Helyőrség: Csoóri Sándorra emlékezünk

Csoóri Sándorra emlékezünk. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja öt éve hunyt el.

Csoóri Sándor | Versek

S azok a szétdúlt, illatos romok, melyek szerelmeim helyén ragyognak, mind, mind Istenre maradnának?

Csoóri Sándor:

Haragos óra

Mit szoktam én meg?

Az ide-oda járkáló Napot?

Az orrlikak körül tolongó levegőt?

Kézfejemet ajtókilincseken

s disznók habos vérét

a hideg cseréptálban?

A szalmaszirének énekét otthon, gyerekkoromban,

amikor a fölforrósodott, nyári deleken

a tenger érkezett el az udvarunkig?

Vagy tán az estékre

rányíló szemeket,

melyekben fehér ingek világítanak

a halottak fölött?

A háborút, a háborút, amelyben semmi nem világít,

de minden ég: a bőr, a haj, a csont,

a nagyapás mestergerendák

s az istállóból kiúszó lósörény?

Éjjelente rekedt nótaszót hallok

a kaszárnyák felől és a temetőkből.

Ezt szoktam volna meg? Ezt a másvilági

kocsma-operettet

a magam hangja

és a te hangod helyett?

Ki az a bitang hasbeszélő,

aki itt bujkál közöttünk

s el akarja hitetni velünk,

hogy már az igaz se igaz,

a bűn se bűn

s a világ se más,

csak a mi mindennapi megszokásunk és tévedésünk?

Ki szülte és ki küldte őt ide

ingatag hazámba?

ahol, ha megjelensz,

még mindig becsukódnak a sebek,

mint este a tulipánok.

*

Csizmás parasztfiú a pápai harangzúgásban

A legtöbb alkotó életrajzában szerepel, hogy hol érettségizett, de sokszor nem egyértelmű, miért volt ez meghatározó. Csoóri Sándor 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban – és e szikár életrajzi tény mögött egy igen mozgalmas időszak áll.

Az egyszerű parasztcsaládban nevelkedő Csoóri Sándor a zámolyi iskolában kezdte a tanulmányait, azonban 1942 tavaszán tanítás után ottmarasztották négy másik gyerekkel együtt. A tanítójuk és egy ismeretlen vendég tanár elmagyarázta, hogy ők a kiválasztottak, akiket szűrővizsgára jelöltek ki, és a legügyesebb egy újabb tehetségvizsgálaton vehet majd részt. Ezeknek a megmérettetéseknek az a tétjük, hogy a legjobbak valamelyik híres gimnáziumban ingyen tanulhatnak tovább.

A zámolyi gyerekek közül Csoóri Sándor mehetett el a pápai gimnáziumba, ahol tizenkét másik kiválasztottal együtt három nap alatt bizonyíthatták tudásukat, tehetségüket. „Vizsgáznunk kellett mindenből. Verset kellett mondanunk. Kitalálnunk egy történetet. Elmesélni egy álmot. Levizsgáztattak bennünket logikából, számtanból. Kiderült, hogy a tizenhárom nyárson forgatott fiú közül egyedül én oldottam meg a csavaros, de logikus számtanpéldát. A Tóth Sándor akkor odament anyámhoz, és azt mondta neki: Csoóri néni, a maga fia egy matematikai zseni. Szegény anyám azt se tudta, hogy az micsoda. Ezt a két szót Zámolyon nem használták” – idézte fel évtizedek múlva a Kossuth-díjas költő Szakolczay Lajos Nekünk ilyen sors adatott című interjúkötetében.

Augusztusban még nem lehetett tudni a vizsga eredményét, a Tehetségmentő Intézet nem jelentkezett, azonban az édesanya eldöntötte, bármilyen nélkülözés árán is, de kitaníttatja a fiát, nem engedi, hogy a kárörvendő falusiak azon élcelődjenek, hogy az ő fia nem ütötte meg a mércét. Így került Csoóri Sándor a pápai kollégiumba, és ugyan egy hónap múlva levél érkezett, hogy a Bicskei Állami Gimnázium felvette őt ingyenes diáknak, a zámolyi pap tanácsára a család úgy döntött, Sándor mégis maradjon Pápán, hiszen, ha kitűnő tanuló lesz, ott is tandíjmentességet kap.

„Tizenkét éves, csizmás parasztfiúként kerültem Pápára, minden átmenet és minden szoktatás nélkül. Faluból a városba. Kezdetben nemcsak az emeletes házak, a templomok, a kastélyoknál nagyobb iskolák nyűgöztek le a földszintes zámolyi élet után, nemcsak az a múlt, amelyből én rögtön kihallottam a suhanc Petőfi csizmájának a kopogását, hanem a diákok nyüzsgő és hierarchikus világa is. Az otthoni vadóc szabadságom után kezdetben jobbágysorsba lökött embernek éreztem magamat, a fegyelem áldozatának, akivel bármit meg lehet cselekedni. Egyébként is mást mondott Pápán az eső áztatta beton, mint otthon a Réti folyó iszapja, mást a könyvtárszobák csöndje, mint a karóveréstől hangos zámolyi szőlőhegy. Egyszóval: nehéz volt az új életformához idomulni” – olvashatjuk a Nappali Hold egyik bejegyzésében.

