Milyen a város arca? Nem egy városé, hanem az összesé? Milyen az ember által belakott tér, ha az ember nem jár-kel benne – ezt a látványt most, a kényszerű elszigetelődés idején még tanuljuk. De ha hiszünk annak, aki eddig is a nyüzsgő emberalakoktól függetlenítve látta a teret, elfogadjuk, hogy gyönyörű. Hogy a világban rend van. A kuszaságokban is. A kapcsolódásokban és távolodásokban is. Olykor ehhez a belátáshoz lecsupaszítás kell, Gulyás Andrea képei pedig épp ezt mutatják meg. Angyalok állnak a város fölött és a Megváltó szobra. Formák, jelek ezek is, túlmutatnak a geometria hűvös logikáján, a megpróbáltatások és a kegyelem jelenvalóságát teszik láthatóvá. Pedig a festő makacsul elveti a realista ábrázolást, nem dokumentál, inkább ritmust teremt, síkokból, mértani formákból, árnyékokból, színárnyalatokból, egyenesekből vázolja fel a rend természetrajzát. A zuhanás és a szétfeszülés nem a pusztulásra irányítja a figyelmünket, hanem a kecses törékenységre. A viták és miértek boncolgatása nélküli elfogadás képei ezek.
*
Gulyás Andrea 1982-ben született Várpalotán, 2001-ben érettségizett a várpalotai Thury György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában, Jáger István grafikusművész volt a tanára.
„2003-ban Szentendrére költöztem, ahol megismerkedtem Bihon Győző festőművésszel. Ez nagyon meghatározta a következő évek irányultságát. Szentendrén szinte minden héten megtekintettem egy vagy több kiállítást, több művésznek is megismerhettem az elképzeléseit festészetről, szobrászatról. 2010-ben kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegségem van, ettől kezdve alkalmi munkából éltem, de így sokkal több időm jutott a festészetre. 2012-től aktív alkotómunkába kezdtem. Nagy hatással volt rám a szentendrei geometrikus, konstruktív művészet” – összegezte a művész.
Munkáit kiállították Lábatlanon, a Gerenday Közösségi Házban, Miskolcon a Szőnyi István Teremben Gáspár Géza szobrászművésszel volt közös tárlata, 2016-ban a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumban Bihon Győző festőművésszel volt közös kiállítása. Később Leányfalun, az Aba-Novák Galériában is bemutatkozott a geometrikus formákkal kísérletező munkáival.
2016-ban megnyerte a The Talent pályázat, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság pályázatának fődíját.
(A reprodukciókat Pelle Tamás készítette.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 4-i számában.)
A somorjai származású Méry Beáta grafikus és festő a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, de több neves képzőművészeti intézményben is tanult. Nagy hatással volt a művészetére, amikor is Spanyolországban és Indonéziában töltött tanulmányi időt, ahol másfajta kulturális hatások érték.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.
Koreň András pelsőci származású fotóművész. Mint mondja, első fényképezőgépét tízéves korában kapta szüleitől, a fotózás tudományát pedig többnyire a helyi könyvtár könyveiből sajátította el, mivel abban az időben nem akadt senki a környezetében, akitől megtanulhatta, elleshette volna ennek a művészeti ágnak a titkait.
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.