Pál-Lukács Zsófia: A cégvezető – Háy János idei második könyve

2020. szeptember 18., 18:59

Idén Háy Jánosnak két könyve jelent meg egymást követően: a Ne haragudj, véletlen volt és A cégvezető (Európa Könyvkiadó), a harmadikon pedig most dolgozik. A cégvezető című regény bemutatóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották. Az író beszélgetőpartnere Kovács Bálint volt, aki először a járványügyi helyzetre reagált (részben indokoltan, mivel a Ne haragudj… napló erről az időszakról). A karantén hozadékaira, a „visszakapott idő”-re összpontosító felvezetés az író karaktere és mindennapjai felől olvasta a regényt, így folytatott párbeszédet A cégvezető főszereplője Háy Jánossal, vagy a megjelenő tér – Budapest – Vámosmikolával. Ebben a párbeszédben áttevődtek most a hangsúlyok: a vidékről jött narrátor hangja és a vidéki történet helyett ezúttal egy fővárosi oligarcha történetét olvashatjuk, a szerző a budapesti életet hozza helyzetbe: „A cégvezető nem lett volna hiteles, ha vámosmikolai. Én úgy érzem.” – jegyzi meg humorosan. (A vidéki vs. budapesti identitás témakörével kapcsolatosan utalt Az asszimiláns című esszére, melyben részletesen tárgyalja a kettősséget). Narrációtechnikai szempontból is újítást hoz a könyv. Több helyen találunk benne félbehagyott mondatokat, melyek vagy a „megszólalni úgy, hogy tétje legyen a megszólalásnak” elvét írják fölül, vagy annak az ösztönös, érzelmi attitűdnek a kifejezői, mikor a narráció háttérbe kerül és a beemelni kívánt világ válik igazán lényegessé.

A tényszerűséghez kapcsolódó szempontokat gazdagítja tehát ezúttal a választott helyszín, a budapesti „kasztrendszer”, benne a cégvezetővel. A karakter átmentése az 1990-es évek közepétől napjainkig több személyes kontakt összeolvasása révén vált lehetségessé.

A könyv amellett, hogy tipizál a cégvezető megformálásában, újramond bizonyos rendszerváltással kapcsolatos történeteket, melyekre a narrátornak csak a jelenből lehet rálátása. Ez a társadalmi átláthatóság a prózai formák alapvető kritériuma, mivel egy szerző (Háy Proustot említi példának) arról tud hitelesen írni, amiről meghatározó tudása van. Érthető ez az analógia is: a cégvezető sorsa úgy alakul, ahogy a társadalom sorsa, mégsem ez a lényeges vonal, „az igazi súlyok”-at nem itt kell keresnünk. A könyv nem kerüli meg ugyan az ideológiai felelősség kérdését, a rendszerváltáshoz kapcsolódó kliséket, így például felvonultatja ennek a narratívának az ígéreteit. Tegyük hozzá, jogosan, mivel ez az időszak „egy naiv tévképzet volt, elhitette, hogy ha megváltozik a társadalmi rendszer, boldogok leszünk.” A tapasztalati valóság pedig elvezethet az állítások igazságértékének életközeli megismerésétől a belátásig, hogy az új formák, így a demokrácia hasonlóan „körmönfont módon teszik rabszolgává az életünket.” De az igazi fragmentalizálódás a cégvezető karakterében jön létre. A lényegében sztereotípiákat mozgósító figura távol állhat tőlünk, hiszen sokunknak lehet előzetes tudása hasonló alkatról, ám Háy számára a distancia helyett a kapcsolódás lett érdekes, meg akarta szólítani őt, segíteni az önfeltáró mechanizmusokat: „Nem tartom magam vakmerőnek, nem vagyok provokatív alkat, de az írásban nem ismerek kegyelemet.”

A kegyelemet a profetikus megszólalás is előtérbe helyezi, teret ad neki, igaz, másfajta értelemben. Van egy „talált narrátor”, akiről pontosan nem lehet tudni, hogy kicsoda, de abban a státuszban van, hogy beszélhet a cégvezetővel, látens intelmeket közölhet vele, jó útra terelheti. Egyfajta „transzcendens erő”-t képvisel, ami által képes számon kérni – de mindvégig hangsúlyozza a cégvezetőnek: nem vagy rosszabb, mint más. Ezt igazolja a narráció struktúrája, mivel voltaképpen nem egy ember története áll előttünk, hanem más típusú „életelrontásokat” is meg lehet találni a szövegben. A lényegi kérdés az, hogy ezek a szereplők miként interpretálják magukat a világban, képesek-e erre például egy-egy korszakváltáskor (kamaszkor, válás, betegség, stb.), hiszen „nincsenek kidobandó éveink”. Háy gyakran kiemeli, hogy minden élet egyformán autentikus, de csak olyanról tud írni, akinek az igazságát képviselni tudja, akkor is, ha ellenszenves a magatartása. A cégvezető sorsát szintén morális értékelés nélkül igyekszik megragadni. Ha a narrátor meg is enged magának bizonyos ítéleteket, abból a célból teszi, hogy eljuttassa a főhőst a kérdés felismeréséig: mi lesz a dolgom holnap, miért akarok felkelni. A felismerés már a szereplő és közvetett módon az olvasó hatásköre, mivel minden műnek van egy reáliaalapja, a saját sorsunkhoz kerülünk közel, így A cégvezetőben megtalálhatja helyét az olvasó: „Azt kérded, mi közöd hozzá? [...]. A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.”