György Attila: Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (III.)

KILENCEDIK LEVÉL, ÚTILAPI.

KEDVES, SZERELMETES RÓZSI NÉNÉM!

Az van, hogy a miaúnap a szultántól levelet kaptam, s amennyire a cirkálmányból kiderült, azt hiszem, nekem itt kifelé áll a szekerem rúdja, vagy a farkam iránya, vagy akármi.

György Attila | Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból

Kedves Rózsi néném! Igaz ugyan, hogy elárultál, de hát én akkor is úgy szeretlek Téged, hogy sosem felejthetem a Haladás-uccát, és hát, na, Csíxereda is hiányzik meg a drága Szeklerisztán s azok a mezei pockok…

Törökül ugyan továbbra sem tudok, de Hádzsi macskával és Szula effendivel megpróbáltuk megfejteni, meglehetősen udvarias levélnek tűnik, csupán kétszer szerepel benne a „rühös”, meg „girhes”, meg „kóbor” szó, és csupán egyetlenegyszer a „qrva”, itt nem tudom, mire gondolhatott, de macskaösztöneim azt sugallják, ez nem egy dicséretes név.

Azért küldött mellé még egy fél hordó marinírozott szárdíniát, az is jó lesz egy ideig.

Viszont. Meghívót kaptam a minap a szaúdi sejktől, állítólag ott jó dolga van a magamfajta ügyes, okos, becsületes, szép macskáknak, pláne, ha nem perzsa, szóval felajánlották az ottani száműzetés baklavás heringjét.

Ezzel csak egy baj van, hogy ott kötelező lenne burkában, avagy csadorban járnom, s ezt azért mégsem tehetem meg, ezzel a névvel. A cirmos fene sem tudja, honnan szereztek tudomást arról, hogy tulajdonképpen leány lennék, de engem olyan régóta miskároltak, már én sem tudom, kivel, mikor, hogyan, hova.

Attól tartok, van valamiféle besúgóm otthonról, Rózsi néném, ha kiderül, Te vagy az, már csak azért is hazamegyek, hogy szétkarmolhassam azt a szeretett és rendkívül randa pofázmányodat.

Most itt eszem a szardíniát, nézem a szultán kalligráfiás levelét, s erősen gondolkodom a jövendőn, de addig is, amíg sokat gondolkodnék, inkább egyet alszok előtte.

Köszönt Téged, s nagy dorombolással szeret a messzi távolból Timur.

(P.S.: a Szultán levelében volt még egy kedves ajándék, egy zsinór, selyemből. Ugye, milyen szép, hogy azért mégis csak megbecsülnek?)

TIZEDIK LEVÉL, ÚTILAPI.

KEDVES VÉREIM, RAJONGÓIM, KITARTÓ HÍVEIM!

Ismét levelet kaptam Rózsi, imádott macskanénémtől.

„Rózsimacska levele szeretett húgának, Timurnak, a messzi Anatóliába.

Timurrrrr, első pár soraimban is tudatom, én itt nagyon jól elvagyok, amelynek hasonló párrrrját kívánom Neked is, de egyelőre jobb, ha ott maradsz, s megnyomod a valagadot, mert a szolgánk, izé, gazdánk csak tizedikén kap fizetést, s erősen kevés már a whiszkasz.

Azért sokat gondolok rád, az esti vernyákolásodra, s azt is tudatom veled, most itt béköszöntött az ősz, az egerek elbújtak, itt fagyhalál van és agyhalál, szóval maradj ott, ahol vagy, jobb lesz ott Neked.

A közelbe, még kimondani is borzalmas, egy kutyafajta költözött, szóval, itt a mindennapokért is meg kell küzdeni, de hát csak ilyen vérzivataros időket élünk.

Én már alig bírom ezt a pamlagot, kénytelen vagyok egész nap a szúnyoghálót kaparászni, meg a szekrényt, s ilyenkor szolgánk, izé, gazdánk még meg is hajít a papucsával.

Tehát te csak ne panaszkodj, örvendj, hogy lyuk van a hátsó feleden, becsüld meg sorsodat, jönni fog majd egy jó ember, s jól eljátszadozik veled amaz selymes zsinórral.

Én közben itthon sírva eszem a fürjeket, mert szomorú a macska sorsa, itt csak porlunk, s minden, jön ez a vírussssssss, azt is kezdték ránk fogni, holott mi immunisak vagyunk rá, szörnyű ez a vádaskodás…

Jaj, ha még egyszer jól megtépázhatnám azt a sunyi fejedet…

Újabban azt is mondták, nekünk, macskáknak is csak maszkban szabad kijárni, mi vagyok én, Zorró, vagyt hellokitty?!

Ki sem megyek többet. Eddig sem voltam, bezzeg te eltekeregtél, világot láttál, na, majd elmeséled egy macskagyökér mellett, ha egyszer hazatérsz.

Most mennem kell, mert a Nagyaszszonyunk éppen tálalt.

Köszöntelek, és szeretettel harapdállak:

Rózsi nénéd.

(Kelt Csíxeredában, a Nap az égen, a Hold az unitárius kalendáriumban)”

TIZENEGYEDIK LEVÉL, ÚTILAPI.

KEDVES RÓZSI NÉNÉM!

Kezdem azt hinni, a szultán barátsága az én irányomban már nem is annyira őszinte.

Például, amióta megkaptam azt a szép, bojtos végű selyemzsinór ajándékát, azóta minden hajnalban jön egy nagy lapátkezű szerecseny, és minden áron fel akarja ékesíteni vele a nyakamot, de én szerény vagyok, az ilyen megtiszteltetés sok nekem, száműzöttnek, ilyenkor elbújok a komód alá.

Valami azt súgja, nékem innen is el kell mennem.

Egyelőre haza még nem mehetek, halpénzem sincs reá, az emírek nem válaszolnak leveleimre, egyedül Libanonból kaptam egy állásajánlatot.

Tudod, Rózsi néném, Libanon az a hely, ahol cédrusok vannak, kicsit a fenyőkre emlékeztetnek, kár, hogy ma már csak egy van belőle, s az is csak a zászlójukon, de ott legalább a macskák fele keresztény még, inshallah.

Hát, kicsire nem adunk, egyszer egy Csontvárrrrrry nevű rokonunk meg is festette azt a cédrust, pont úgy tépázza a szél, mint engem ez a keservetes száműzetés. Ha odamegyek, akkor bizonyos Bejrrrrrút nevezetű városának kikötőjében kellene élnem, ahol egy ammóniuuuum-nitrrrrát nevezetű raktárat kellene őriznem, főként az ottani Macskák Ottani Szövetségének Állami D… izé, nem jut eszembe (de a rövidítése Mossad), megbízásából, továbbá a Hős, Erős, Zord, Bátor, Oroszlán, Lángoló Lelkű Angyali Hősök ellen (röviden: Hezbollah).

Hát, nem is tudom.

Az a cédrus azért erősen vonz, jó lenne felmászni rá, hátha onnan még egyszer megláthatom a Hargitát, mert a föld ugye, lapos, és ez elég magosan van.

Most muszáj letennem levelem, mert hallom, már jön a szerecsenyem, s megint ki akar tüntetni azzal a hülye bojtos selyemzsinórral.

Szerető híved, Timur, hajdani kapitány, bej, alig effendi.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)