A pápai tanulmányokat a háború miatt meg kellett szakítania. Filmre kívánkozik, ahogy a Diákévek harangzúgásban című írásában ezt Csoóri megörökíti: „A német megszállás napján, 1944. március 19-én, még pápai diák voltam. Az első órában megértettük, mi történt. A felsősök még azt is kisütötték, hogy Hitlerék azért választották a vasárnapot, mert ünnepnap mindig kisebb az ellenállás ereje, mivel az emberek nem dolgoznak, ki-ki pihen vagy éppen templomba megy. A páncélautós, a motorbiciklis német katonák úgy álltak meg a Fő téren s a Fő utcán, mintha csak pihenni álltak volna meg néhány órára. Egyszerre akartak fenyegetőek lenni és barátságosak is. Ez azonban nem sikerült. Az öregebb diákok – a tanáraik jóváhagyásával – elővették a pár nappal előbb viselt március tizenötödikei kokárdákat, és tüntetően újra kitűzték. Mi, szecskák, villámgyorsan követtük őket. Mulatságosak voltunk nemzeti csokrainkkal és szalagjainkkal a géppuskákkal szemben? Minden bizonnyal, de először éreztem magamat eltökéltnek. Először éreztem magamat, másokkal együtt, magyarnak. Gyerek voltam még, de Kozma Andor Karthágói harangok című versének fojtott és lázas allegóriáját azon a vasárnapon értettem meg sors szerint is.

A légiriadók és a szaporodó bombázások hamarosan véget vetettek pápai diákoskodásom első felvonásának. Ősszel már nem kezdtem el az évet, otthon maradtam Zámolyon. A közeledő front hatására élelmet, ruhát ástunk el a földbe, hogy a háború veszett kutya szájától megvédhessük. Föld alá került a Bocskai-ruhám s a diáksapkám is. A sapkát külön ástuk el, mert hallottunk olyan híreket, melyektől megborzongtunk: a bevonuló szovjetek katonaholminak hitték a bársony diáksapkát, valamilyen különleges alakulat egyenruha-tartozékának, és keresték a gazdáját. Félelem s hazudozás kezdődött el a sapka körül, amely tragédiába torkollt. […] A mi vidékünkön megrekedő front, a hónapokon át ide-oda mozgó háború még inkább kiégette belőlem a tanulás iránti eltökéltségemet. Minden óra, minden nap az ösztönöké maradt: hol és hogyan szerzünk élelmet, hogyan őrizhetjük meg menekülés közben az életünket. Oktatni s nevelni a goromba tanár: a háború oktatott s nevelt. Bocskai-ruha helyett nagy parasztkendőbe öltöztetett, hogy menekülés közben meg ne fázzam, ha földre kell vetődnöm aknatűzben, vetődjem akár kövek közé is. Emlékszem, Pákozdra menet, egy repülőtámadás után váratlanul eszembe jutottak a kollégium könyvtárában őrzött múmiák. Két esztendővel előbb még a legenda gyolcsaival külön is be voltak tekergetve, de az útközben látott halottak mellett lefoszlott róluk a legenda, és egyszeriben elsúlytalanodtak.”

*

„Teremtenünk kell”

Mindez csak töredéke annak, amit az „1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban” ténymegállapítás takar. Még sok mindenről érdemes volna írni, de talán nagyobb tétje van, ha most egy meghatározó tanáregyéniséget mutatunk be. Hátha ez bátorításul szolgál a mai pedagógusoknak, hiszen beigazolódott, hogy az elkötelezett oktatók, nevelők munkája olyan gyümölcsöt hozhat, amely valóban csillapíthatja sokak éhségét.

„Ma már tudom, hogy nemcsak a diákéletem, de a későbbi is másként alakul, ha a szorongásaim és a csodálkozásaim metszéspontján, ama bizonyos mitológiai keresztúton, nem az a férfi, nem az a tanár s nem az a művész áll, akit most nekem kell föltámasztanom. Semmi költői túlzás sincs ebben a vallomásban, hiszen A. Tóth Sándor Pápára érkezésem első pillanatától, eltávozásom pillanatáig ott tartotta rajtam a tekintetét” – mondta Csoóri Sándor évtizedek múlva, az egykori pápai rajztanár emlékkiállításának megnyitóján.

