Szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia Bajza utcai épülete körül, amely a 100 éve született Mészöly Miklósnak állít emléket. A Mészöly 100 címet viselő kerítéskiállításon dr. Gróh Gáspár irodalomtörténész, a tárlat vezetője, valamint Szörényi László író, irodalomtörténész, műfordító, az MMA rendes tagja emlékeztek vissza a 20 éve elhunyt íróról.
„Mindenekelőtt ember vagyok, vagyis nem állat, növény, tárgy, gáznemű anyag vagy bármi más. Másodsorban Mészöly Miklós, egy individuum vagyok. Harmadsorban pedig, abszolút véletlenül, magyar.” – Mészöly Miklós tollából. Ezen idézet ragadta meg elsőként tekintetemet, amint a Bajza utcában sétálgatva szemügyre vettem a kerítéskiállítás néven elkeresztelt tárlatot. Nagymamám gondosan nem említette soha Mészöly Miklós nevét, míg gyermek voltam. Talán azért, mert nem a közkedvelt íróihoz tartozott, vagy csak azért, mert ő maga is pontosan tudta: Mészöly Miklós irodalmához fel kell nőni. Kétségtelen, ha évekkel ezelőtt ragadtam volna Mészölyt a kezeim közé talán az első sor után búcsút intettünk volna egymásnak. Pedig Mészöly Miklóssal nem lehet érintőlegesen találkozni. A kiállítás megnyitóján dr. Gróh Gáspár irodalomtörténész úgy fogalmazott: ha valaki belekezd Mészöly Miklós munkáinak olvasásába, abból hónapokig tartó kaland lesz.
A kerítésre felaggatott tizenöt tabló Mészöly Miklós életrajzának olyan kiemelt szegmenseibe enged betekintést, mint születésének pillanata, az íróvá válás útja, s helykeresése, valamint pályájának csúcsa, s végül „az ünnepelt búcsúja”. Dr. Gróh Gáspár szavaival élve a tárlat lehetővé teszi, hogy ha csak egy röpke pillanat erejéig is, megérezzük azt a Mészöly-örvényt, amelynek erejét csak magunkban, lelkünk mélyén érthetjük meg igazán.
„Annyi bizonyos, hogy Mészöly maga is világirodalmi jelentőségű író. Az ő tiszta, egyéni hangja benne van a világirodalom áramában” – idézte Mándy Iván szavait dr. Szörényi László író, irodalomtörténész, műfordító, az MMA rendes tagja köszöntőjében.
Mészöly Miklós életműve remek példa arra, hogy milyen a diktatúra közepette alkotni. Milyen a féltve őrzött, olykor asztalfióknak írt alkotásokat kézről kézre adni, s titkon, egy-egy eldugott pincében nyomtatásra adni. dr. Szörényi László hozzátette, Mészöly Miklósnak sikerült megőriznie alkotói függetlenségét, egyéni individuumát hiszen ahogyan az általa kiemelt idézetben is fogalmaz „Másodsorban Mészöly Miklós, egy individuum vagyok.”
A kiállítás fő célja – mindamellett, hogy méltó emléket állítson irodalmunk egyik legkiemelkedőbb alkotójának –, hogy rávilágítson az író irodalomtörténeti munkásságára is. Hiszen – ahogyan azt az irodalomtörténész is kiemelte – Mészöly munkásságaiban a realizmus, valamint a modernség tökéletes harmóniában található. A megnyitót Eszterházy Péter tollából származó idézettel zárta, amely szerint „a magyar nyelvet két nagy „M” emelte a saját pontosságára. Mészöly Miklós. Mi már egy Mészöly utáni magyart kaptunk kézhez. Hálánk örök és önző.”
A tárlat tablóin, amelyek az MMA irodaház Andrássy úti és Bajza utcai oldalán találhatók, Hrapka Tibor grafikus, Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, etnofotográfus és író, Vahl Ottó fotográfus, valamint a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum fotográfiái láthatók.
Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.