Egy nyelvész neve munkássága alapján aligha marad fenn. Horger Antal nevét azonban bizonyára azok is ismerik, akik semmit sem tudnak a munkásságáról. És persze csak azért, mert egy sérelemért verses elégtételt vett rajta József Attila. Ismerősek a sorok a Születésnapomra című költeményből: Ha örül Horger Antal ur, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj –
A versszakok páros rímei, valamint az utolsó két sor viccesnek ható szójátéka még fokozza is a gúnyos szándékot. De mi is történt Horger Antal és a „versbeszélő”, azaz József Attila között. A versben így van rögzítve a korábbi konfliktus: Lehettem volna oktató, / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény. // De nem lettem, mert Szegeden / eltanácsolt az egyetem / fura / ura. // Intelme gyorsan, nyersen ért / a „Nincsen apám” versemért, / a hont / kivont // szablyával óvta ellenem. / Ideidézi szellemem / hevét / s nevét: // „Ön, amig szóból értek én, / nem lesz tanár e féltekén” – / gagyog / s ragyog. // Ha örül Horger Antal ur, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj –//
Egy költővel aligha szabad vitatkozni (hiszen: költő!), de a körülményeket érdemes megismerni. József Attila 20 éves bölcsészhallgató, Horger Antal 53 éves akadémikus, nyelvészprofesszor, később a kar dékánja. A hallgató ellen már ügyészségi nyomozás folyik lázadó hangnemű verseiért (Nem én kiáltok, Lázadó Krisztus). Az egyetemen nyilván téma az ügy, Horger Antal 1925. március 30-án két tanú jelenlétében behívatja a hallgatót (és a tanú későbbi emlékezete szerint) ezt mondja: „Kérem, József úr, ön egy verset irt a Szeged múlt szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát, és embert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar álláspontját közlöm önnel: ön középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.”
A 150 éve, 1872. május 28-án Lugoson született Horger Antalnak rossz tapasztalata volt az erőszakról. Három évvel korábban ugyanis felesége meglőtte, amikor összevitatkoztak a Szegedre való költözésen. Emberölés kísérlete miatt per is indult az asszony ellen, de végül Horger kijelentette, hogy nem kívánja az asszony megbüntetését. Az eset jó alapot szolgáltatott a bulvársajtónak, hogy személyével foglalkozzon, s bőven taglalja a házastársi konfliktust.
A nagyközönség tehát leginkább a József Attila-versből ismeri Horger Antal nevét, a magyar szakos egyetemisták viszont egy nyelvtörténeti hangtörvényből, amelyet Horger-törvénynek is neveznek (hivatalos, megjegyezhetetlen neve: két nyílt szótagos tendencia, vagyis azért annyira nem is törvény). Lényege, hogy a három vagy többtagú szavakban ha az első két szótag nyílt magánhangzóra végződik, akkor a nem hangsúlyos második idővel kieshet. Nyelvtörténeti iskolapéldák: uruszág – ország, szuluga – szolga, palica – pálca, malina – málna. További, máig ható és mai változatokat is jelentő példák: halovány – halvány, azután – aztán. De talán ide sorolható a helyiség – helység szópár is, persze tudva azt, hogy ezek között már némi jelentéskülönbség is kifejlődött, amit a nyelvhasználók nem nagyon szeretnek tudomásul venni (például mosdóhelység, ami helyesen: mosdóhelyiség lenne). Sőt, ha továbbvezetjük ezt a tendenciát, akkor az olyan szóösszerántásokból keletkezett szóbeli egyszerűsítések is ide sorolhatók, mint az azt hiszem – asszem, a mi az újság – mizujs, a valószínűleg – valszeg, a szaknyelvben az akkumulátor helyett akkumlátor, és egyes nyelvjárásokban a tanítani – tanítni formák. A jelenséget a gyorsuló beszédtempó, a nyelvi gazdaságosság, valamint az a memóriasajátosság okozza, amelynek során ha egy szó elejét észleljük, akkor már könnyen „kitaláljuk” a folytatást, vagyis nem is kell az adott szót végigmondani.
Horger hangtörténettel, szófejtéssel (etimológiával), valamint nyelvjáráskutatással foglalkozott. Neki köszönhető az első részletes nyelvjárási térkép, amelyet A magyar nyelvjárások című (1934) aprólékos, pontos nyelvi adatokkal jegyzett munkájához mellékelt. Kutatta a csángó nyelvjárást, közreadott hétfalusi népmeséket. És hangsúlyozzuk: nem tiltotta ki az egyetemről József Attilát, csak eltanácsolta a tanári pályáról. A költő önként hagyta ott a szegedi egyetemet, Bécsben kapott ösztöndíjat, majd Párizsban tanult.
Egyébként Horger Antalt Simonyi Zsigmond jeles nyelvész tönkretételével is vádolják. Simonyi a Tanácsköztársaságban vállalt pozíciót. Horger 1919 őszén lett akadémikus. Simonyi udvarias köszöntő levelére Horger durván válaszolt, amibe Simonyi belebetegedett, és rövid időn belül meghalt. Horger budapesti lakását 1945-ben az oroszok feldúlták, betegsége folytán megsüketült, nyomorgott. És hogy beteljesedjen rossz híre még 1946. április 14-én bekövetkezett halála után is belerúgtak. 1949-ben Rubinyi Mózes azt írta róla, hogy „a fasizmus első európai hírnökei” közé tartozott, s közvetve a Simonyinak okozott „lelki sérülés” vezetett Simonyi halálához.
Horger Antal természetesen hibás abban, hogy egy verset szó szerint értelmezett, de megérthető, ha a kor történelmi hangulatában, egy tanárképző intézmény (egyetem) belső életében keletkezett zavart így kívánt megoldani. Megérdemelne néhány jó szót. A sors igazságot szolgáltatott József Attilának: Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.