– Gyerekként mindig van egy álmunk, hogy majd felnőtt korunkban mivé akarunk válni. Neked mi volt a vágyad?
– Hogy űrhajós legyek, hogy katona, hogy tudós, hogy varázsló. Hogy újságíró, és egy olyan helyen lakjak, ahol hűvös van és gyakran esik az eső. Ez utóbbi beteljesült, mint kiderült, nem voltam egy okos gyerek.
– Hogyan emlékszel vissza az első írásaidra? Mi vett rá arra, hogy tollat és papírt fogj, majd megalkosd az első novelládat?
– Egészen egyszerűen mindig szerettem mesélni. Történeteket kitalálni, nagyotmondani. Ha ezt szóban csinálja az ember, akkor az hazugság, ha írásban, az művészet. Amíg nem tudtam írni, az elsővel kellett beérnem, aztán váltottam a másodikra.
– Történelem szakos voltál a beregszászi főiskolán, ahova azért iratkoztál be, mert érdekeltek a mitológiák. Mit tett hozzá a főiskola az addigi tudásodhoz? Sikerült újabb világokat megnyitnia előtted?
– Minden közeg új világokat nyit meg előttünk. A főiskolán szereztem a legjobb barátokat, aki ma is itt vannak velem. És persze az emlékeket, hogy legyen miről mesélnem.
– Biztosan sok kérdést tesznek fel az írói munkásságod kapcsán. Én viszont most először azt kérdezem: milyen olvasó vagy? Mik az olvasási igényeid?
– Legyen története annak, amit olvasok. Nem szeretem az értelmiségi maszturbációt, mikor valaki azért ír meg valamit, hogy azt villogtassa, mennyire képben van az érzelmi szférákkal és a posztmodern világ intellektuális rezonanciájának turbulens fluxuskondenzálásával. Azt szeretem, ami szórakoztat, amiben új világokat találok. Ha ezt megkapom egy könyvtől, akkor elolvasom. Aztán elolvasom újra. Ha valami igazán tetszik, legalább négyszer, aztán mindenkit az őrületbe kergetek vele, amikor idézgetni kezdek. De ha valami elkapja a figyelmemet, akkor attól nem tudok szabadulni, és egy kicsit az életemet is hozzá igazítom.
– Felolvasások révén rengeteg helyen megfordultál a Kárpát-medencében. Hogyan látod a teljes kortárs magyar irodalmat, mint egy nagy közösséget? Mennyire keresik egymást az egymástól távol élő szerzők?
– Az emberek a társakat keresik. Nem azért lesznek jóban az irodalmárok sem, mert összeköti őket a szakma, hanem azért, mert megtalálják a közös hullámhosszt. Szerencsés vagyok, nagyon sok barátom van az irodalmi világban, de nem azért, mert irodalmárok, hanem mert jó emberek. Persze az életvitelünk segített abban, hogy találkozzunk, de nem ez határozza meg, hogy kivel tartunk kapcsolatot. Ami az irodalmárokat és a közösségépítést illeti, próbáltál már macskákat sorba állítani?
– Már két éve, hogy megjelent az első novellásköteted, A keresztúri vámpír és más történetek. Sokan mondják, hogy az első könyv után a debütálónak szüksége van egy kis szünetre. Nálad ez hogy működött? Volt egy kis csend, vagy rögtön tovább tudtál lépni, és már tervezted is az újabb kötetet?
– Nem csendnek nevezném, hanem felborult életnek. Sok minden változott az elmúlt két évben. Ez hozta el a szerzői szünetet, aztán sokáig úgy éreztem, el is vesztettem a képességet az írásra. Most érzem úgy magam, hogy talán újra helyreálltam mentálisan, vagyis inkább helyre tettek.
– Most meséskönyvön dolgozol. Akik A keresztúri vámpír és más történeteket szerették, „valószínűleg megveszik majd a gyereküknek is a következőt, mert úgy gondolhatják, hogy ha felnőtteknek jót alkottam, akkor kicsiknek sem írhatok túl rosszulˮ – mondod. De én úgy érzem, ez a két műfaj mégsem összeegyeztethető, hiszen gyerekeknek írni nagy kihívás. Hogyan látod ezt az átmenetet a két műfaj között?
