– Termékeny, sokoldalú szerző vagy, elsősorban költőként tartanak számon, de otthonosan mozogsz a próza minden műfajában. 2020-ban a Csipetnyi fény című kötetedért Forbáth-díjban részesültél.
– A díj a tavaly őszi Írófesztivál keretében lett volna átadva, sajnos a járvány közbeszólt, így a rendezvény elmaradt. Ha az emléklap és a plakett nincs is a birtokomban, az értesítésnek nagyon örültem, hiszen jó érzés, ha elismerik az ember munkáját. Ez a kötet azért is fontos számomra, mert az 50. születésnapomra jelent meg, és édesapám fotói illusztrálják. Géczi János szerkesztővel is öröm volt együtt dolgozni, sokat tanultam tőle. Az pedig külön öröm, hogy Magyarországon és a Vajdaságban is jelentek meg róla recenziók, azóta, úgy tudom, az utolsó szálig elfogyott.
– Jellemző rád, hogy sziporkák, szójátékok, nyelvi csavarok bőven találhatók a verseidben, írásaidban. Ez a névjegyed. Miért fontos ez számodra?
– A nyelv nemcsak a hétköznapi kommunikáció eszköze. A nyelv zene, játék és csoda. Izgalmas, rejtélyes, vonzó, megismerhetetlen. És itt van a magyar nyelv elképzelhetetlenül nagy varázsa, milliónyi sziporkázó szépségű szóval, a játék kimeríthetetlen sok lehetőségével, csengő-bongó rímekkel, szédítő mélységekkel és magasságokkal. A szójáték, nyelvi csavar és ötlet a versekben nem cél, csupán eszköz. Aki meghallja a csilingelést, lehet, hogy nem elégszik meg azzal, amit a felszín mutat, lehet, hogy mélyebbre is hajlandó nézni.
– Mennyire fontos számodra a szlovákiai magyar gyermekirodalom? Köztudott, hogy régóta kíséred figyelemmel a frissen megjelent kiadványokat. Ha jól tudom, annak idején ebből írtad a szakdolgozatodat a főiskolán is. Szerinted milyen a jó gyermekirodalom?
– Igényes, olyan, amit a felnőttek is szívesen lapozgatnak, olvasnak. Aki gyermekeknek ír, nem állhat meg annál a pontnál, hogy keresi, látja vagy éppen várja a csodát. Neki létre kell hoznia azt. Rendelkezésére áll az összes eszköz: a humor, az ötletek feneketlen zsákja, zenei ismeretek, a gyermeki lélek, a jókedv, az alkotó fantázia… de mindez mit sem érne, vagy vajmi keveset, ha hiányozna műveiből a szeretet. Ez az, amely áthatja, körülragyogja, még fényesebbé teszi ezeket a gyémántokat.
– Úgy egy évtizede a fiatal szerzők állandó mentora vagy, a tavalyi évben pedig összeállítottad a kilenc szerző negyvenkét írását összefoglaló, addig még önálló kötettel nem rendelkező fiatal szerzők antológiáját. Hogy látod, itt volt az ideje egy újabb, fiatal tehetségek műveit bemutató kiadvány megjelenésének?
– Valóban, az elmúlt tizenkét év alatt nem jelent meg antológia pályakezdő tollforgatók műveiből. Persze ez nem azt jelenti, hogy az írásaik nem juthattak el az olvasókhoz, hiszen nyomtatott és internetes folyóiratokban, valamint a 2018-ig évente megjelenő Szlovákiai szép magyar irodalom című antológiában olvashattuk legjobb műveiket. Az elmúlt időszakban viszont annyi remek verset és novellát tettek le az asztalra, hogy az időnkénti, szétszórt megjelenés már kevésnek bizonyult, itt volt az ideje, hogy együtt, egy kötetben is bemutatkozzanak. Bár nehéz időszak ez, hiszen a közvélemény most nem éppen az irodalom híreivel van elfoglalva/elfoglaltatva, bízom benne, hogy a hangjuk erős, és eljut az olvasókhoz.
– Gyakori résztvevője vagy közönségtalálkozóknak, irodalmi esteknek. Hogy látod, a közönség mennyire kíváncsi manapság a költészetre, a prózára, s magukra a szerzőkre?
– Annyira kíváncsi, amennyire kíváncsivá teszik. Nagyon sok múlik magán a szervezésen, mennyire van propagálva a dolog, van-e sajtóvisszhangja, hagyománya, stb. Még mindig jobb volt szerintem kicsi, de értő közönség előtt bemutatni egy kötetet, felolvasni egy verset, mindezek online verziója szerintem csak önámítás, pótcselekvés. A személyes jelenlétet semmilyen képernyős varázslat nem tudja pótolni.
