Nagygéci Kovács József: „A versek megteremnek”

2021. február 23., 07:31

Magaddá rendeződni címmel jelent meg 2020 végén Farkas Wellmann Éva költő új kötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában.  A szerző megjelenése mindig esemény, és nem azért, mert viszonylag ritkán ad ki kötetet, sokkal inkább azért, mert az ő költői világa, nyelve és mondanivalója egységes, letisztult, a szó legnemesebb értelmében klasszikus. 

„A szöveganyag jelenlegi állapotában öt ciklusra tagolódik, és kiegyensúlyozott arányokat mutat néhány kulcsszó köré rendeződve” – mondta a Magyar Napló 2020. júniusi számában megjelent interjúban Farkas Wellmann Éva költő arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lesz az akkor még csak készülődő új kötet. Emlékszem – mivel ezt az interjút én készítettem –, hogy a kiemelkedően formaérzékeny szerző új kötetével kapcsolatban ekkor erősödött meg bennem a kíváncsiság. Érdekelt, hogy egy olyan szerző, aki alapvetően igényli a tervezés-végrehajtás-ellenőrzés szent hármasának együttes megjelenését a művészi munkában, kötettervezéskor is eszerint működik-e, illetve hogy ez mennyit tesz hozzá az amúgy is remek versanyaghoz. A 2020 végén megjelent Magaddá rendeződni című új kötet nem hagy kétséget afelől, hogy az egyik legtudatosabban épített kortárs magyar költői életmű újabb fontos része látott napvilágot. Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy ebben az elhatározásban társa volt az amúgy is társ, Elek Tibor, a kötet szerkesztője és természetesen az, hogy a Farkas Wellmann Évával kapcsolatos híres mondás, mely szerint a jó költők csak a jó verseiket közlik, de ő egyenesen csak azokat írja meg, igaz.

„Úgy tűnik, hogy ezek a versek összetartoznak; így, együtt jelenthetnek valamit, jelezhetnek egy állapotot az eddigi pályámon. A szerkesztett anyag számomra is hozott újat” – mondta Farkas Wellmann Éva ugyanebben az interjúban. A Magaddá rendeződni kötet épp így készült és épp így került az olvasók elé.

Már a kötet tagolása is (Születések, Parancsolatok, Örökségek, Adatmentések, Tüskék) a megfontolt építkezés példája: ahol utóbbi két fejezetcím hétköznapisága oldja az első három – Farkas Wellmann Évától nem idegen – pátoszosságot. Új versekkel kezdődik a kötet, hogy aztán a külön kötetben megjelent tízparancsolatversekkel folytatódjon. Ezek a felkérésre (és zenekísérettel dallá is változtatott) versek ugyan kétszer is megjelentek már (2018-ban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete is kiadta), itt mégis helyük van, egyfajta tőkesúlyát adják a kötetnek. Általánosan tudott, de rögzíteni érdemes: a bibliai tízparancsolatban annak szerzője szól egyes szám első személyben, éppen ezért bátor vállalás lírai énné tenni az egyik leghíresebb isteni önkijelentés beszélőjét. Ezzel analóg a tíz vers akkor, amikor a megszólaló tudása és igénye a megszólított felé érvényes és mindenre kiterjedő. Farkas Wellmann Éva fogalmazása azért is különleges, mert úgy tudja megtartani a versbeszélő himnikus hangját, hogy eközben a mondatok nem veszítenek feszességükből, tömörségükből. A klasszikus istenes versek főszereplője általában az ember, legyen szó közösségről vagy egyéni hangról. A teremtmény szólítja meg bennük a teremtőt, dicsőíti, vagy káromolja, esetleg hiányát rögzíti panaszlóan vagy lemondóan. A kötet verseiben azonban nem az e világi faggatja a túlvilágit, és tesz róla, hozzá állításokat, hanem utóbbi jelenik meg és kinyilvánításainak emberi hangja van. Ennek a hangnak a hitelessége a ciklus verseinek egyik nagy erénye. Ahogy egyfajta ars poetica is kiolvasható elsősorban a Parancsolatok verseiből. A szerző tisztelettel fordult-nyúlt a több ezer éves, de ma is – és nem csak az Ószövetséget szent könyvként elfogadók közösségében – érvényes tanítása felé. Egyértelműen fontos-súlyos örökség számára a bibliai szöveg, és ez a tisztelet hozza mozgásba, ez íratja vele a sorokat.

Farkas Wellmann Éva | Mikor föleszmélsz
Mikor a régiből föleszmélsz, feltöltöd végül még a kelyhet, ráérősen piszmogsz, botorkálsz, mint kinek napja, kedve telhet

Az Örökségekben a szellemi elődök (személyek és történelmi időszakok) idéződnek, az Adatmentésekben elsősorban dedikált versek találhatók, s végül az apró, kevésbé fontosnak tűnő, mégis jelentős témák versei sorakoznak. A kötet címéül választott verssor alapján (az Örökségek ciklus záróverse, a Dantét idéző Inferno című vers utolsó sora) egyértelmű olvasata mind a verseknek mind az egész kötetnek, hogy egyfajta számvetés, az eddig felhalmozott eszközök és a jövő lehetőségeinek seregszemléje a kötet. Farkas Wellmann Éva a saját művészetének egyfajta antológiáját állította össze, ami nem kis vállalás, de hát egy költőnek nem érdemes keveset vállalnia.

Öröksége sok és sokféle, vers idézi az unitárius egyház alapítóját, a reformátor Dávid Ferencet éppúgy, mint Tamási Áront vagy épp a mezőségi népdalt, népzenét. Szót emel a magyar nyelvért, a kisebbségi létről beszélve az Otthon a dadogásban című versben, mely egyszerre idézi az elmúlt évek egyik legizgalmasabb regényét, Vida Gábor Egy dadogás történetét és a szintén erdélyi magyar költőt, Szilágyi Domokost és Magyarok című nagyversét. A ciklus talán legkiemelkedőbb verse az Emléksorolás ’89-ből, mely az 1989-es romániai forradalomnak állít emléket. Ez a – Farkas Wellmann Évától szokatlan mód szabad formában írt – lírai beszámoló súlyos, komoly, méltó az eseményekhez. Bár az Adatmentés ciklus részei, én ide, az örökséghez sorolom azokat a verseket, melyek egy-egy címzett nevével is nyomatékosítják a benne megfogalmazottak érvényességét. Elek Tibor, Zalán Tibor, Markó Béla szólítódik, és megidéződik egy-egy alkalmi versezetben Petőfi és Ady is. Formailag igényesen, változatosan, sokféle hangon szólalnak meg a kötet versei, Farkas Wellmann Éva nemcsak a közösség és a(z időben és térben) tágabb környezetet teszi vershelyzetbe, de ott is ragyogó szövegek születnek, ahol egy-egy részletre, emberi-lelki mechanizmusokra figyel. Ahogy a Most szinte ő című versben áll, a szerzőnek el kell jutnia és el is jut „odatúl…  ahol a versek megteremnek”.

Ez a tisztelet érződik a kötet minden darabján, az Örökség ciklus szövegein épp úgy, mint az Adatmentés dedikált versein. Farkas Wellmann Éva szövegei azt mutatják, hogy szerzőjük – ahogy a parancsolat is kéri – a másik emberre, a kapott világra, benne az identitásra értékként tekint. Akár költői hitvallás is lehet, hogy a parancsolatokban olvasható tiltás („ne tégy rosszat”) erősödjön a „tégy jót!” felhívásává. A kötet például messzemenően eleget tesz ennek a parancsnak.

 

Farkas Wellmann Éva: Magaddá rendeződni. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020