– Nincs nehezebb, mint gyerekeknek írni. Ha nem kötöd le a figyelmüket az első oldalon, sőt az első sorral, akkor vesztettél. Az átmenetet inkább arra értettem a fent idézett interjúban, hogy az olvasóim gyermekeit meg tudom fogni. Van bennem egyfajta egészséges, vagy egészségtelen őrület, és akik élvezik az írásaimat, azokban ez visszaköszön, talán amikor a gyermeki oldalamat mutatom, akkor az ő gyermekeik is találnak bennem valamit.
– Milyen témákat dolgozol fel a meséskönyvben?
– Egy garabonciás diák történetét mesélem el kilenc mesén keresztül. Bemutatva az indulását, a hazatérését és Meseország hét világát.
– Filmkritikákat is olvashattunk tőled a Helyőrség.ma oldalán. A filmet mint médiumot hogyan tudnád összekapcsolni az irodalommal? Lehet-e, illetve kell-e egyáltalán párhuzamba állítani őket?
– A párhuzam a történetmesélésben mindenképpen ott van, én magam képekben gondolkozom, az írásaimban is erre törekszem, hogy átadjak egy látásmódot, hogy az olvasó olyannak lássa a világomat, amilyennek én látom. Erre értelemszerűen a film a legjobb médium, azzal a különbséggel, hogy a látott anyag korlátozza a fogyasztót. Jobban szeretem, ha az én képzeletemet tovább tudják formálni.
– A Magyar Kultúra Mmagazin Emlék lapszámát olvasva jutott eszembe a következő kérdés. Mit tennél bele az időkapszulába?
– Egy öngyújtót, amire azt vésték: „Kellesz, ezer évre0148. Hátha valakinek kell és ott lesz.
– Rocker vagy. Ez az attitűd mennyire szól bele az írás folyamatába?
– Fogalmam sincs, másként még nem írtam, és nem is akarok.
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.
Leczo Bence egykötetes szerző, újságíró, de ami még ennél is izgalmasabb, szereti a vonatokat. 2021-ben jelent meg A falu összes férfija című novelláskötete, amelyben sok más mellett a természet és az ember viszonya is megjelenik. Főként ezen az íven haladva beszélgettünk az említett kapcsolat különféle megnyilvánulásairól, de szóba került még az alkotó első (még megírásra váró) története, az irodalmi díjak és irodalmi élet, a közösségi média által kondicionált instaversek, majd az interjú végéhez közeledve az is kiderült, hogy a költő milyen más művészeti ágban alkotna még szívesen.
Gál János muzeológusként dolgozik a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Történészként abban látja munkája izgalmas oldalát, hogy elsőként tárhat fel összefüggéseket, amelyekből később történetek szövődnek. 2021-ben jelent meg első verseskötete Az eltűnt hírnév nyomában címmel, melynek egyik alappillére a humor. Jelenleg az Iván báró című verses regényén dolgozik. A költővel a paródiáról, a kötött versformákról és a versmegzenésítésről beszélgettünk, de az is kiderült, kivel beszélgetne szívesen, ha időutazásban vehetne részt.
Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született, a SZTE BTK Szociológia Tanszék volt hallgatója. Eddig két verseskötete jelent meg, az első 2017-ben Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címmel, a második, a Hogy meg sem érte című 2021-ben került olvasók elé. Több alkalommal és több kategóriában is ért el helyezést az Énekelt versek fesztiválján. A szerzővel a versmegzenésítésről és az identitáskeresésről is beszélgettünk.
Mátyás Emőke Ibolya Székelyudvarhelyen és Patakfalván nőtt fel, nyolc éven át viselte a Tamási Áron Gimnázium egyenruháját. Az iskola Ébredés című diáklapjának főszerkesztőjeként ismerkedett meg jelenlegi mentorával, Farkas Wellmann Endrével. Orvosira készült, de a valódi útja a teológia felé vezetett, azóta tudja: nincsenek véletlenek. Meghatározó egységként tekint mindkét keresztnevére. A költővel gyerekkori olvasmányairól, főszerkesztői munkásságáról és az első kötettnek kéziratáról is beszélgettünk.