csak a következő oldalakon, hanem az életmű összes darabján, a regényeken, a novellákon és még a színműveken keresztül is – egyetlen rossz mondat nélkül.

Biztos vagyok benne, nem egyedül válaszolom azt, ha megkérdezik, ki volt rám a legnagyobb hatással, hogy: ha sokat gondolkodom, Karácsony Benő, ha pedig egyből rávágom a választ, akkor is ő. Karácsony Benőt nem lehet kényszerrel olvasni (mert úgyis gyönyörködés lesz belőle), nem kell (és mint mondtam: nem is lehet) írni róla – még jó tehát, hogy nem kötelező olvasmány (Erdélyben az, de mire a diákok a tankönyvben odáig érnek, a pad alatt úgyis mindenki felfalta már párszor). Azt azonban furcsának találom, hogy egy olyan országban, ahol némely körökben akkora a szellemi ínség, hogy közepesnél gyengébb filmek és rajzfilmek kínos fordulatai válnak kultikus szövegekké, valami okos ember megvilágosodása és rajongó útmutatása alapján még nem Karácsony Benőt olvas mindenki…

Karácsony Benő | Dinnyebefőtt
S mert az anyósom éppen dinnyebefőttet hozott az asztalra, Mihalkáné most az ő ötszázhuszonhét üveg befőttjéről cseveg, nem is említve, hogy káposztát két hordóval tett félre, a sógornőjének is küldött decemberben egy hordóval Szamosújvárra, azonkívül ugorkái is vannak, csodás jó ugorkák, az ura rettenetesen szereti, a múlt héten ott volt náluk dr. Kovács ügyvéd a feleségével, s el voltak ragadtatva, pedig olyan egyszerű az egész, nem érti, hogy más háziasszonyok nem tudják elkészíteni...

Az irodalmi közvélemény (és a szélesebb olvasóközönség) ugyanis még mindig nem ismeri eléggé szerzőnket, noha Tót H. Zsolt kitűnő monográfiát írt róla Széttaposott ösvény címmel (és – az első két bekezdésem ellenére – neki igenis sikerült érvényes megállapításokat tenni az életéről, a könyveiről és azok – még mindig méltatlan és nem teljes – fogadtatásáról), sokan foglalkoztak vele, a Napos oldalból film készült a nyolcvanas években, műveit Magyarországon is többször kiadták. (Itt kell – hűséges és konok antikváriumjáróként – megjegyeznem azonban, hogy ritka és örömteli pillanat, ha Karácsony Benő-könyvet találok a polcokon – úgy tűnik, aki egyszer elolvasta néhány mondatát, többé nem adja ki a kezéből a könyveket.)

Halálának hetvenötödik évfordulóján azonban (Klärmann Bernát néven született és Auschwitzban halt meg 1944 nyarán) sajnos nincs másik apropó beszélni róla, ajánlani őt, mert nincs friss kiadása a könyveinek (és nem is tudok arról, hogy készülnének erre valahol: úgy tűnik, egyetlen kiadó sem lát fantáziát benne, ami – Önök is így gondolják majd, ha beleolvasnak! – egyszerűen érthetetlen), és az érdeklődő olvasókat maximum arra biztathatom, hogy szerezzenek be minden Karácsony Benő-könyvet baráttól, szomszédtól, ismerőstől vagy akár a könyvtárból, olvassák el, majd olvassák el még egyszer, és akkor mindent tudni fognak ennek a tragikus sorsú írónak derűs, egyszerre megbocsátó és gyilkos humoráról, szabadságszeretetéről és érinthetetlen épségben megőrzött szabadságáról, valamint arról a hátborzongatóan tökéletes szépírói tudásáról, hogyan kell az olvasót rabul ejteni és boldog rabként megtartani egy életen át.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában.)