Szilágyi Zsófia Emma: ,,Drámaiság nélkül nincs költészet” – Interjú Bánkövi Dorottyával

2021. január 12., 01:45

A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.

Bánkövi Dorottya - Fotó: Hegedüs Márton

A női test biztonsága  – bevallom, engem nagyon megfogott a kötetcím. Mit gondolsz, az emberek tisztában vannak azzal, hogy mennyi mindenre hivatott a női test? Hogy mennyi mindent képes nyújtani, mennyi mindent bír ki és el önmagáért és másért?

– Nem tudom, hogy „az emberek” mivel és milyen szinten vannak tisztában, csak közeli ismerőseim, illetve a saját tapasztalataimból tudok kiindulni. A test – nem csak a női – önmagában nem képes semmire, nem tud nyújtani és kibírni, elbírni semmit. Vannak ösztöneink és testi adottságaink, ezenkívül van szabad akaratunk eldönteni, hogy mire használjuk, illetve minek a szolgálatába állítjuk a testünket. Nem véletlenül nem az a cím, hogy A női test. A biztonsága kifejezés sejtet valamit abból a komplexitásból, amit test-lélek és psziché kapcsolata feltételez. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen külső hatások formálhatják a biztonságérzetet...

 – A kötetedben az esendő, törékeny női alakok mellett az abszolút határozott, férfiakat mintegy leigázó amazonokkal is találkozhatunk. Nőként neked mi segít magabiztosan közlekedni a mai világban?

Bánkövi Dorottya | Minden színben
Ragaszkodom az elhajított kőhöz, de sokkal inkább a repülés ívéhez – valamit mégis megtarthat a forma, szentségből a norma, egészből a részlet. A tér darabjai aprócska időgépek.

 – Őszintén? Szinte semmi. Nagyon sokféle emberrel találkoztam már (valamiért vonzom a végleteket), és sokféle közösségben fordultam meg életem során, talán ennek hatására vált egész kifinomulttá az a képességem – és ez ad valamennyi magabiztosságot is –, hogy elég gyorsan és pontosan meglátom egy ember legdominánsabb tulajdonságait, szándékait, és néha meglátok olyasmiket is, amik talán még nem is tudatosultak az illetőben. Ez sokszor nagy segítségemre van. De hogy ez a fajta intuíció most specifikusan női tulajdonság-e…  Szerintem senkinek sem könnyű nemtől és kortól függetlenül tájékozódnia a mai világban. És alapvetően senki nincs biztonságban sem egy kapcsolatban, sem egzisztenciálisan, sem semmilyen értelemben. Persze fokozatok mindig vannak. De talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kötetben megképződő női alakváltozatokat legtöbbször éppen a belső (sokszor leplezett) bizonytalanság kelti életre.  

Bánkövi Dorottya - Fotó: Hegedüs Márton

 – Óhatatlan, hogy az ember költőként ne adja ki valamennyire magát, hiszen egy művész kísérleti tere, terepasztala gyakorlatilag önnön világa. A költőnek kiváltsága ugyan a rejtőzködés, de mégis azok a legnagyszerűbb versek, ahol a legpontosabban, leghitelesebben sikerül artikulálni az érzéseket. Meddig szeretsz írásban elmerészkedni? Meddig érzed kényelmesnek a kitárulkozást?

 – A kitárulkozás attól függetlenül, hogy a való életben vagy egy fiktív alak hangján, műalkotáson belül történik meg, mindig óriási kockázattal jár, és a legritkábban kényelmes. Az olvasónak vagy annak a közösségnek, embernek, akinek kitárulkozunk, betekintést engedünk a rejtett világunkba. Titkokat fedhetünk fel, megmutathatunk valamit a sötét oldalunkból is. És ez attól függetlenül így van, hogy esetleg a leírtaknak a legkisebb köze sincs a tényleges valóságunkhoz. Ha valaki elég bátor és elég őszinte, általában olyasmiket is megvall, amik a végleteihez tartoznak, és olyan érzéseket fed fel, amelyek sebezhetővé teszik. De szerintem bizonyos fokú kitárulkozás és drámaiság nélkül nincs költészet. Persze találkozhatunk egy olyan hozzáállással is, hogy „na, ez már azért egyel több, mint amit tudni akartam”. Idáig nem kellene eljutni, mert a vers abban a pillanatban veszíti el esztétikai értékét, hogy kínossá válik. Én pedig még hiszek a szép versekben, a direkt provokációban annál kevésbé. Ugyanakkor nem állítom, hogy sosem léptem át ezt az egyébként elég szubjektív, kínossági határt, akár ebben a kötetben.

 – Ha ér valamilyen impulzus, akkor azonnal, lendületből tudsz is írni vagy szükséged van arra, hogy csillapodj és realizáld az élményeket?

