Demeter József: Hetedhétrét

2021. november 24., 08:50
Simek Viktor alkotása

Játékiáda

Felnőni – a gyermekkorig…
Oda-vissza! Mi is lehetett
Volna… Az őszinteség
Csapásain. Vadcsapásain.
Új felállásban játszani.
Sötéten a fényt. Kosztolányi
Után – mit? Verseld meg
A verseimet – grund! Egyre
Költeményesebben, vagy!
A repedtsarkú Jajtekénket,
Minő lúdtalpunk alatt.
Őseink fölött – libegvén
Néhány centivel. Sas-
Szárnyak utáni vágyban?…
Egyik Péter, a másik Pál. Hess
El, Péter, hess el – Pán(-Pán)!
Gyere vissza, Péter, gyere
Vissza, Pál – utcai fiúk. Fiúk!


Szinten-szint(én)
Muszka Sándornak

Jó magas szinten – a Semmit. Ez itt hát –
A mily ténykedés, ugye, Sándor. Nem
Petőfi, de! Százas szegfej! Jól verselted
A lényeget. Nagyverő! Én Istenem, jó-
Istenem!… Nos, a tyúk? Vagy a tojás?
Vagy az istentelen… telten, és! A verse?
Fészek ide-oda… Óda? Mindenestől, hova-
Hova, sejhde! Ne csirip-csirip, csőröm, és!
Mit tátogsz, lepcsesem? Ámde… Lám-
Lám, Szent Habakuk! Vén – hajadon…
No – nem minden fajta szarka…, vagy!
Ha nem bírja a farka... Kakukk-kakukk!
És még hány, de hány tojást – így, vajon.

Demeter József | Három a magyar/költő/igazság
A csecsemőt – édesanyatejjel, s!Versikével... Bezzeg. És, ahogyNő, nődögél – verscsömör-beállta.Felnőtt fejjel – költőcsecsemőt?...Rögvest – rímmel, lám, hogy! FesztStimmeljen... A semmi ágán? Félre-Vert szív, bog, csomó – fáén nagyKákán. Hej, minő ellen-tente.


Oltovány(osdi)

Az alma mondja – a körtének.
A körte mondja az almának –
Szerre, pláne, nem egyszerre:
Ó, gyökerünk… Ó-gyökerünk!
Alma, körte – Micsurin elvre…
Közös fa, s! A termés veszve?
Nos! Ki tudja, merre, merre

 

Angyal(talan)ító


„Magyarországon – az
ateista is hívő.”
(Antall József)

„Dunán innen, Tiszán túl”…
Valakiért. Valaki ellen.
Valamiért. Valami ellen...
Többes számban. Is. Riktig,
Minő Angyalszárnyalásban…
Éjjel-nappal, sőt! Miért oly –
Mindétig, mert! Ilyen az
Olyan ember. Olyan pedig
Csak a milyen. Hívő és hitetlen.
A Föld reá miért nem süt…
Nap-
Lézeres – sötétségben, holott!
Az éjt, nappallá téve –
A mindenek összes mindje,
Hogy-hogy nem, maga az Isten,
Na, és aztán!? Mégis. Mégsem.


Meseországban

Lyukas bakancsát
Sárral foltozta be
Az idő, holott!
Mikulásnak öltözve
Koldult az utcán.
Szentestén?
Gyermekarc fotók
Szentesítették
A sarat: a foltok.
Üres puttonyán.


Harmadik az
Isten igaza, biza


Mentől bölcsebb nagy-
Tataként okítottam –
Megtért – firkászként,
A kíváncsi apróságokat,
Annál jobban, hová is
Figyeltek: Erdélyben,
A kulcslyukon át,
Nem a Jézuska,
Hanem! Az Angyal
Hozza a karácsonyfát.
Nekem mind a három…,
Így, az anyaországi kis
Unokám, Magyardellőn,
És Székelyudvarhelyen,
Ünnep szombatján-
Szentestén,
Noha, ugyan! Erre-
Föl,
A beröppenő, fiatal-
Szép Angyal Nagyi –
Ép/p/en rám zuhant,
Telibe(n)… Hát – nem
Mind-
Egy az, hogy melyik?