– Mennyire vagy tudatos szerző? Értem ezalatt azt, hogy milyen mértékben tervezed meg a köteteidet?
– Amennyire csak lehet. A Csipetnyi fényt eleve édesapám fotóival szerettem volna megjelentetni. A nemrég megjelent novelláskötetembe húsz szöveget gyűjtöttem össze, az elmúlt tíz év termésének legjavát. Az írások sorrendjét is én határoztam meg. A királyficsúr különös kalandjaihoz is én kerestem az illusztrátort, csakis Vincze Nóra rajzaival tudtam elképzelni, mint ahogy a folytatást is. Kedvelem Rácz Noémi művészetét, remélem, lesz majd olyan gyermekkönyvem, amihez ő álmodja majd meg a képeket. Tervből nincs hiány, remélem, lesz időm minél többet megvalósítani belőlük.
– Szereted a kihívásokat?
– Nagyon. Kibillentenek a komfortzónámból. Ismeretlen terepre merészkedhetek, sok új dolgot tanulhatok meg, új inspirációkat szerezhetek. Csak néhány példát említek: a kilencvenes években én szerkeszthettem többek között Juhász Katalin és Bolemant László bemutatkozó verseskötetét, Kövesdi Károly publicisztikai kötetét, illetve Bettes István Hun bál című gyermekverskötetét. A Hócompóc bohócai című gyermekszínművemhez magam komponáltam a zenét. Buják Andor nyolc szerzeményéhez írtam szöveget 2006- ban, amely aztán Kis Bernadett szólóalbumán el is hangzott. Dalszövegírásra Szarka Gyula is felkért, öröm volt vele dolgozni. 2012-től kezdődően pár évig a Kor-Zár Klub estek műsorvezetőjeként a zenei blokkok között én beszélgethettem a meghívott költőkkel, nagy élmény volt Szarka Tamással, Kátai Zoltánnal, Gál Sándorral, Lackfi Jánossal, Varró Dániellel egy színpadon szerepelni. De annak is örülök, hogy végre mint rejtvénykészítő is bemutatkozhatok, imádom a nyolcirányú keresztrejtvényeket.
– Az írás mellett van egy polgári foglalkozásod is, pedagógusként dolgozol. A gyermekeknek íródott könyveid milyen fogadtatásban részesültek a diákjaid körében?
– Szeretik, olvassák, néhány az osztálykönyvtárunkból is kikölcsönözhető. Néha jut egy kis idő az óra elején arra is, hogy frissen elkészült gyermekverseimet, meséimet felolvassam nekik, így azt ők hallhatják először. Néha inspirálnak is egyegy vers megírására. Például tavaly ősszel a Kóczán Mór Napokon a Duna halaival ismerkedtünk egész héten. Akkora csukafejest ugrottunk a témába, hogy egy egész versciklus pattant ki a fejemből, amelynek egyes darabjait örömmel el is szavalták a projektünk bemutatásakor, és ami a készülő gyermekverskötetemben is helyet kap majd.
– Kiknek könnyebb írni, felnőtteknek vagy gyerekeknek?
– Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.
– Milyen művek születnek jelenleg az írói műhelyedben?
– Bár verseket és novellákat folyamatosan írok, mostanában újra a gyermekirodalom felé fordult a figyelmem. A készülőben lévő gyermekverskötetet már említettem, ezen kívül rövid mesék születnek, amelyeknek a Zengőrét meséiből már ismert Mimi és Momi a főszereplői. Az idén szeretném befejezni a Porcelán cukorka című regényemet is, amelyet még 2007-ben kezdtem el írni, de aztán három fejezet után – amely közlésben is megjelent – megtorpantam. Nemrég megálmodtam a folytatását, így már csak időt és kedvet kellene hozzá találnom, hogy képernyőre vessem Bátori Béla további kalandjait.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.
Gyerekkorában még sorba kellett állnia, hogy idősebb testvérei mellett hozzájuthasson édesapja gitárjához. Jó hallásának és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie, hogy abból éljen, amit szeret, az pedig nem más, mint a gitár és a dzsessz. Bár ma már Berlinben él, a Kossuth-díjas zenész sosem felejtette el, honnan is jött. A palicsi Nyárhangoló Fesztiválon a hangpróba előtt sikerült „elrabolnunk” pár percre. Ez Snétberger Ferenc története.