Kákonyi Lucia: Miért locsolják a vizet?

2020. augusztus 13., 12:24
Iványi-Grünwald Béla: Nő vízparton (olaj, vászon, 81 × 100 cm, 1897, Magyar Nemzeti Galéria)

A horgászstégről ma is látom a félbevágott óriást, a híd lábánál pecázik, a felsőteste szinte betölti a kis híd boltívét. Vajon mi jár a fejében? Talán azon gondolkozik, hogy ha 77 erdésznek 454 púpja van, akkor hogyan oszlanak meg az erdészek között a púpok. Vagy hogy miért is locsolják a vizet a holtágban? Én is láttam a férfit, aki a szemközti stégről minden reggel és este slaggal locsolja a vizet. Hogy a halak levegőzzenek? Vagy a tavirózsák jobban nyíljanak? Vagy hogy az ő horgászbirodalma ne algásodjon?

Nappal a kacsák kavarnak, éjszaka a parajelenségek jönnek. Kóborló nádszigetek úsznak, hirtelen eltűnnek, majd ismét megjelennek. Ijesztgetik a nyaralókat. Máskor meg a megfáradt nád fekszik rá a vízre, pedig nincs is szellő, sem áramlat, csak a holtág gőzölög. A kipárolgás lelassítja az életet. Itt semmi sem történik, mégis minden teljes. Gyoma már csak ilyen. A csönd városa, ahol szombat délután füvet nyírnak vagy flexelnek, vagy mind a kettőt, ebben a sorrendben, de lehet, hogy fordítva. Úgy egyébként csendes város, amikor nincs bogártalálkozó, zenés éjszakai fürdőzés vagy esküvő. És a fiam Susan Cain könyvét olvassa, a Csendet.

A városnak saját időfolyama van. Nincsenek órák, percek vagy másodpercek, az időt napszakokban mérik. Véletlenszerűen futunk össze, nem tervezünk, a határidőkről megfeledkezünk, elveszünk a hömpölygő időben, úgy, ahogy a részeg tűz körül elfolyunk a lángok fényében. Hűvös fuvallat söpör végig a kerten, lobog a tűz, a teraszon a gyertyák hatalmas lánggal égnek. Kavarog az idő a gyomai éjszakában.

Gyoma a mélységek városa, a gyökereké, ahonnan a nagymamám elindult. Azt mondják, gonosz volt, meg rátarti, de én csak jót kaptam tőle. Imádtam a történeteit az erdélyi havasokról, a háborúról, a cseresznyefa menyasszonyról. Megtanított úszni és helyesen írni, szerinte mind a kettő fontos. Teniszre is beíratott, mert az is a kultúra része, ő is teniszezett lány korában, nagyapát is a teniszpályán ismerte meg, jól áll majd rajtam a fehér szoknyácska. Szerette a mozit. Az Ugocsában minden premiert együtt néztünk meg, és operabérletet is vett. Azt akarta, orvos legyek vagy régész, és készítsem el a családfát, de én erdész akartam lenni vagy fodrász. Aztán egyik sem lettem és a családfát sem készítettem el. Azt is kérte, hogy ne legyek tanár, ne kezdjek zsidó fiúval és házasság előtt ne szexeljek. Minden kérését megszegtem. Remélem, azért nem haragszik rám. Teniszezni megtanultam, de sohasem lettem jó játékos, és bevallom, sötétkék rövidnadrágban jártam az edzésekre.  Úszni csak mellben tudok, azt is szabálytalanul, a helyesírásom pedig az évek múltával megkopott. Nem lettem gyermekorvos, a családfát sem én készítettem el, és minden intése ellenére tanár lettem. És most itt vagyok. Úszom a Körösben, nézem, ahogy sorban állnak a fiúk a folyó fölé hajló vastag faágon, hogy az ágra erősített kötélen hintázzanak, aztán belecsobbanjanak a zöldes vízbe. Tudom, lány létére ő is ott sorakozott, hintázott és csobbant. Még a Hármas-Körös-hídról is ugrált a folyóba. A fiam is akarta, de szigorúan megtiltottam. Veszélyes. Nem mondtam, hogy a dédanyja százszor is leugrott onnan. Más volt akkor a Körös, meg talán a híd is.

(Karantének)