Még

„Az Isten van valamiként:

(A sajátos poéta? Mi az,
Hogy! Egyetemes. Kór-
Társ a javából, biza. Szín-
Egyedül, sok árnyékkal.
Egyre több – színes
Árnyékkal. Gyógyul.
Gyógyít. Örvénylősen,
Szüntelenül. Jó, rossz
Családi körökben,
Mind-
Két végén – ilyen-olyan
Rég. Brancsbéli-nagy
Verselőként, így is, úgy is,
Amúgy is, gyönyörűen…
Ég – a gyertya, ég. Vigyázz
Reá, kis Jézuska, el ne
Aludjék – a Múzsa. Még!)

Minden Gondolatnak alján.”
(Ady Endre)


PIPACSOK A HÓBAN, BIZA, S!
CSIGANYÁL-KONDENZCSÍK

 

„Mi nem vénülünk, csak –
a gyermekek nőnek körülöttünk.”
(Bözödi György)

Angyalt… toll(új)áról, gyermeket… És az én jó Doxa Nagy-
Apám sok mindent megmagyarázott nekem. Mi több:
A lángoló pipacsokat. Es. A hóban. És a kondenzcsíkokat,
Amiket, a falu büszkesége, a Pilótás Suba Gyula bácsi
Firkálgatott az égre. Azokat a tavaszokat is mesébe
Öltöztetvén, melyeket a fecskék és a gólyák hoztak
Magyardellőre. A csőrükben. Csicseregtek, kelepeltek –
Az évszakok, a hónapok. Csak néhanapján rosszalkodva,
Eléggé szépszerével. Csigalassan teltek ám akkor a napok –
Olyan egyből felnőtt szerettem volna lenni, nos! Doxa
Nagyapám azt is megmutatta, milyen az a kölcsön
Kenyér, ami visszajár. És mutatóujjazta azt, a serényt,
Aki másnak vermet ás, ki is esik belé, s! Hogyan. A
Barátaimnak pedig már én bőcsködtem el azt az almafát,
Melynek gyümölcse – hová pottyant, és!…
Honnan gurult – vissza, s miért. Az én istenfélő Doxa
Tatám, imádkozósan próbált megtanítani, arra is,
Hogy! Ne csak nézzek, hanem! Lássak es. Befelé.
És! Mutatta, milyen az a nincsen szagú..., amit könnyebb
Megszerezni, mint megtartani. Így hát kezdtem – belelátni
A pénz(bendő)be… Tiltott ünnepélyekkor is. Hű-ha! És
Apránként, biza, már egyre több mindent megláttam, de
Azt, hogy! Mi van az emberek homlokára írva, nem
Sikerült kisilabizálnom, holott, ajaj! Már írni-olvasni is…
Majd meglátod azt es…, emígy a jó öreg, és! Meghalt.
A Felszegben, – a szülői házzal szemben van a gyorsan
Növekvő temető, ahol az én drága jó Doxa nagy-
Apám lakik. Odaköltözése óta, erőst nekiveselkedtem a –
Látásnak. Látástól vakulásig – studíroztam, figyeltem
A homlokokat. Számítógépes precízen, immár… Még a leg-
Meredekebbeket is. Mígnem aztán! Az okos tojás, elemista,
Budapesti Tas unokám, aki! Már a csiga kondenzcsíkokat is
Megmagyarázta nekem…, tükröt nem tartott – műszakállas
Orcám elé, és! Gyertyás ajándéknak öltözvén: Nagytata! Azt
Olvasd ki, hogy mi van a te vén Télapó homlokodra írva?!

Utómottó:
„A Mikulás Télapó volt, hol volt…, nos, hol,
Ugyanvalóst! Még máma es van-volt. Ahol.
( – )