Simon Adri: Álom kétszer – versek

Álom kétszer 

Álmomban egy íródzsemborin jártam,
ott volt az írók apraja-nagyja,
néhányuk arca előttem van, de
még csomóan voltak, rájuk nem emlékszem.
Három napon át tartott a banzáj:
a sok híres író sorban felolvasta
direkt az alkalomra írt művét,
én viszont folyton elaludtam,
lidérces álom az álomban, amiből
nem lehet időben felébredni,
átaludtam majdnem az egészet, csak
néhány sort hallottam féléberen.
Amikor végre magamhoz tértem, már
szétszéledt a sok híres író,
csak pecsétes flyereket zizgetett a szél,
bambán ásítottak a nagy nevek.

Álmomban arra ébredtem, hogy
a dzsemborinak és mindennek vége,
minden elölről kezdődik újból,
és az általános iskolámban vagyok:
a kőcsempés folyosón összefutottam
az oszifővel és a környezettanárral,
Kecskeméti Sárika nénivel is,
majd rájöttem, hogy magamban hagytam
még napokkal ezelőtt egy tampont,
mosdót kerestem, de az ajtókat
valamiért nem lehetett bezárni.

Álmomban úgy volt, hogy írok egy verset
erről a szomorú balesetről,
az átaludt írókról és a mosdóról –
de akkor ebből az alapálomból is
végérvényesen felébredtem.
Úgy készültem, gyorsan lejegyzem
az azt álombeli megkezdett verset,
valami ilyesmi volt, mint ez, de
most arra sem tudok már emlékezni.

Egyszer egy ősrégi EFOTT-on,
talán kilencvenkettő nyarán
a sörsátor hátulján volt egy nagy lyuk,
és a legnagyobb szerelmemmel
azon keresztül loptuk a sört,
utána valamin összevesztünk,
és egy lépcsőn kuporogtam reggelig.
 
A legszebb megálmodott versek

Álmomban egy költőnél jártam, aki
egy készülő versét olvasta fel nekem,
aztán én is elszavaltam a művet
és ő irányított szenvedélyesen,

hogy ne olyan fád hangon mondjam, továbbá
hangsúlyozzam jobban a sorvégeket,
majd minden furcsán lebegni kezdett
és az álom szövete szétrepedt,

már az ágyamban voltam féléberen,
és lázasan próbáltam felidézni,
hogy is van az az álombeli vers, és
a rímképlete hogyan is néz ki,

de éreztem, hiába visszhangzik bennem
ez az egyre mélyülő jégverem,
hogy mi e nem földi hang forrása,
többé már föl nem idézhetem.

Így van, hogy sosem születnek meg
a legszebb megálmodott versek,
hiába faggatom ébredés után,
csak hallgatnak és nem felelnek –