Nagyapám, az anyám apja sokat mesélt nekem gyermekkoromban. Többek között arról, hogy kilencen voltak testvérek, vályogházban éltek, gyerekként bátrak és szabadok voltak. Mit, mennyit és mivel játszottak, hogyan rosszalkodtak. Elmondta, hogy miképp élte meg a második világháborút, kint, a színtéren ifjúként, emberként, katonaként, fogságban, rabságban. Nehéz körülmények között, háromméternyi magas hó alatt kuporogva, éhezve, vagy jobb sorsban: konyhán krumplit pucolva. Eztán arra ment haza, hogy nincs apja, meghalt, éppen két hete. Elment, ahogy az öccse is, aki a háborúban maradt, örökre. Most döbbenek rá, hogy a saját apjáról sosem beszélt. Egyetlen szót sem.
Ezeket az emlékeket most Nádas Péter Egy családregény vége című regénye hozta felszínre. A hőse egy kisfiú, akit a nagyszülei nevelnek, és akinek a nagyapja sokat mesélt, önmagáról, hitről, kételyről, háborúkról, sorsokról, menekülésről, cselről, örökségről, többnyire a padláson.
Visszamegy az időben több száz évet. Mesél a kezdetekről, hogy miből lettek: kiknek a vére csörgedezik bennük. De előbb felidézi, hogy amikor kisfiú volt, neki is mesélt a nagyapja, nem akárhol: a szederfa alatt. „A nagyapám homlokára hullt egy szeder. Nem mertem nevetni, pedig szétkente az arcán a levét. Mindig, mindent megérzett, tudott. Akkor is ezt mondta: Ne nézz! Ha nézel, nem hallod, és egy szeder, az nem olyan nagy dolog.”
A történet ugrál a jelen, a közel- és a távolabbi múlt között. A zsidóságról, a generációk közötti hasonlóságokról, kalandos történetekről, a lét értelmének kereséséről is beszél az idős ember. Majd a történet végére ér. Az örökséget átadta: a vagyont, mely pénzben nem kifejezhető. És meghal. Elmegy, végleg, és a fiú ott marad a nagyanyjával. A gyerek kíváncsi. Látni akarja, hogy milyen a halál: az éjszaka közepén felkel és megnézné a halott nagyapját, de a mama nem engedi, hogy felkapcsolja a villanyt, mert babonás: a ruháit feketére „mossa”, a villanyokat eloltja, a redőnyt lehúzza, a tükröket letakarja.
Ketten maradnak, aztán az események felgyorsulnak. A főhősnek arra sincs ideje, hogy fellélegezzen, hogy gyászolhasson, a családot ugyanis újabb veszteség éri. A ruhákat újra be kellene színezni, felnőttnek kell lenni, helyt kell állni. Éretten, bátran, gondoskodóan, mégis csak gyermekként. És a fiú csinálja, csendben, szó nélkül. De ezeket már egyre erősödő félelemmel, szorongással, zavarodottsággal, kétséggel, éhséggel és magánnyal együtt teszi. Anya, apa, nagyapa és nagymama nélkül. Egyedül, árván.
Nádas Péter: Egy családregény vége. Jelenkor Kiadó, 2012
Megjelent a Magyar Kultúra Család-számában (2021/2)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.