Márciusi színek
Március Tizenöt
Kikeleti gyöngy!
Ez a legszebb ünnep,
Nincs ennél ékesebb,
Mosolyog a Föld!
Piros az ég alja,
Fehér még a köd.
Zöld lesz a fűz ága,
S Nap az álom tájra
Szép kokárdát köt!
Krisztus-kereszt a láncomon
Kihúzott szegek égre meredtek mind,
Halott, s vér tiszta hegyen a holttest.
Magára maradt a kereszt már megint,
Minden beforrt, nem jelzett sehol seb.
Egy pillanatra sötét volt, majd égett,
Kigyúlt az összes csillag, fényfáklya.
Szél suhogott, millió angyal szárnya,
Mikor ott egy holttest – Istenné lett!
Azt hitték, megölték Őt, mint a latort,
De élőbb lett, akár csak valaha volt,
S kétvégű világban – megszületett!
Azóta emberszívben, képen, zászlón,
Akárhogyan, fonott ezüst nyakláncon,
Hordom – s áldom – azt a feszületet!
Gyümölcsoltó szerelem
(Holtodiglan-holtomiglan)
Oh, csakis én tudom, hogy te nem vagy,
Te már nem tudhatod, hogy én vagyok!
S öregszem, ám emlék-ifjan maradok!
Bár lombtalan fa reszket, megölné fagy,
Nap szunnyad benne, mégis élő termet,
Hogy hozzon gyümölcsoltó szerelmet!
Mag kikel, fa zöldell, s a gyümölcs érik,
De mind lepotyog, – viharok széttépik!
Te már nem tudhatod, hogy én vagyok,
De érezned kell, – hogy veled maradok!
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. márciusi számában)