– Gyerekként mindig van egy álmunk, hogy majd felnőtt korunkban mivé akarunk válni. Neked mi volt a vágyad?
– Hogy űrhajós legyek, hogy katona, hogy tudós, hogy varázsló. Hogy újságíró, és egy olyan helyen lakjak, ahol hűvös van és gyakran esik az eső. Ez utóbbi beteljesült, mint kiderült, nem voltam egy okos gyerek.
– Hogyan emlékszel vissza az első írásaidra? Mi vett rá arra, hogy tollat és papírt fogj, majd megalkosd az első novelládat?
– Egészen egyszerűen mindig szerettem mesélni. Történeteket kitalálni, nagyotmondani. Ha ezt szóban csinálja az ember, akkor az hazugság, ha írásban, az művészet. Amíg nem tudtam írni, az elsővel kellett beérnem, aztán váltottam a másodikra.
– Történelem szakos voltál a beregszászi főiskolán, ahova azért iratkoztál be, mert érdekeltek a mitológiák. Mit tett hozzá a főiskola az addigi tudásodhoz? Sikerült újabb világokat megnyitnia előtted?
– Minden közeg új világokat nyit meg előttünk. A főiskolán szereztem a legjobb barátokat, aki ma is itt vannak velem. És persze az emlékeket, hogy legyen miről mesélnem.
– Biztosan sok kérdést tesznek fel az írói munkásságod kapcsán. Én viszont most először azt kérdezem: milyen olvasó vagy? Mik az olvasási igényeid?
– Legyen története annak, amit olvasok. Nem szeretem az értelmiségi maszturbációt, mikor valaki azért ír meg valamit, hogy azt villogtassa, mennyire képben van az érzelmi szférákkal és a posztmodern világ intellektuális rezonanciájának turbulens fluxuskondenzálásával. Azt szeretem, ami szórakoztat, amiben új világokat találok. Ha ezt megkapom egy könyvtől, akkor elolvasom. Aztán elolvasom újra. Ha valami igazán tetszik, legalább négyszer, aztán mindenkit az őrületbe kergetek vele, amikor idézgetni kezdek. De ha valami elkapja a figyelmemet, akkor attól nem tudok szabadulni, és egy kicsit az életemet is hozzá igazítom.
– Felolvasások révén rengeteg helyen megfordultál a Kárpát-medencében. Hogyan látod a teljes kortárs magyar irodalmat, mint egy nagy közösséget? Mennyire keresik egymást az egymástól távol élő szerzők?
– Az emberek a társakat keresik. Nem azért lesznek jóban az irodalmárok sem, mert összeköti őket a szakma, hanem azért, mert megtalálják a közös hullámhosszt. Szerencsés vagyok, nagyon sok barátom van az irodalmi világban, de nem azért, mert irodalmárok, hanem mert jó emberek. Persze az életvitelünk segített abban, hogy találkozzunk, de nem ez határozza meg, hogy kivel tartunk kapcsolatot. Ami az irodalmárokat és a közösségépítést illeti, próbáltál már macskákat sorba állítani?
– Már két éve, hogy megjelent az első novellásköteted, A keresztúri vámpír és más történetek. Sokan mondják, hogy az első könyv után a debütálónak szüksége van egy kis szünetre. Nálad ez hogy működött? Volt egy kis csend, vagy rögtön tovább tudtál lépni, és már tervezted is az újabb kötetet?
– Nem csendnek nevezném, hanem felborult életnek. Sok minden változott az elmúlt két évben. Ez hozta el a szerzői szünetet, aztán sokáig úgy éreztem, el is vesztettem a képességet az írásra. Most érzem úgy magam, hogy talán újra helyreálltam mentálisan, vagyis inkább helyre tettek.
– Most meséskönyvön dolgozol. Akik A keresztúri vámpír és más történeteket szerették, „valószínűleg megveszik majd a gyereküknek is a következőt, mert úgy gondolhatják, hogy ha felnőtteknek jót alkottam, akkor kicsiknek sem írhatok túl rosszulˮ – mondod. De én úgy érzem, ez a két műfaj mégsem összeegyeztethető, hiszen gyerekeknek írni nagy kihívás. Hogyan látod ezt az átmenetet a két műfaj között?
– Nincs nehezebb, mint gyerekeknek írni. Ha nem kötöd le a figyelmüket az első oldalon, sőt az első sorral, akkor vesztettél. Az átmenetet inkább arra értettem a fent idézett interjúban, hogy az olvasóim gyermekeit meg tudom fogni. Van bennem egyfajta egészséges, vagy egészségtelen őrület, és akik élvezik az írásaimat, azokban ez visszaköszön, talán amikor a gyermeki oldalamat mutatom, akkor az ő gyermekeik is találnak bennem valamit.
– Milyen témákat dolgozol fel a meséskönyvben?
– Egy garabonciás diák történetét mesélem el kilenc mesén keresztül. Bemutatva az indulását, a hazatérését és Meseország hét világát.
– Filmkritikákat is olvashattunk tőled a Helyőrség.ma oldalán. A filmet mint médiumot hogyan tudnád összekapcsolni az irodalommal? Lehet-e, illetve kell-e egyáltalán párhuzamba állítani őket?
– A párhuzam a történetmesélésben mindenképpen ott van, én magam képekben gondolkozom, az írásaimban is erre törekszem, hogy átadjak egy látásmódot, hogy az olvasó olyannak lássa a világomat, amilyennek én látom. Erre értelemszerűen a film a legjobb médium, azzal a különbséggel, hogy a látott anyag korlátozza a fogyasztót. Jobban szeretem, ha az én képzeletemet tovább tudják formálni.
– A Magyar Kultúra Mmagazin Emlék lapszámát olvasva jutott eszembe a következő kérdés. Mit tennél bele az időkapszulába?
– Egy öngyújtót, amire azt vésték: „Kellesz, ezer évre0148. Hátha valakinek kell és ott lesz.
– Rocker vagy. Ez az attitűd mennyire szól bele az írás folyamatába?
– Fogalmam sincs, másként még nem írtam, és nem is akarok.
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.
Gyerekkorában még sorba kellett állnia, hogy idősebb testvérei mellett hozzájuthasson édesapja gitárjához. Jó hallásának és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie, hogy abból éljen, amit szeret, az pedig nem más, mint a gitár és a dzsessz. Bár ma már Berlinben él, a Kossuth-díjas zenész sosem felejtette el, honnan is jött. A palicsi Nyárhangoló Fesztiválon a hangpróba előtt sikerült „elrabolnunk” pár percre. Ez Snétberger Ferenc története.