„Mintha mindig ihletett állapotban lépett volna közénk! Magyarázatai közben gyakran éreztem, hogy távoli hegyekig lát, vagy a végtelennel néz farkasszemet” – idézte fel Csoóri Sándor. „Nagyon jól emlékszem szédítően gazdag európai műveltségére, szuggesztív-égő tekintetére, világos szemet sosem láttam még úgy égni-szikrázni… ő volt Pápán az »európai«” – írta Rab Zsuzsa József Attila-díjas költő, műfordító. Vathy Zsuzsa József Attila-díjas író pedig így emlékezett rá: „Alakja olyan volt a pápai várkert platánfái alatt, mint egy véletlenül oda gyökerezett, idegen növény.”

A. Tóth Sándortól többek között olyan jeles alkotók tanulhattak, mint Nagy László Kossuth-díjas költő, Somogyi József Kossuth-díjas szobrász vagy Hencze Tamás Kossuth-díjas festő.

Ki volt ez a különleges tanáregyéniség, akit az ötvenes évek elején, miután a középiskolában megszüntették a rajztanítást és a művészettörténet-oktatást, biológia-, orosz- és geometriatanárrá képeztek át? Sokáig jeles diákjai sem sejthették, hogy az európai bábjátszás egyik megújítója a tanáruk, aki Párizsban ismert avantgárd művész.

A felvidéki művészcsaládban nevelkedett A. Tóth Sándor 1922-től Glatz Oszkár és Rudnay Gyula, valamint Lyka Károly növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1928-ban külföldi tanulmányútra ment. Megfordult Németországban és Angliában, de honvágya miatt 1929-ben hazaindult, és útközben Párizsban meglátogatta unokatestvérét, Sulyok Helén ipaművészt és férjét, Blattner Géza groteszk festőt. Itt inspiráló közeget talált, Blattner Géza Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínházának bábtervezője lett, és két évig Párizsban maradt. A társulat tagjai: Blattner Géza, Sulyok Helén és A. Tóth (Alexandre Tóth) mellett Fried Tivadar kubista festő, Detre Szilárd grafikus, dramaturg, vendégművészként Marie Wassilieff orosz emigráns festő és szobrász. A konferanszié Paul Jeanne, az Unima (Union Internationale des Marionnettes) egyik alapítója, bábművész, író, művészettörténész és bábgyűjtő. Ők voltak az avantgárd bábművészet megalapítói a Montparnasse-on. Figuráikat, előadásaikat a később világhírűvé lett fotográfus, André Kertész örökítette meg.

1931-ben fokozódó honvágya miatt A. Tóth Sándor visszatért Magyarországra, de továbbra is együttműködött Blattner bábszínházának produkcióiban, az 1937-es világkiállításon aranyéremmel jutalmazott Az ember tragédiájának egyiptomi színéhez is ő készítette a bábokat.

1947-ben ő volt az I. Magyar Bábjátékos-kongresszus elnöke, egy év múlva megalakult a Magyar Bábjátékosok Egyesülete, melynek alelnöke volt, de működésüket a diktatúra ellehetetlenítette. „Ezért A. Tóth Sándor tíz évig a festést is abbahagyta. Korai, stílusát meghatározó, párizsi főműveit ládába zárja és majd csak 1974-ben, Somogyi Józsefék kérésére és unszolására veszi elő” – írja a művész első jelentős monográfusa, a fia, dr. Tóth Gábor Sándor.

Hogy Párizs után milyen lehetett Pápán élni, és milyen vívódást jelentett megszakítani egy alkotói életmű kiteljesedését, hogy helyébe egy új elköteleződés, a tanári hivatás lépjen, nem tudhatjuk. De azt igen, hogy tanárként olyan hatással volt a körülötte lévő fiatalokra, hogy naggyá lett tanítványai műveiből is átsejlik az ő embersége. „Életem minden nagy váltását szinte annak a mintájára éltem át, ahogyan engem A. Tóth Sándor bevezetett a világba. A homályból a megvilágosodásba, a kopár kövek közül a köveken túli világba, saját magunkba” – olvashatjuk a Nekünk ilyen sors adatott című beszélgetésben.

A. Tóth Sándor módszere egyszerű volt: komolyan vette a fiatalokat, a legtehetségesebbekkel külön is foglalkozott, tókerti gyümölcsöskertjében kapálás, metszés, almaszedés közben a világ megismeréséhez adott kulcsot – az 1940-es évek második felében egy vidéki városban néhány tizenéves diák a legfrissebb képzőművészeti trendekkel ismerkedett, miközben közvetve filozófiát, esztétikát, etikát, összetett látásmódot tanult. Ahogy Csoóri írja: „Ezeken a különórákon értettem meg, mi a művészet általában, és hogy ezen belül mi a klasszikus, és mi a modern. Hogy ember nélkül egy fa pusztán a természet része, de ha egy ember kapcsolatba kerül vele, a fa átlép az ember világába. És hogy a művészet új igényeire, új ízlésére igenis szükség van, mert a valóság sosem adott dolog, azt újra és újra létre kell hoznunk. Teremtenünk kell.”

Megjelent a Magyar Kultúra Duna-számában (2021/1)