– Mindig tudok írni, csak nem mindig érdemes, és ezt ráadásul általában el se tudom dönteni az adott pillanatban. Néhány kivételtől eltekintve nem szoktam úgy kelni reggel, hogy ma akkor írok egy verset. A napi eseményekből, gondolatokból, érzésekből, felismerésekből szokott megszólalni egyetlen sor vagy sorpár, mondjuk miközben repülőn utazom, sétálok vagy futok a parkban, aztán akkor vagy kis idő elteltével kibontom belőle a verset. Közhely, de érzelmektől túlfűtötten írni nem feltétlenül jó ötlet. Pontosabban az nem jó ötlet, hogy pusztán az egyéni impulzusok erősségében bízva megalkotunk egy szöveget, és azt gondoljuk, hogy az mindenki számára ugyanazt, ugyanolyan erősen fogja jelenteni. Nincsen azzal semmi baj, ha leírunk túlzó mondatokat az első körben, ez még mindig sokkal jobb, mintha nem mernénk leírni semmit. Később úgyis ki fogjuk húzni vagy kihúzatják velünk a szerkesztők a túlzásokat, ami nem ritkán az egész költeményt jelenti. Ezt a kockázatot vállalni kell.   

Bánkövi Dorottya - Fotó: Hegedüs Márton

 – Mit jelent számodra a költészet? Miért lényeges napjainkban, hogy versben közöld a gondolataidat? Mit tehet ma a költészet az emberekért, te esetedben a nőkért?

– „Költő vagyok – mit érdekelne/ engem a költészet maga?”… Előbb kezdtem verseket olvasni és írni, mint hogy tudatosult volna bennem, hogy mit csinálok és miért. Ha írtam, mindösszesen azért, hogy az a vers egyszerűen megszülessen. Nem gondoltam rá sokáig, hogy azt valahol, valaki leközölhetné és aztán mások elolvashatnák – amikor kisiskolásként elkezdtem írni, azt sem tudtam, hogy léteznek irodalmi folyóiratok. Írtam valamit, utána átfutottam, majd azt mondtam magamnak, hogy hm, ez jó, és örültem neki. Nagyon sokáig minden további nélkül. Egy idő után persze megmutattam és megmutatom másoknak a szövegeimet, aztán publikálom is őket, és boldog vagyok, ha azt mondja valaki: „megérintett”.  De szerintem a vers megalkotásának a pillanatába nem szabad beszüremkednie semmilyen konkrét, megfogalmazható célnak. Tehát ezt a két dolgot szétválasztanám. Írok verseket, mert a versírás engem megnyugtat és szórakoztat, és aztán publikálom őket, mert… Talán mert szeretem a költészetben, hogy a zenéhez hasonlóan mélyebben fejti ki hatását, mintha csak az értelmünkhöz szólna. Talán felszínre tud hozni valamit belőlünk, rá tudunk hangolódni a segítségével valamire, ami fontos lehet számunkra, felismerésekre juthatunk és érzéseket élhetünk meg általa.

 – Milyen további terveid vannak? A kötet megjelenése után továbbviszed ezt a megszólalási módot vagy új irányt keresel?

 – Talán egy kicsit mindkettő. Mindenképp szeretnék más, számomra fontos témákat feldolgozni – akár prózában, drámában is – de a megszólalási, vagy mondjuk úgy látásmódom csak bizonyos keretek között módosítható. Ha egyedi tud lenni, akkor éppen ettől az. Ugyanakkor szeretnék hátrafelé tenni legalább két lépést. Ugyanúgy tekinteni az élményanyagomra, mint bárki máséra.  És többet írni kötött formákban. Ezt már el is kezdtem, és jó iránynak érzem, fegyelemre tanít.

 


A kötet fülszövege: Kíméletlen és karcos költészet a Bánkövi Dorottyáé. Ez ne riassza vissza a nyájas olvasót, mert izgalmas és rendhagyó, gyakran sokkoló, de nem ritkán gyönyörű verseket fog találni ebben a könyvben, melyek lírai alanya hol a femme fatale, hol a bizonytalan, félénk nő/kamasz lány, de leginkább a világ történéseit különleges szemszögből ábrázoló és értelmező érzelmes gondolkodó. Ám legyen karnális vagy metafizikus vers, a szerző a legparányibb félelem és gátlás nélkül tárulkozik ki, és zavarbaejtően bánik el mindenki mással is. Szerencsés az, akivel csak pimaszul. Bizony, olyan dolgokról olvashatunk itt, amelyekről még a poéták sem merészeltek beszélni.

 ***

Bánkövi Dorottya 1994-ben született Budapesten. Az ELTE BTK magyar szakán szerzett diplomát, jelenleg mesterképzésre jár ugyanott. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. 2015 óta publikál hazai és külföldi folyóiratokban. Ez az első kötete.